A gyermekkori elhízás megelőzése

2018. május 22.

Tízből nyolc szülő a csonttöréstől félti leginkább 0 és 10 éves kor közötti gyermekét, valamint azoktól a súlyos betegségektől, amik műtéti beavatkozást igényelnek. Ilyen például a mandulaműtét vagy a vakbélgyulladás. A harmadik helyen olyan betegségek állnak, mint az influenza, a rotavírus vagy a bárányhimlő, amelyek miatt a gyerekek könnyen kórházi ápolásra szorulhatnak. Az anyák által rettegett betegségek sorában az allergia után következnek a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség. Ez derült ki az Európai Elhízás elleni nap alkalmából, az NRC által készített reprezentatív felmérésből.

A felmérés szerint az elhízástól féltjük a legkevésbé a gyermekeinket, ezt még a nátha és a megfázás is megelőzi, pedig köztudott, hogy az elhízás olyan betegségekért tehető közvetlenül felelőssé, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy a cukorbetegség.

Az OECD statisztikái (Obesity Update 2017) szerint ráadásul az elhízottak aránya nagyon magas hazánkban: az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen áll Magyarország a világranglistán.

A kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek kétharmada hallott már a korai csecsemőtáplálásról, és az első ezer nap jótékony hatásairól, de többségében csak az anyatejes táplálást kötik ehhez, miközben ez egy jóval hosszabb időintervallumot - a gyermek fogantatásától a kétéves koráig terjedő időszakot - öleli fel. A megkérdezett édesanyák 96 százaléka azt is gondolja, hogy az elhízás ellen tud tenni - foglalta össze az eredményt a PTE Gyermek Prevenciós Központjának közleménye.

Dr. Molnár Dénes professzor a gyermekkori elhízás elleni küzdelem és prevenció hazai szakértője - az Európai Elhízás elleni nap alkalmából - 10 pontban fogalmazta meg a megelőzés szempontjából fontos teendőket mind a szakma, mind pedig az édesanyák, a leendő szülők számára:

  • A fogamzás időszakában a leendő édesanya törekedjen az optimális testsúlyra és tudatosan készüljön az anyaságra.
  • Rendkívül fontos a terhesség alatti súlygyarapodás elfogadható határok között tartása.
  • A várandóság ideje alatt a magzat optimális fejlődésének biztosítása érdekében az édesanya táplálkozásának, életmódjának (fizikai aktivitás, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás, stressz) folyamatos figyelemmel kísérése, és ha szükséges, szakember általi kiigazítása.
  • Csecsemő- és kisdedkori táplálás ellenőrzése (különös tekintettel az energia- és fehérjebevitelre, valamint a hozzátáplálás elkezdésének időpontjára és minőségére).
  • Postnatalis (csecsemő születés utáni) súlygyarapodás folyamatos ellenőrzése: megelőzendő a túlságosan gyors korai súlygyarapodást.
  • Anyatejes táplálás fenntartása, folyamatos támogatása legalább hat hónapos korig (amennyiben lehetőség van rá).
  • A gyermek étvágyának szülői elfogadása, ne erőszakolják saját elvárásaikat a gyermekre.
  • Az ételpreferenciák kialakítására nagy hangsúlyt kell helyezni (gyümölcs és zöldség-fogyasztás szorgalmazása, sós, mesterségesen édesített ételek kerülése ) már a hozzátáplálás első lépéseitől kezdődően.
  • A szülők, testvérek modellszerepének hangsúlyozása - a gyerekek már életük második évétől mintát vesznek a családi étkezési környezetből, átveszik testvéreik, szüleik étkezési szokásait. A családi minta rendkívül fontos a csecsemő étkezési szokásainak kialakulásában.
  • A rendszeres fizikai aktivitás és a megfelelő időtartamú, pihentető alvás biztosítása.

Forrás

weborvos.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!