Pathológiai Intézet

Bemutatkozás

A Pathologiai Intézet alapítása

Az Orvostudományi Kar 1918. április 14-én alakult meg a Pozsonyi Egyetemen. A Kórbonctani Tanszék első igazgatója Entz Béla egyetemi tanár volt. Az I. világháború után, a székhelyükről száműzött és 1920-ban összevont Pozsonyi és Kolozsvári Orvosi Egyetemek átmenetileg Budapestre költöztek, majd az 1923/24-es tanévtől a Pozsonyi Egyetem Pécsett, mint Erzsébet Tudományegyetem kezdte meg működését. A Pathologiai Intézet elődjének (akkori nevén Kórbonctani és Törvényszéki Orvostani Intézet) első vezetője Entz Béla professzor lett (1918-1951). Őt követte Dr. Romhányi György (1951-1976), akinek a nevét viseli karunk aulája, valamint számos emlékérem, Dr. Kelényi Gábor (1976-1993) a neves haematopathologus és Dr. Pajor László (1993-2013) professzorok. Entz Béla egyetemi tanár 1921-22, 1928-30 között dékáni, 1931-32 tanévben rektori megbízatást is kapott. Dr. Kelényi Gábor egyetemi tanárt pedig 1991. március 26-án választották a PTE rektorává.  Két ciklusban, 4 évig töltötte be ezt a tisztséget.

A Pathologiai Intézet általános bemutatása

A PTE ÁOK/KK Pathologiai Intézetének munkatársai kiterjedt diagnosztikai, graduális és posztgraduális oktatási valamint alkalmazott kutatási tevékenységet végeznek. Intézetünk az ország egyik legnagyobb beteganyag-forgalmat lebonyolító pathologiai diagnosztikus egysége, ahol két kórszövettani, egy aspirációs cytologiai, egy nőgyógyászati cytodiagnosztikai, két immunohisztokémiai és egy-egy molekuláris pathologiai (PCR/szekvenáló), FISH-cytogenetikai, flow cytometriai, nephropathologiai és neuropathologiai laboratorium működik. Intézetünkben évi 31.000 feletti szövettani esetet vizsgálunk, amely közel 97.000 szövettani blokk és több mint 4000 macroblokk feldolgozását, kb. 33.000 immunhisztokémiai festés és kb. 300 intraoperativ fagyasztásos minta vizsgálatát jelenti. Intézetünkben évente kb. 3600 aspirációs és 32-35.000 nőgyógyászati cytológiai esetet vizsgálunk sokszor modern módszerek felhasználásával (FCM, sejtblokk technika, FISH, PCR-alapú ancilláris technikák, LBC, CINTEC és HPV-DNA Flow chip). FISH-cytogenetikai laboratóriumunk évi 1600 feletti FISH és 700 feletti cytogenetikai vizsgálatot, FCM laborunk évi 2000 feletti áramlási cytometriás vizsgálatot, molekuláris pathologiai laboratóriumunk pedig 6000 feletti PCR vizsgálatot (sokszor szekvenálással együtt) végez évente. Intézetünk -a PTE klinikáinak betegellátáshoz kapcsolódó- autopsias tevékenysége évi több mint 1300 vizsgálatot jelent, de munkatársaink négy, a megyében működő kórház (Mohács, Szigetvár, Komló és Siklós) autopsias és részben kórszövettani valamint cytodiagnosztikai szolgálatát is ellátják.

Az intézet szakorvosi és rezidens orvosi kara graduális oktatási tevékenységünket három nyelven (magyar, angol, német) az Általános Orvosi és Gyógyszerészi Karon valamint a Fogorvosi Szakon, két szemeszterben, előadások, szemináriumok és gyakorlatok formájában, heti 108 kontakt órában (1512 kontakt óra/szemeszter) végzi -a német programban néhány külföldön dolgozó oktatóval kiegészítve. Intézetünk munkatársai emellett az Egészségtudományi Kar kaposvári tagozata által szervezett Orvosdiagnosztikai Laboratóriumi Analitikus BSc illetve a pécsi tagozata által szervezett Klinikai Kutató MSc képzés kapcsán a gyakorlati oktatásban is részt vesznek. Az intézet szenior szakorvosi kara aktív tutori és előadói tevékenységet végez a posztgraduális gyakorlati és elméleti képzésben is (pathologus és cytopathologus szakorvos képzés illetve szakorvos továbbképzés). Utóbbit kötelező szinten tartó illetve kötelezően választható, OFTEX-regisztrált tanfolyamok szervezésével, tudományos előadásokkal, metszet szemináriumok tartásával segítjük.