Átadták a PTE 3D nyomtatási központját

2018. március 21.

Ünnepélyes keretek között adták át március 21-én a Pécsi Tudományegyetem 3D nyomtatási központját, ami kiemelt szerepet játszik majd az oktatásban, a kutatásban, és rendkívül modern 3D-s nyomtatókkal, valamint speciális kutató-és mérőberendezésekkel rendelkezik. Látogatóközpontként részben nyilvános lesz, így bárki, aki a tudomány és a modern technika ötvözete iránt érdeklődik, betekintést nyerhet a 3D technológia kulisszatitkaiba.

 

A „3D nyomtatási és vizualizációs technológiákat alkalmazó interdiszciplináris kutatási, oktatási és fejlesztési központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen” elnevezésű GINOP-2.3.2 pályázat keretében megvalósuló 3D nyomtatási központ átadásával új, izgalmas szakaszába lépett a pécsi egyetem 3D-s kutatása. Közel 2 milliárd forintos támogatásban részesül a projekt a négy éves fejlesztési időszakra.

A Pécsi Tudományegyetem célja, hogy a 3D projekten keresztül több területen, így az orvosi ellátásban, a csúcstechnológiák alkalmazásában, valamint a kutatás-fejlesztés-innováció területén forradalmasítsa a régió fejlődését. A program megindítása óta egyre több izgalmas kezdeményezésnek lehettünk tanúi, beleértve a kifinomult és megfizethető mesterséges külső vázak alkalmazását a fogyatékkal élők számára és a mozgásszervi rehabilitációra, a beteg-specifikus implantátumok tervezését és készítését, a virtuális valóság technikáinak használatát a diagnosztikában, új anyagok fejlesztését, előremutató mérnöki és ipari megoldások kidolgozását, műalkotások készítését a 3D nyomtatás által, és még sorolhatnánk. Az elmúlt években a PTE felkerült a globális 3D-s térképre a nagy sikerű nemzetközi és interdiszciplináris konferenciáknak, továbbá az olyan eseteknek köszönhetően, amikor háromdimenziós nyomtatással elkészítették a pécsi egyetem kutatói egy nyolc éves kislány műkezét.

A kutatási centrum a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara épületkomplexumában kapott helyet, a korábban kari könyvtárnak otthont adó épületrészben. Két szintet alakítottak ki, amik egyszerre szolgálnak kutató, kísérleti és gyártó műhelyekként, valamint a részben szabadon látogatható felső szint közösségi és oktatási funkciókat is ellát. Ide akár általános és középiskolás osztályok is érkezhetnek majd, hogy megismerkedhessenek a jövő technológiájával. Az alsó szinten a nagy teljesítményű 3D nyomtatókat és egyéb speciális mérési és kutatási eszközöket, valamint a laboratóriumokat helyezték el.

Dr. Bódis József, a PTE rektora az eseményen elmondta: „Amikor néhány évvel ezelőtt stratégiai célként tűztük ki, hogy a PTE 3D-s kutatóbázissá fejlődjön, kevesen hittek a sikerben. Azt gondolom, ennél a kutatóközpontnál, amit ma átadunk, nem kell jobb bizonyíték, hogy az álom beteljesülni látszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy az igazi munka most kezdődhet el a 3D nyomtatásban, és most tudják majd szakembereink, kutatóink, oktatóink, hallgatóink megmutatni, hogy jó kezekben van a 3D központ.”

 

Kapcsolódó galéria

Forrás

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!