Hírek

Egyéb hírek - 2018. október 5, péntek

,,A sikerem abból eredt, hogy olyan úton indultam el, amelyen nem járt senki"

Portrébeszélgetés dr. Gallyas Ferenccel, az Idegsebészeti Klinika emeritus professzorával

Kissé kacifántos eljutni hozzá, de megéri, mert békés, szép környezetben él, Nagydeindolban. Amikor a háza elé érek, elámulok, mert ily cifra palotát ritkán lát az ember. Már a kerítés sem hétköznapi, hát még a fal festett díszei! Hosszan elidőzöm az apró, színes, míves részletek előtt, amelyek hozzáértő, gondos kezek munkáját dicsérik. A beltér ugyancsak kínál különleges meglepetéseket, egy-egy zugában átéli az ember a nyugalmat, a fennköltséget, amit az ódon hatású, értékes bútorok, festmények és tárgyak sugároznak. Mindegyikük hordozza a maga történetét, amiről gazdájuk különös kötődéssel beszél. Élvezet hallgatni, hogyan vetettek szemet az egyes darabokra, melyik, miért vált fontossá. Dr. Gallyas Ferenc, az Idegsebészeti Klinika emeritus professzora érzékletesen, őszintén, humorral mesél tárgyakról, emberekről, mindarról, ami szakmailag és emberileg formálta őt.

 

Schweier Rita írása

 

-A ház mívessége, különleges és egyedi szimbolikája megszólítja azt, aki rápillant.

-Ez volt a célunk, fontos volt számunkra, hogy ilyen cifra házunk legyen. Akármerre jártunk a világban, mindig megnéztük a szép épületeket, mert az esztétika mindig sokat jelentett nekünk. Oka ennek az is, hogy az édesapám festőművész volt. A gyökerek Erdélyből erednek, ott láttunk meg egy szépen díszített, tornácos faházat. Részben annak a mintájára építettük a miénket is, erkéllyel, szaletlival, a kerítés díszeinek a megformálásához pedig egy pécsi ház adta az ötletet. A falon lévő festett díszeket egy korondi tányér, valamint egy erdélyi fadíszeket bemutató könyv alapján készítettük el.

-Miért épp az erdélyi motívumok állnak közel Önökhöz?

-Talán a stílusuk, a kialakításuk, a mívességük miatt. Nekünk a régi, kisnemesi kúriák tetszenek, ellentétben a nyugati, díszítetlen, egyszerű épületekkel, amit a Bauhaus jelképez. Minden egyes díszünknek ismerjük a történetét. A padlásunkon legalább ezer, csodásan megmunkált pohár, tányér, cserépedény van. Ezeket nem használjuk, pusztán gyűjtjük őket. A feleségemmel mindketten különösen vonzódunk a szép tárgyak iránt. Most vasárnap például vettünk a vásárban egy csodás osztrák mellényt. Sajnos egyikünknek sem jó, talán az egyik unokánk fel tudja majd venni. De alapvetően nem azért vásároltuk meg, hogy hordjuk, hanem azért, mert elvarázsolt minket. / A professzor úr felesége, Kati büszkén hozza és mutatja is a becses darabot. / Nagyon finom bőrből készült, remek állapotban van, és mindössze ezer forintba került. Az sem baj, ha csak áll itt nálunk.

-Mívesek a fotelek, a székek, a szekrények, patinás a nappali hatalmas, faragott keretű tükre, de talán a legnagyobb értéket az édesapja festményei jelenthetik.

-Valóban, a tükör mellett látható a családi szentély, aminek a középpontjában édesapám önarcképe látható. Itt, a nappaliban, az összes képet ő festette. Festőművész és rajztanár volt. 1900-ban született, 34 évesen nősült. Édesanyám történelem szakos hallgató volt Budapesten, de aztán felhagyott a tanulással, mert öt gyermeket szült, én születtem másodjára. Egyetlen lány van köztünk, ő a Soproni Kórház laboratóriumának a vezetője. Ő még 70 évesen is bejár dolgozni, igaz, 75 évesen még én is ezt tettem. Azért hagytam abba, mert igazgatóváltás volt, Dóczi Tamás professzor leköszönt, és azért is, mert a beadott pályázatunkra nem kaptunk forrást, pénz nélkül pedig nem lehet kutatni.

-Milyen volt a gyermekkora Győrben?

-Nagyon szép gyerekkorom volt, mert a szüleim engedték, hogy azt csináljam, amihez kedvem van. Mivel jó volt a bizonyítványom, ezért elengedtek a barátaimmal a Rábára, a Dunára fürdeni, focizni, fejelni. Utóbbihoz volt egy speciális gumilabdánk, amihez csak a fejünkkel érhettünk. Nagyon élveztük, gólra játszottunk, két kapura. Mindent biztosítottak számunkra a szüleink, és soha nem említették a gondjaikat, pedig volt bőven nekik. Amikor meghalt az édesanyám is, és elkezdtük felszámolni a lakásukat, a ruháik alatt megtaláltuk azt az összeget, amiből a temetést sikerült kifizetnünk. Még azt is megadták számunkra, hogy ebből se adódjon problémánk. A példájukat követve ezt mi is megtesszük a feleségemmel, csak épp nem a ruhák alá helyezzük a megtakarításunkat, hanem a Magyar Államkincstárhoz visszük. Ha netán ápolásra szorulnánk, akkor sem leszünk a gyermekeink terhére. Abban is mintát adtak, hogyan keressük mindenben a jót. Senkire sem haragudtak, nem mondtak rosszat az emberekről még akkor sem, ha csúnyán bántak velük. Nem emelték fel a hangjukat, kedvesen fogalmazták meg a kritikát is, nem bántották meg vele a másikat.

-Mind az öten jó tanulók voltak?

-Négyen, mert az egyik öcsémnek sajnos hydrocephalusa volt, ami miatt szellemileg visszamaradott. Mindannyian egyetemre jártunk, taníttattak minket, holott a szüleimnek nagyon kevés bevételük volt a háború után. Ehhez sok mindent meg kellett vonniuk maguktól. Vőlegényként volt először olyan öltönyöm, amelyet szabó készített. Emlékszem, a Petőfi mozi melletti udvarban dolgozott. Addig az édesanyám varrta a ruháimat, de később a feleségem is ügyes volt ebben.

-Győrben volt gimnazista is?

-Igen, a bencéseknél, oda járt a bátyám is. Az öcsém már nem, ő gépész akart lenni, ezért a Gépipari Technikumba ment, és onnan jelentkezett az egyetemre. Ő is kiváló tanuló volt. Akkoriban a gimnáziumban volt egy reál és egy humán tagozat. Én a reálra mentem, bár a történelem mindig érdekelt, az irodalom azonban nem annyira, mégis én voltam az, aki mások szövegeit javította. Ez előnyömre vált a későbbiekben is, mert Környey István professzor, az Ideg-és Elmeklinika igazgatója adott arra, hogy helyesen fogalmazzunk. Amikor írtunk egy tudományos közleményt, azt mindig átnézte, javította, ha nyelvhelyességi hibát vélt felfedezni benne. Meg is indokolta, hogy mit, miért módosított benne. Többnyire vasárnap délelőttönként történt mindez. Ha jó idő volt, fölmentünk a Mecsekre, beültünk egy vendéglőbe, ő rendelt nekünk egy-egy pár virslit, és a magáéból mindig odaadta a felét. / nevet - a szerk. /

-Honnan eredt a kémia és a biológia iránti vonzódása?

-Erre nem tudok válaszolni. Már a gimnáziumban egyetemi kémia és fizika tankönyveket olvasgattam, Zechmeister Lászlótól, aki a Pécsi Orvostudományi Egyetem kémia professzora volt, és utódjától, Cholnoky Lászlótól. Ezekben főként a növényi festékek kémiája kapott hangsúlyt, így például a zsidócseresznye piros festékje is, amit nagy kedvvel tanulmányoztam. Ezt a növényt sokan ismerik, mert szép, őszi éke az erdőszéleknek, és lampionvirágként sok helyen árulják is. Az indigót is sokan használják növényi festékként, és az érdekelt, hogyan lehetne szintetikusan indigót csinálni. Ki is gondoltam egy eljárássort ezzel kapcsolatosan, bár ezek még alkalmatlan gondolatok voltak, és semmi közük nem volt ahhoz, amivel később foglalkoztam.

-Azonnal fölvették az Eötvös Loránd Tudományegyetemre?

-Igen, éppen azért, mert nagyon elmélyedtem a kémiában, és ezáltal sokkal többet tudtam, mint a többiek. Emlékszem, milyen módszert eszeltem ki a lányok riogatására. / mosolyog - a szerk. / A vörös foszfort és a kálium-klorátot nagyon óvatosan összekevertem, egy cigarettapapír közepére helyeztem, rátettem egy kavicsot és megpödörtem. No, ezt lehetett a lányok elé dobálni. Pukkant egyet, és nagy riadalmat keltett. / nevet - a szerk. /

-Az udvarlásnak sajátos módját választotta.

-Vicces volt elsuhanni biciklivel mellettük, és látni, ahogyan ugranak egyet ijedtükben. Van az ajkamon egy sebhely, ami örök emléke a történteknek. A pukkanópor ugyanis könnyen felrobbant a készítése közben, és a szarukanalat az ajkamhoz vágta. A szüleim utána eltiltottak ettől, kidobták az összes anyagot, ami a kis laboratóriumomban volt. / mosolyog - a szerk. /

-Hogyan került Pécsre?

-Olyan helyre akartam menni, ahol nincs konkurencia, és volt itt egy nekem tetsző állás az Ideg-és Elmeklinikán, ami az akkori orvosi egyetemhez tartozott. A szakdolgozatomat az üveg vezető-képességéről írtam, és arra gondoltam, hogy ennek apropóján foglalkozhatnék az agyi áramok kutatásával. Ez azonban naiv elképzelésnek tűnt. Az akkori főnököm, Környey István, világhírű neurológus, pszichiáter és szövettanász professzor volt, és ő a szövettani ezüstözés feladatát adta nekem. Ez azt jelentette, hogy az agyi és más szöveteknek a különféle elemeit lehetett specifikusan megfesteni, ám ezek jobbára empirikus módszerek voltak, amelyek hol sikerültek, hol nem. Tőlem azt várta, oldjam meg úgy, hogy mindig sikerüljenek. Vegyészként így elkezdtem foglalkozni az ezüstnek és a szövetnek a kémiai kapcsolatával. Nem egy módszert akartam megjavítani, hanem visszanyúlni a gyökerekhez, leásni az alapokig. Ebből aztán egy olyan tudományos téma és munkásság született, amely iránt a világban mindenütt érdeklődés mutatkozott. Komoly pénzeket fizettek azért, hogy utazzak és kutassak. Szerencsés voltam, mert az összes főnököm - Környey után Mérei és Dóczi professzorok is - hagyták, hogy azzal foglalkozzam, amivel szeretnék. Egy-két kolléga, tudományos diákkörös, PhD-hallgató és asszisztensnő segítségével a legutóbbi időkig kutathattam a számomra fontos témákban.

Ahogyan említettem, az ezüst és a biológiai szövet egymásra hatásának a vizsgálatával kezdtem a munkát. Abban mélyedtem el, hogyan lehet ezüstözni az ideg- és egyéb szövetek sejtjeit olyan eljárásokkal, amelyek mindig sikerrel járnak. Az agyi és más szövetek 18 különféle elemére dolgoztam ki ilyen módszert. A sikertelenség oka nem az eljárásban, hanem abban a személyben volt keresendő, aki végezte. Kidolgoztam egy speciális fizikai előhívót, amiről egy holland úr közleményében azt írta, hogy használhatatlan, holott mi széles körben alkalmaztuk. Tudtam, hogy ő rontott el valamit. A kollégáim azt javasolták, hogy egy tudományos közleményben cáfoljam az általa leírtakat, ám én ezt nem tettem meg, mert nem tartottam fontosnak vitatkozni vele.

-Merre utazott ezen kutatások nyomán?

-Négy részletben két és fél évet töltöttem nyugat-németországi kutatólaboratóriumokban, és két-két alkalommal voltam rövidebb ideig Amerikában és Japánban. Mindenhova a meghívó által kitűzött céllal mentem. Egy ízben az volt a feladatom, hogy találjam meg annak okát, miért fakulnak ki az ezüstözött készítményeik. Néhány nap alatt megtaláltam, hol a hiba: a készítményeik tartósítására használt egyik oldószerük oxidáló szennyezést tartalmazott. Ezután más cégtől vásárolták meg ezt az anyagot, én pedig két hónapig keresztül-kasul turistáskodhattam az országot. Közben meghívást kaptam egy olyan német céghez is, amely ezüsttel vékonyan bevont érmék készítésével foglalkozott. Szerették volna, ha kint maradok és vezetek náluk egy laboratóriumot. Én azonban haza akartam jönni, mert akkoriban építettük a házunkat.

-Akkoriban nem volt egyszerű külföldre járni. Környey professzor segítette ebben?

-Környey professzornak nagyon kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere volt. Ennek révén szerzett számomra egy egyéves izraeli tanulmányutat, de ezt nem fogadtam el, három kiskorú gyermekemre hivatkozva. Akkoriban egy tanulmányutas nem vihette magával a családját. Utódja, Mérei professzor egy nemzetközi idegsebész kongresszuson beszélt rólam a göttingeni Wolf professzorral, aki ezután kétszer is meghívott engem egy-egy évre a laboratóriumába. A későbbi alkalmakkor már nem Mérei professzoron keresztül kerültem külföldre, hanem a nemzetközi tudományos folyóiratokban megjelent publikációim alapján.

A későbbi tudományos sikereim abból eredtek, hogy olyan utakon indultam el, amelyeken korábban nem járt senki. Egy speciális, ezüstfestéssel kapcsolatos vizsgálat eredményeiből arra következtettem, hogy az idegsejtekben van egy gél-struktúra, ami mechanikai energiát tárol. Ha ezt kisütjük, a sejt hirtelen vizet présel ki magából és összezsugorodik. A mechanikai energiát tárolni tudó gélek ismertek voltak már a szervetlen világban, milliárdos üzlet például az ezen alapuló bébi-pelenka. A háború előtti német irodalomban ezt a jelenséget már megtalálták a növényvilágban, leírtak olyan sejteket, amelyek desztillált vízbe téve folyadékot préseltek ki magukból és összezsugorodtak. Ez a téma a háború után azonban már nem szerepelt a növénytani kutatásokban. Az volt a szerencsém, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem Kémiai Intézete a háború előtt és után is növényi festékekkel foglalkozott, és ezért az egyetemi könyvtárunkban megvoltak az ezzel kapcsolatos tudományos közleményeket tartalmazó folyóiratok. Próbáltam erre a növénytanászok figyelmét is felhívni, de nem jártam sikerrel. Azt mondták, hogy érdekes, de nincs idejük ezzel foglalkozni. Ki is dobtam az ebben a témában gyűjtött anyagaimat akkor, amikor eljöttem a klinikáról.

-Jó feltételek között dolgozhatott a klinikán?

-Az adott kornak megfelelő feltételek mindig adottak voltak. Mérei professzor mindent beszerzett, amire szükségem volt. Nem ismert lehetetlent. Egyszer szükség volt egy diktafonra, amit azonban nem adtak az intézményeknek. Ennek ellenére elküldött engem abba az üzletbe, amiben diktafont lehetett vásárolni, de természetesen nem jártam sikerrel. Mikor ezt közöltem vele, jól lehordott, és azt mondta, úgy kérjem, hogy a betegekkel kapcsolatos, műtét előtt és alatt elhangzott szövegek rögzítésére kell. Erre már adtak. / nevet - a szerk. / A klinika ideális munkahely volt számomra. Két helyiségem volt: egyik a laboratórium, a másikban olvastam és írtam.

-Oktatott is?

-A graduális oktatásban keveset. A német nyelvű oktatás bevezetésekor a biokémiát tanítottam fél évig, amiért óránként harminc forintot kaptam. További óránkénti harminc forintért aztán ezt átadtam az egyik PhD-hallgatómnak, mert bevallom, nem szerettem oktatni. A PhD-hallgatókat viszont szívesen és rendszeresen segítettem.

-Vannak követői a kutatói munkában?

-Vannak, de kevesen, pedig mindig lehet olyasmit találni, amivel tovább lehet lépni, még ha vannak is vakvágányok.

-Gondolom, elégedett, amikor visszagondol a szakmai életútjára, hisz elismerték kutatóként, és minden díjat megkapott, amit meg lehetett.

-Ez így van. Kétszer mentem nyugdíjba. / mosolyog - a szerk. / Először akkor, amikor betöltöttem a 70. életévemet - egyetemi tanároknál ez akkoriban így volt megszabva -, másodjára pedig 75 évesen, amikor végleg elköszöntem a pályámtól. Az első alkalommal egy nagy búcsúztató ünnepséget is rendeztek számomra, külföldi meghívottakkal. Azon azt mondtam, hogy szerencsés és elégedett ember vagyok. Szerencsés azért, mert megtaláltam az utamat, a témámat, aminek a kutatásában kedvemet leltem, és olyan főnökeim voltak, akik mindenben támogattak. Elégedett pedig azért vagyok, mert nem akartam ennél többet. Ahogyan Arany János is fogalmaz az Epilógus című versében:

,,Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem."

Ez az életfilozófiám, ahogyan édesapámé is ez volt. Nem vitatkozni kell, hanem tenni a dolgunkat.

-A három gyermeke közül a legidősebb, ifj. dr. Gallyas Ferenc apja fia, hisz egyetemünkön a Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet igazgatója. A másik két utódja mivel foglalkozik?

-Annyiban különbözünk a legidősebb, professzor fiammal, hogy nekem egyetlen munkahelyem volt, onnan is mentem nyugdíjba, míg ő először Budapesten dolgozott, majd itt, a pécsi egyetemen egy másik helyen, és csak azután került a Biokémiai Intézetbe. A másik fiam építész, és egyrészt építész-kivitelezőként, másrészt az Egyesített Egészségügyi Intézmények műszaki igazgatójaként tevékenykedik. Ő is sikeres ember. A harmadik gyermekem óvónő, és bár felajánlották neki a vezetői lehetőséget, de elutasította, mondván, hogy a gyerekekkel szeret foglalkozni. Négy unokám is van, kettő a professzor fiamtól, és kettő a lányomtól. Mindannyian huszonévesek már, ketten közülük el is végezték az egyetemet. Ketten építészek, ketten pedig gépészek lettek.

-Mivel tölti az idejét, amióta nem jár be a klinikára?

-Sok munka van a ház körül, jelenleg a kerítésünk deszkáinak a cseréjével foglalatoskodom. Előtte az emeleti fürdőszobánkkal kapcsolatos teendőket végeztem, valamint bidét raktam az alsó szintre. Közben történt egy kis baleset, mert belefúrtam a vízvezeték nyomócsőbe - egyébként a vízvezetékrendszert is én építettem a házban -, ugyanis nem emlékeztem már, hogy ott épp megy egy vezeték, és elárasztottam vízzel a házat. Szerencsére tudtam, hol kell elzárni. / nevet - a szerk. / Az idei nyárból egy hónap azzal telt, hogy leszigeteltem a szennyvíztározóból átalakított esővíztározónkat belülről, illetve megszereltem az elromlott motorját, amelyik nyomta ki a vizet. Megoldottam azt is, hogy az ezzel kapcsolatos munkálatokat a jövőben felülről is meg tudjam oldani, és ne kelljen lemennem a ciszternába hozzá. Az építés, a szerelés mellett a keresztrejtvény-fejtést is szeretem, ezt fontosnak tartom az agy tréningezése szempontjából.

Hírarchívum