Magyar orvosok választják szét a bangladesi sziámi ikreket

2018. március 12.

A világon sokáig nem találtak orvoscsapatot a bangladesi sziámi ikrek szétválasztására. Magyar orvosok - Hudák István, Csókay András és Pataki Gergely - voltak azok, akik vállalták, hogy megpróbálkoznak a csodával. A műtétsorozat legkockázatosabb része már sikerült, két hete eredményesen szétválasztották a fejüknél összenőtt testvérpár közös agyi érhálózatát.

Pataki Gergely 2010-ben alapította azt a plasztikai sebészekből álló missziót, aminek célja az volt, hogy égési sérülteken és fejlődési rendellenességgel születetteken segítsenek Bangladesben. Eddig már több mint ötszáz embert gyógyítottak meg. Mindezt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány segítségével tették, amit együtt hoztak létre Csókay Andrással, aki szintén tagja volt a tavaly novemberi missziónak, és több bonyolult plasztikai helyreállító és agysebészeti esetben is segítettek.

"A magyar plasztikai-idegsebészeti missziót a kinti egyetemi kórház plasztikai sebészei kérték, és személyesen a bangladesi miniszterelnök asszony is, hogy próbáljon megoldást találni erre a megoldhatatlannak látszó fejlődési rendellenességre. A kislányok, Rabia és Rukiya kétévesek, édesanyjuk tanárnő, nagyon szerény körülmények között élnek, így az fel sem merül, hogy eljussanak egy külföldi klinikára, ahol hatalmas összegekért végeznék el a kockázatos beavatkozást. A gyerekek a koponyájuknál nőttek össze, és az agyuk ugyan külön-külön fejlődött, de az agykéreg összetapadt, ahogyan a fő agyi szállítóér-hálózatuk is közös. Amikor a sziámi ikrek szétválasztása szóba jön, az sokszor csak az egyikük feláldozása révén valósítható meg. A fejlődési rendellenesség ugyanis rendszerint olyannyira súlyos, hogy halva születnek, illetve csak az egyik gyermeknek vannak a műtét után túlélési esélyei. Ez a legösszetettebb eset a pályám során, valóságos csoda kell ahhoz, hogy végül sikerrel járjunk, de az első és legfontosabb lépést megtettük." - mondta Csókay András, a Honvéd Kórház osztályvezetője.

Miután találkozott a kislányokkal, Csókay Andrásnak folyamatosan az járt a fejében, hogyan tudna segíteni rajtuk. Böjtölt és imádkozott, hogy kitisztuljanak a gondolatai, és a lelke mélyéből előjöjjenek azok az intuíciók, amelyek elindíthatják a megoldás felé.

"Az jutott eszembe, hogy eddig nem ismert úton, katéteres módszerrel, érpályán keresztül kellene megpróbálni szétválasztani a keringést, azzal a módszerrel, amit az óriási méretű, agyi értorzító képződményeknél, daganatoknál már alkalmaz Hudák István, a Honvéd Kórház idegsebésze. A keringés szétválasztása ugyanis a legkockázatosabb része a sziámi műtéteknek, amik nyitott módszerekkel 80 százalékban halállal végződnek." - nyilatkozta Csókay András, aki tudta, hogy erre csak Hudák István képes, akit rendszeresen hívnak a világ minden tájáról a nagy klinikák, hogy megoldhatatlan eseteket operáljon, és ő virtuóz módon, sikerrel meg is teszi. Ő vénatrombózisok és agyi érfejlődési rendellenességek, érdaganatok kezelésére dolgozta ki egyedülálló műtéti eljárását. Lényege, hogy nemcsak artériás megközelítést alkalmaz, hanem a vékony falú vénákon keresztül is elzárja a kóros ereket, úgy, hogy speciális ragasztóanyaggal tömíti el őket. Ennek révén a keringést fokozatosan eltereli egy adott agyi területről.

Szétválasztó beavatkozásoknál ezt még nem alkalmazták, pedig így szike nélkül lehet megoldani az érhálózat szétválasztását, vagyis nem kell felnyitni a koponyát. Ez jelentősen lerövidíti a műtéti időt, csökkenti a borzalmas vérveszteséget és a fertőzés kockázatát. Nemcsak nagy bravúr, de tudományos szempontból is úttörő jelentősége van. Alapjaiban változtathatja meg az összenőtt ikerpárok műtéti túlélési kilátásait. Nem véletlenül övezi nemzetközi szakmai körökben is óriási érdeklődés.

Bár kívülről még nem vehető észre a változás, a kicsik agya már külön-külön működik. A küzdelem pedig tovább folytatódik, két nagy műtét vár még az ikrekre. A következő lépés az lesz, hogy Pataki Gergely, a Szent János Kórház gyermeksebésze, a Prémium Plasztikai Sebészet vezetője speciális szövet- és bőrtágítókat helyez be. Ősszel tervezik szétválasztani az agyat és a koponyát, majd a koponyák újraépítését, ezt Csókay András végzi majd el idegsebész csapatával. Ha sikerrel járnak, a gyerekek akkortól elkezdhetik az egymástól független életüket, de még plasztikai beavatkozások sora vár rájuk.

Amióta kiderült, hogy felvállalták a bangladesi ikrek megmentését, sokan ajánlottak számukra segítséget, egy-két ezer forintot is. Erre szükség is van, mert 25 millió forint kell ahhoz, hogy olyan állapotokat tudjanak teremteni a műtéthez Banglades fővárosában, Dakkában, ami biztonságosnak minősül. Ez az összeg egyébként a töredéke annak, amennyiért az ilyen eseteket egy külföldi klinikán elvállalják.

Utoljára 1991-ben születtek sziámi ikrek Magyarországon. Pontos statisztika nincs, csak genetikai felmérésekből - például Czeizel Endre kutatásaiból - ismerjük az adatot, hogy hazánkban az elmúlt harminc évben mintegy negyven sziámi ikerterhesség fordult elő. Többségük vagy halva születik, vagy - miután a diagnosztikai vizsgálat során fény derül a hibás fejlődésre - terhességmegszakításnak esik áldozatul.

A Szabó ikreken kívül a nyolcvanas évek óta két olyan sziámi ikerpáron segítettek az orvosok, akik nemcsak, hogy élve születtek, de szétválaszthatóak is voltak. Az első párt a 70-es évek végén Szegeden operálták szét. A műtét kitűnően sikerült, hiszen a két gyermeket csak egy kis hasfali bőrhíd kötötte össze. A másikat, egy pécsi ikerpárt 1982-ben, Münchenben választották szét. A két gyermek testének a gáttájéki része volt összenőve, csak bonyolult műtéttel lehetett megmenteni őket.

A sziámi ikrek szétválasztása mindig hatalmas orvosi bravúrnak számít. A kisperegi Szabó ikrek sziámi ikerpárként születtek 1998. június 5-én, Aradon. Izabella és Melinda a mellkasuknál nőttek össze, a szívük egy burokban dobogott, és közös volt a májuk is. A műtétet Romániában nem vállalták, ezért a szülők kétségbeesetten keresték meg a Szegedi Gyermekklinikát. Füzesi Kristóf, a klinika emeritus professzora akkor már 36 éve praktizált. Mivel pedig egy nagyon felkészült orvosi csapat is körülvette, a leletek tanulmányozása után elvállalta a műtétet. A három hónapos babák hét órát töltöttek a műtőben, a legkockázatosabb az volt, hogy Izabella szívét testvére mellkasából kellett átoperálni, de a beavatkozás sikeres volt. Világszenzációnak számított ez, alig volt olyan tévétársaság, amely ne számolt volna be a bravúros műtétről.

"Akkor alakul ki sziámi terhesség, amikor a megtermékenyített petesejt túlságosan későn, több mint 12 nappal a megtermékenyítés után kezd kettéválni, ilyenkor a szétválás már nem következik be megfelelően, és összenövés maradhat fenn" - mondta el Molnár Gábor klinikai genetikus, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának szülészorvosa. Mivel ez csak egypetéjű ikreknél alakulhat ki, a sziámi ikrek mindig azonos neműek. A rendellenesség a korai terhességi ultrahangvizsgálatoknak köszönhetően már a 12. héten kimutatható. Fejlettebb országokban ritkán fordul elő, hogy nem fedezik fel időben.

Forrás

Vasárnap Reggel

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!