Hírek

Sajtószoba - 2018. június 11, hétfő

Akadémiai honlap az áltudományok ellen

Az oktatásügyet a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon a Magyar Tudományos Akadémia, mint ahogy fontosnak tartja a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára helyzetének megnyugtató rendezését is. Az áltudományok ellen "tudomany.hu" címen információs portált indít a tudóstestület - derült ki az MTA májusi közgyűlésén, ahol az Akadémiai Aranyérmet is átadták.

"A tudományos eredmények korrekt kommunikációja és értelmezése a tudós fontos etikai kötelessége. Az Akadémia nem egyes tudományos tételek mellett áll ki, nincs hivatalos véleménye tudományos kérdésekről. Az Akadémia a tudományos módszer mellett áll ki. Nem azt állítjuk, hogy egy növény kivonata hatástalan, de elvárjuk, hogy mielőtt a hatásosságát hirdetnék, ugyanolyan szigorú vizsgálaton menjen át, mint a törzskönyvezett gyógyszerek" - üzente Lovász László, az MTA elnöke ünnepi beszédében.

A közgyűlés több határozatot is hozott. Az oktatásügyet a tudósok a magyar állam legfontosabb feladatai között tartják számon - ezt nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel az Akadémia döntéshozó testülete. Az oktatás költségvetési forrásokból való részesülésének éppen ezért minél előbb és tartósan el kell érnie legalább az EU-28 országok átlagát, de az érzékelhető javuláshoz azt meg is kellene haladnia. Ugyancsak elfogadták azt a határozatot, amelynek fő üzenete a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában található gyűjtemény helyzetének megnyugtató rendezése.

A közgyűlésen jelentették be a "tudomany.hu" címen elérhető új honlapot, amely a tudományosnak tűnő, de hamis elméletekkel szemben a tudományosan megalapozott, hiteles ismeretek közvetítőjének szerepét vállalta fel.

Forrás

innoteka.hu

Hírarchívum