Semmelweis-ünnep

2018. július 3.

Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Semmelweis Ignác - az anyák megmentője - születésnapja 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.

Dr. Bódis József oktatási államtitkár, a Pécsi Tudományegyetem leköszönő rektora és a Magyar Nőorvos Társaság elnöke június 30-án, a fővárosban tartott Semmelweis Ünnepi Tudományos Ülésen úgy fogalmazott, hogy napjainkban is szükség lenne Semmelweishez hasonló géniuszokra, akik például megoldást találhatnak a koraszületések nagy arányának csökkentésére.

Az egészségügyi szakdolgozók bére átlagosan 65 százalékkal emelkedik 2016 és 2019 között, az idei nyolcszázalékos emelés már megvalósult - nyilatkozta Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár. Jelentős plusz jut betegszállításra, gyermekellátásra, illetve országos népegészségügyi programokra is.

Az egészségügyért felelős államtitkár a koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztését, a védőnői hálózat erősítését, a nemzeti védőoltási program, a gyermekfogászat és a házi gyermekorvosi hálózat erősítését is a legsürgetőbb teendők közé sorolja. Jelentős többlettel számol jövőre egyebek mellett a gyógyítómegelőző kassza, ami elsősorban új gyógyszerek és technológiák bevezetését, az új készítmények elterjesztését fedi.

Hozzátette: az egészségügyi szakdolgozók további, már korábban ütemezett béremelésére is van pénz a költségvetésben. Ezenfelül jelentős plusz jut a betegszállításra, a gyermekellátásra, illetve az országos népegészségügyi programokra. A lakosság egészségi állapotának javítása kiemelt feladat, ugyanis a betegségek kialakulásának többsége megelőzhető. A szív- és érrendszeri betegségeken túl a daganatos és a mozgásszervi problémák, valamint a cukorbetegség kialakulása is megakadályozható - hangsúlyozta.

A kórházak eladósodásával kapcsolatban céljuk, hogy az adósságrendezés mellett év közbeni forrásbővítésre is legyen lehetőség, és hogy egyre kisebb mértékben, vagy egyáltalán ne halmozódjanak fel tartozások. Gazdasági kancellárokat nem küldenek ki, ahogy a napokban a pénzügyminiszter azt lehetségesnek tartotta. Az államtitkár pártolja az ápolók társadalmi elismertségének növelését, hiszen "rendkívül lelkiismeretes és odaadó munkát végeznek, szakmailag pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő a felkészültségük". Ne gondolja senki azt, hogy attól függ az ellátáshoz való hozzáférése, a kezelés, fizet-e hálapénzt - ezt a szemléletváltást viszonylag gyorsan szeretné elérni Nagy Anikó, aki támogatja a hálapénzmentes övezetek elterjedését.

Közölte azt is, hogy a gyermekbaleseti és -sürgősségi ellátás önálló szakmává tétele egyedülálló lesz Európában, és nem utolsósorban minőségi hálózat alakul ezen a területen. Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának és gyógymódjának felfedezője volt az első, aki a betegséget nem önálló kórképként, hanem fertőzés következményének tekintette munkája során. Rájött, hogy a fertőzést maguk az orvosok terjesztik. Megoldásként a klór mész-oldatos kézfertőtlenítés bevezetéséért küzdött.

Elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet - jelentette be az Emmi vezetője hétfőn. Kásler Miklós elmondta, egy komplex cselekvési programot készítettek elő. Kidolgozták, hogy mi a feladatuk a kórházaknak és a tisztiorvosi hivatalnak. A rendelet tartalmazza, hogyan lehet elkészíteni a kórházi fertőzéseket tartalmazó regisztereket és kontrollálni a megelőzést. Az intézkedés régóta várat magára, már politikai érvként is felhasználta az ellenzék a "fertőző kórházakat". A közbeszédben gyakran hallani, hogy több mint 170 esetben az antibiotikumnak ellenálló kórokozóval is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban. Emellett a higiéniára sem ártana nagyobb gondot fordítaniuk a pácienseknek is.

A Semmelweis-nap alkalmával hirdette meg az államtitkárság új kampányát, ami felhívja a figyelmet a kézmosás fontosságára a kórházi és egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésében. A július 1-jén kezdődő "Moss kezet!" kampány a hónap közepéig tart.

Forrás

Dunántúli Napló

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!