Gyógyszerészi Biológiai Tanszék

Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Gyógyszerészi Biológia Tanszék 2012-ben alakult meg Dr. Sipos Katalin vezetésével.

A tanszék részt vesz a graduális gyógyszerészképzésben az első éves Gyógyszerészi biológia, valamint a második év során kötelező Gyógyszerészi biokémia tantárgy oktatásával. E két fő tantárgyon kívül több fakultatív kurzussal bővítjük a hallgatók számára elérhető ismeretanyagot, valamint PhD kurzusokat kínálunk a posztgraduális képzésen belül.

Tanszékünk kutatási tevékenysége a vasanyagcsere és az azzal kapcsolatos betegségek molekuláris- és sejtbiológiai vizsgálata (bővebben ld. Kutatás menüpont). Kutatási feladataink mellett lehetővé tesszük a Tudományos Diákkör hallgatóinak betekintését a tudományos munkába, valamint támogatjuk PhD hallgatók munkáját.