Nagy az orvosi diploma presztízse

2018. április 24.

Felmérést készített az eduline.hu arról, melyek a legnépszerűbb orvosi, egészségtudományi képzések a 2018-as felvételi adatok alapján, pontosan hányan szeretnének bejutni általános orvosi, ápolás és betegellátás, valamint fogorvos képzésekre.

A legnépszerűbb terület idén is az ápolás és betegellátás, amit több mint ötezer felvételiző jelölt meg a jelentkezési lapján. A második helyen az általános orvosi képzés áll 2700 jelentkezővel, míg a harmadik a fogorvosi, 1215 felvételizővel, amelyből 596-an első helyen jelölték meg a képzést. A negyedik legnépszerűbb a gyógyszerész, az ötödik az egészségügyi szervező alapképzés lett, előbbi 1118, utóbbi 827 jelentkezővel.

A tavaly decemberi adatok szerint jóval többen végeznek az orvosi egyetemeken, mint 2010-ben. Míg nyolc évvel ezelőtt egy távozó orvos helyére átlagosan 1,2 végzős jutott, a kormány 2013-as béremelési programjának beindítása után mára ez átlagosan 3,6-ra nőtt, és ez a pozitív tendencia folytatódni látszik. Fontos az is, hogy 2016 első féléves statisztikáihoz képest 2017 első fél évében több mint tizenöt százalékkal, 175-ről 148-ra csökkent a külföldre távozó orvosok száma.

Forrás

weborvos.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!