Transzlációs medicina a jobb minőségű betegellátásért

2018. június 22.

Budapesten tartotta éves találkozóját a három egyetemen átívelő, alapkutatók és klinikusok összefogásával megvalósuló projekt - a Stay Alive -, melynek célja az életveszélyes, nagyon súlyos, akut kórképekben szenvedő betegek életben tartása. A 2021. januárig futó pályázatban három fő tudományterületen, az akut hasnyálmirigy-gyulladás, az agyérkatasztrófa, illetve a szívinfarktus és hirtelen szívhalál kezelése kapcsán fognak össze a szakemberek a betegek érdekében.

A találkozón az 1,494 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével megvalósuló projekt eddigi eredményeit, előrehaladását foglalták össze a résztvevők. A Pécsi Tudományegyetem vezetésével két további egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen is folynak kutatások.

Az akut hasnyálmirigy-gyulladás, a szívinfarktus és az agyérkatasztrófa is olyan betegség, ahol még mindig elfogadhatatlanul magas a halálozás. Ezen betegségekben történő eredményes kutatás csak az alapkutatók és klinikusok összefogásával, azaz a transzlációs medicina mentén valósíthatók meg. A transzlációs medicina hidat képez a klinikai és az alapkutatások között, a preklinikai kutatási eredmények "átfordítását" jelenti a mindennapi klinikai gyakorlatba és a betegellátásba, vagyis a laboratóriumtól a betegágyig (from bench to bedside) tartó folyamat.

A projekt több kiemelt célkitűzése már most megvalósult. Egyik legfontosabb célja, hogy egy  európai szinten is jelentős központ kerüljön kialakításra, ami nemzetközileg is egyedülálló lehetőséget biztosít a magyar kutatóknak, hogy ne csak elérjék, de meg is előzzék nemzetközi versenytársaikat, és növeljék eredményes kutatásaik számát. A találkozón bemutatásra került a Transzlációs Medicina Központ Multidiszciplináris Kutatástámogató Csoportjának felépítése és működése, ami klinikai kérdéseik megválaszolásában segíti a kutatókat.

A program másik fontos célja a betegségekhez kapcsolódó adatgyűjtés megvalósítása. Mindhárom betegségterületen megtörtént a betegregiszterek létrehozása, és elkezdődött a betegek regiszterbe vonása Pécsett, Debrecenben és Szegeden is. Így már a szakemberek rendelkezésére állnak azok az adatok, amelyekre építeni lehet, hogy újragondolhassák a betegellátást annak érdekében, hogy a következő évtizedekben minél kevesebben haljanak hirtelen szívhalált, vagy legyen számukra végzetes kimenetelű az agyérkatasztrófa, valamint az akut hasnyálmirigy-gyulladás. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekt hosszú távú eredménye, hogy a beruházásnak köszönhetően a betegek kórházi tartózkodása lerövidül, és a halálozási mutatók is javulnak.

Forrás

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!