„A hiedelmekkel ellentétben a fül-orr-gégészet az egyik legnagyobb szakma”

2019. január 31.

- interjú dr. Gerlinger Imre professzorral

Tavaly jelent meg új könyve, „Fül-orr-gégészeti karcolatok” címmel, ami a 2012-ben napvilágot látott „Fül-orr-gégészeti históriák” folytatásának tekinthető. Hobbija az írás, mozgalmas, olvasmányos történetei érdekes kalandozások a művészet és a tudomány határterületén. Ezek a határterületek különös szerepet töltenek be az életében szakmai szempontból is, hisz úttörője hazánkban az agyalapi sebészetnek, ami a fül-orr-gége sebészet és az idegsebészet mezsgyéje, ahova a világon is csak kevesen merészkednek. Operál itthon és külföldön, missziót teljesít Indiában, Afrikában, és hamarosan Nepálban is. Dr. Gerlinger Imre professzor, a Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója szenvedélyesen szereti a hivatását, és fáradhatatlanul küzd érte.

 

Schweier Rita írása

 

- Kedd van, mindjárt négy óra. Ez az a nap, amikor kevésbé zajos az élete?

- Nem teljesen, mert a kedd egyike az egész napos operatív napoknak, amiből három van: a kedd, a szerda és a csütörtök. Hétfőn ambulálok, pénteken pedig adminisztrálok, illetve a szakmapolitikával foglalkozom. Elnöke vagyok ugyanis a Fül-orr-gégészeti Szakmai Kollégiumnak, és ez sok elfoglaltságot ad Budapesten. Jelenleg azon dolgozunk, hogy országosan megújítsuk az összes szakmai irányelvet, így az utóbbi két pénteket a minisztériumban töltöttem azért, hogy harcoljunk a  jobb finanszírozásért. Sajnos az elődeink elkövették azt a hibát, hogy fiatal kollégáikat küldték el arra a tanácskozásra, ami az egyes szakmák támogatásáról szólt, és sajnos a többiek elnyomtak minket. Botrányosan alulfinanszírozottak vagyunk, így folyamatosan küzdünk, hogy az egyes beavatkozások magasabb HBCS pontszámot kapjanak, illetve megpróbálunk - a szakma fejlődését tükrözve - az új műtéti beavatkozásokra is támogatást szerezni. A fül-orr-gége professzori kar jó barátságban lévő kollégák közössége, a menedzsment jelenleg remekül működik, a lobbierőnk is megfelelő, ezért nagyon bízunk az eredményességben.

- Pontosan mit jelent az alulfinanszírozottság?

- A fül-orr-gégészeti műtétek bekerülési költsége nem tükröződik abban az összegben, amit az OEP átutal nekünk. Az új típusú műtéti beavatkozásokat - esetünkben a középfülsebészetre épülő, modern implantológiai megoldásokat -, továbbá a kizárólag Pécsett végzett határterületi, agyalapi sebészeti műtéteket is nagyon alacsony összeggel, a középfülsebészet HBCS pontszámával finanszírozzák. A Klinikai Központban Boncz Imre professzorral és a gazdasági vezetőkkel a minap komolyan tárgyaltunk arról, hogy beadvánnyal fordulunk az OEP-hez, ami az új műtéti technikák megfelelő támogatását taglalja. Ez óriási munka, mert minden egyes műtétre ki kell dolgozni a bekerülési költséget, és demonstrálni kell, mi, miért kerül annyiba. Szerencsére a Klinikai Központ és a gazdasági vezetés nagyon segítőkész. Reményeink szerint az év közepére születik megoldás a kérdésben.

- Elmaradhatnak beavatkozások is a finanszírozás hiánya miatt?

- Nem, mindent elvégzünk, de ráfizetéssel. Ha ugyanis csak egy fülműtét árán tudom ezeket a drága implantológiai és agyalapi sebészeti operációkat végrehajtani, akkor más beavatkozások elől veszem el a pénzt, illetve nem kapom meg a valós árát. Össze kell húznunk a nadrágszíjat, és ki kell gazdálkodnunk, amibe ezek kerülnek.

- Ezek a típusú műtétek hány százalékát alkotják az összes beavatkozásnak?

- A fülsebészeti beavatkozásoknak legalább a harminc százalékát, azaz jelentős összegről van szó.

- Az implantológiába miként avatódott be?

- Nagy szerencsém volt, mert jókor voltam jó helyen. 2001-2002-ben vendégkonzultáns voltam az egyetemen Nottinghamben, Angliában, amikor az elődöm, dr. Pytel József professzor klinikánkon elkezdte ezeket a műtéteket dr. Ribári Ottó professzor segítségével, aki az egyetlen volt Budapesten, aki ilyen operációkat végzett. Az Angliában készen kapott technikát hazahoztam, és Pytel professzor jóvoltából én voltam az egyetlen docens Magyarországon, aki implantálhatott. Más klinikákon ezt a professzorok a saját privilégiumuknak tartották. Ennek az lett a következménye, hogy amikor Budapesten és Debrecenben professzorváltás jött, akkor nem volt senki, aki ezeket a műtéteket átvette volna. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mára a klinikánkon legalább három olyan ember van, aki ezekben a műtétekben jártas, és ha netán nem vagyok itthon, akkor is nyugodt lehetek, mert az operációk nem halasztódnak.

Angliában Gerry O'Donoghue, egy világszerte elismert professzor tanította meg nekem ezt a műtéti technikát, sokat jártam be hozzá, és volt alkalmam holttesteken is gyakorolni. A világcégek támogatásával nyugat-európai kurzusokra is elmehettem, ami ugyancsak sokat jelentett. 2009-re, a professzori kinevezésemre a kezemben volt a technika, és épp erre az időszakra esett az implantológia felfutása, amikor az OEP is nagy tételben kezdte finanszírozni ezeket a műtéteket. Amikor megérkeztek a közép-és belsőfül implantátumok, akkorra ezeket a típusú műtéteket már begyakoroltam. Ezek az operációk olyan hallássérültek számára fontosak, akiket hagyományos középfülsebészeti műtétekkel nem lehet rehabilitálni. A beavatkozások ki tudják váltani a hallókészüléket, ami azért fontos, mert nem mindenki bírja azt, a vele járó stigmát, az okklúziós effektust, illetve viselésének egyéb nehézségeit. Számos olyan hallásromlás típus van, amikor csak ezek az implantátumok segíthetnek a betegeknek. Szerencsére Pécsett mi széles palettáról választhatunk.

- Az agyalapi sebészet miért keltette fel az érdeklődését?

- Amikor fiatal tanársegéd voltam, dr. Mario Sanna, a világhírű olasz fülsebész professzor - akit én ma is az első számú szakértőnek tartok, holott már 71 éves – küldött a kurzusára egy meghívót nekünk. Az akkori igazgató, dr. Bauer Miklós professzor felolvasta ezt, ám amikor láttuk, hogy a kurzus díja kétezer euró, hátrahőköltünk, majd kidobtuk a szemétkosárba. Kis töprengés után kivettem a kukából ezt a meghívót, és írtam egy levelet Sanna professzornak, mondván, fiatal fülsebész vagyok, ismerem a munkáit a szakirodalomból, és ha netán lát rá lehetőséget, szívesen elmegyek hozzá tanulni. Két hét múlva válaszolt, azt írta, hogy én vagyok az első kelet-európai fiatal, aki érdeklődik a munkái iránt, és ezért biztosít számomra ingyenesen egy szállodai szobát, valamint a kurzuson való részvételt is. Ő volt az úttörő az agyalapi sebészetben. Később meghívott volna magához egy évre is, de már megvolt az angliai állásajánlatom jó fizetéssel, az olasz pedig csak arra lett volna elég, hogy éhen ne halljak. Két kicsi gyermekem is volt már. Mindenesetre abban maradtunk, hogy egyszer majd visszamegyek, ami meg is történt. Az elmúlt néhány évben több mint egy félévet töltöttem el nála egy-egy hónapos, hathetes ciklusokban. Nagyon segítőkész volt, tudva, hogy ezt a technológiát nálunk még nem ismerik. Hálás vagyok neki, mert elmondhattam, hogy mely típusú műtétek érdekelnek, engedett asszisztálni, és a kadáver laborjában sziklacsonton gyakorolhattam is esténként azt, amit napközben láttam. A műtéti videóit is a rendelkezésemre bocsátotta, ezeket éjszakánként megnéztem, majd másnap meg is vitattam vele. / Ő egyébként fanatikus rajongója a hunok és Attila történelmi vonatkozásainak, minden elérhető szakirodalmat beszereztem neki ezzel kapcsolatosan. /

Itthon 2014-ben kezdtük el alkalmazni ezt a technikát, egy-egy tanítványát el is hívtam az első műtétjeinkre. Végül mind a hatot sikerült begyakorolnunk és bevezetnünk. Ezeket a műtéteket azoknál fontos elvégezni, akiknek a sziklacsontot roncsoló malignus, illetve a kisagy hídszögletében lévő, az agyidegből kiinduló, vagy az agyalapon található, éreredetű daganatuk van, továbbá a krónikus középfülgyulladásnak a sziklacsont mélyére terjedő formáinál is. Ha ezeknek a betegeknek nem segítünk, akkor borzasztó életminőségben vegetálnak. Korábban külföldre küldték őket, ami 50-60 ezer eurójába került az OEP-nek. Ebből is látszik, hogy mennyi pénzt megspórolunk, amit egyelőre nem ismernek fel.

Dr. Dóczi Tamás professzornak, az Idegsebészeti Klinika akkori vezetőjének is fontos szerepe van abban, hogy motivációt éreztem az agyalapi sebészet iránt akkor, amikor a két elődöm, Pytel és Bauer professzorok után átvettem a klinika vezetését. Ő áthívott engem a határterületi sebészetben asszisztálni és véleményt cserélni. Rájöttem, hogy nem tudok a labirint blokk mögé menni és annyit segíteni neki, amennyit ő elvár tőlem. A megfelelési kényszer is hajtott. Amikor elkezdődtek a műtétek, Dóczi professzor megmutatta, hogyan kell ezen a határterületen mozogni, az agyvízcsorgást ellátni, a vérzést csillapítani. Ez a kollaboráció nagyon jól működik az utódjával, dr. Büki András professzorral is, és ma már több kollégám is tagja ennek a közös csapatnak. Egymásra vagyunk utalva, egymás nélkül lehetetlen lenne kikeverednünk ezekből a műtétekből. Mintaszerű az együttműködésünk. Sajnos nem mindenütt van ez így Magyarországon, mert sokan a saját privilégiumuknak tartják az adott műtéti tevékenységet, nem látják be, hogy meg kell osztani a technikát a társszakmával is. A beteg ezzel jár jól, nem pedig a féltékenységgel. Azt kell közösen megtalálnunk, hogy melyik az a feltárás, ami az adott szituációban ideális. Ha idegsebész dominancia kell, akkor mi segítünk nekik, ha pedig fordítva, akkor ők nekünk.

Hat-hét órás műtétekről van szó, mivel nagyon kényes területen járunk. A labirintus mögé megyünk, de nem érintjük az idegsebészet territóriumát. Több ez, mint fül-orr-gégészet, de kicsivel kevesebb, mint idegsebészet. Foglalkozni kell vele, mert minden héten van egy ilyen esetünk az ország valamely részéből, akit valaki „spájzolt” évek óta, mert nem tudta, mit tegyen vele. A műtéti palettánk szélesedésével egyre több a sikerélményünk, és a jövő hónapban már a második kollégám – dr. Révész Péter után dr. Bakó Péter – megy ki az olasz központba három hónapra gyakorlatot szerezni. Ez nagy segítséget jelent számomra, hiszen meg tudják oldani a feltárást, be tudják zárni a műtéti területet, és bízom abban, hogy a technika pécsi továbbfejlesztésében is élen járnak majd.

- Egyelőre egyedülállóak az országban ezzel a műtéttípussal is. Vannak azért, akik szívesen megtanulnák ezt a különleges beavatkozást?

- Egyedül a Honvéd Kórházban látok arra esélyt, hogy hosszabb távon előreléphetnek ezzel kapcsolatosan. Tőlük többször is kaptam meghívást bemutató műtétekre, és márciusban is megyek két alkalommal. Nagyon fontos a jó mester, aki segít megtanulni ezt a műtéti technikát, akinek fel lehet tenni kérdéseket, de sok idő kell hozzá, és sok gyakorlás is. Ez a műtéti technika kombinálható az implantológiával is, ami azért fantasztikus, mert ezáltal a betegek hallását is rehabilitálni tudjuk. Implantológia egyébként jelenleg három helyen van az országban, a miénk mellett Budapesten és Szegeden, mert Debrecenben sajnos nincs olyan szakember, aki ezt a típusú műtétet megbízhatóan végezni tudja. Igyekszem a fiatalokat is bevonni a munkába, és nagyon büszke vagyok, mert elmondhatom, hogy a tanársegédi és az adjunktusi csapatom olyan, amely Európában bárhol megállná a helyét. Szorgalmasak, van belső hajtóerejük, és szinte mindegyikük rendelkezik PhD-val is. Noszogatom őket folyamatosan, hogy rendszeresen publikáljanak, adjanak elő, járjanak külföldi kongresszusokra, és ők ebben partnerek. Ha nem ezt tenném, akkor elmennének, hisz annyi csábítás éri őket a skandináv országokból, Németországból vagy Angliából. Fontos, hogy mindenkinek meglegyen a „szemétdombja”, ahol kapirgálhat.

- Mindössze annyit kér tőlük, hogy hozzák haza az ötleteket külföldről, és itthon valósítsák meg azokat.

- Ez valóban így van, ehhez ragaszkodom. Azt szoktam mondani, hogy a kongresszus nem turistaút, ha valaki elmegy oda, akkor adjon elő, vagy legalább vigyen egy posztert, és hozzon egy ötletet.

- A klinika az új típusú operációk mellett az endoszkópos orr- és fülműtétek terén, valamint a rosszindulatú pajzsmirigytumorok kezelésében is az élen jár.

- Az endoszkópos fülsebészet az elmúlt öt évben vált elfogadott technikává. Dr. Szanyi István kollégámat kiküldtem Presutti professzorhoz, aki ennek az európai atyja, majd meghívtuk őt egy egyhetes bemutató műtétsorozatra, amire az összes magyar főorvost elhívtam. El is jöttek több mint negyvenen. Ezt a szakmai találkozót a „Munkácsy utcai esték” keretében szerveztük. Ez a program az én „édes gyermekem”, amióta professzor vagyok, évente megrendezem. Tekinthető ez a magyar főorvosi kar továbbképzésének is, ami mindig egy potens témán alapul. Idén októberben az agyalapi sebészet műtéttechnikáiról esik majd szó.

Az endoszkópos orrsebészet kapcsán dr. Piski Zalán kollégám utazik hamarosan Amerikába egy három hónapos kurzusra, előtte pedig Nápolyba megy dr. Büki András professzorral azért, hogy a „négykezes” technikát begyakorolják. Sikerült ugyanis odáig fejlődnünk, hogy az orr-és agyalapi terület határán külső, nagy feltárások és metszések nélkül, orron keresztül tudunk kivenni tumorokat. A tudomány és a technika gyors haladása miatt specializálódik a mi szakmánk is, ma már egy professzor sem ért mindenhez, két-három szakterületben azonban az élen kell járnia. A többiben a fiatalabb kollégáim a jártasak, akik megszerzik ehhez a kellő gyakorlatot. Az én feladatom, hogy helyzetbe hozzam őket. Viccesen azt szoktam mondani, hogy Amerikában már van jobb oldali fülsebész, meg bal orrfélsebész, mi azért ennyire még nem vagyunk szuperspecializáltak.

Azon vagyok, hogy megtaláljam a munkatársaimhoz leginkább illő szakterületet, figyelve az adottságaikat, a tehetségüket. Aki nem szeret operálni, annak sem kell elkeserednie, mert belőle audiológus lehet, aki a fülsebész hátterét adja, vagy otoneurológus, aki az ideggyógyászat és a fülsebészet határterületén lévő arcidegbénultakkal, fülzúgósokkal, szédülős betegekkel foglalkozik. További alternatíva a phoniátria, a gyermek fül-orr-gégészet, vagy az allergológia.

A rosszindulatú pajzsmirigytumorok kezelése azért szerepel súlyozottan a klinikán, mert ezek a betegségek gyakran adnak nyaki áttéteket, és mi egy speciális blokk-disszekciós technikával távolítjuk el ezeket a csomókat. Mindez talán érzékelteti, hogy a hiedelemmel ellentétben a fül-orr-gégészet az egyik legnagyobb szakma.

- Jelenleg is sok betegük van?

- Még az év elején vagyunk, így van néhány szabad ágy, de általában telt ház van. Azon vagyunk, hogy felfuttassuk az egynapos sebészetet, ami korlátlanul finanszírozott, és ez jó nemcsak a klinikának, de az egyetemnek is. Amivel küszködünk, az a műtősnői, nővéri létszám. Jelenleg van elég munkatárs, de ez változik, mert a kar más intézetei időnként elcsábítják őket a jobb fizetés reményében. Már megkerestem a vezetést ebben az ügyben, mert ezt nem tartom jó tendenciának.

- Pedig többféle módon is küzd azért, hogy maradásra bírja őket, ilyen a színházlátogatás, vagy egy-egy közös, szabadidős program.

- A nővéreket valóban minden évben elviszem színházba, vagy egy villányi partira. Ilyenkor kisvasúttal kimegyünk Villánykövesdre, és egy jó hangulatú napot töltünk együtt. Ezek nagyon fontos dolgok azért, hogy a három műszakban dolgozó kolléganők érezzék a megbecsülést, de ettől sajnos még nem jönnek tömegével hozzánk.

- Járt Indiában, Afrikában, mindkét helyen heroikus számú műtétet végzett, és mellette oktatta is a kinti szakembereket. Nepál a következő célállomás?

- Igen, novemberben lehetőségem lesz az angol-brit szervezésű fülsebészeti misszióban részt venni. A britek harminc évvel ezelőtt Katmanduban építettek egy mini fülkórházat, ami évente háromszor nyit ki, és két hétig üzemel. Ilyenkor csúcsra jár mind a két műtő, reggeltől késő éjszakáig operációk zajlanak bennük. Nepálban ez az egyetlen fülsebészeti ellátási lehetőség, és ökrös szekéren több száz kilométerről hozzák ide a betegeket, akiknek életükben sokszor csak egyetlen esélyük van arra, hogy szakemberrel találkozzanak. Itt természetesen nem tudunk a legmodernebb technikákkal dolgozni, sokkal inkább a hagyományosabb módokon gyógyítunk, alkalmazkodva a helyi körülményekhez és a betegekhez. Biztos vagyok abban, hogy a brit kollégák kellően felszerelték ezeket a műtőket, de azért a kedvenc műszereimet magammal viszem, és gondosan tájékozódom a kinti lehetőségekről.

- Gondolom, azért is, hogy elkerülje azt a helyzetet, amivel Afrikában találkozott, nevezetesen napokig kerülgetett egy hatalmas méretű golyvát, mert nem mert nekiállni a kivételének.

- / mosolyog – a szerk. / Valóban, csak négy nap elteltével álltam neki a műtétnek, mivel ez egy emberfej nagyságú golyva volt. Miután sikerült kivennem, a szemeteskosárban találtam meg. Ott ugyanis nem volt része a napi rutinnak az, hogy szövettanászhoz vigyék a kivett szerveket, inkább kidobták a kukába. Arra is meg kellett tanítani őket, hogy mit kezdjenek egy emberből kivett szövettel. A körülményekkel folytatott harc mellett az még ennek a missziónak a nehézsége, hogy a megoperált beteget soha többet nem fogom látni, nem tudom követni, és azt sem tudom, hogy a gyógyszerellátása megfelelő lesz-e.

Az egyik afrikai beteg azt kérte tőlem, hogy az arcát elcsúfító, a homlokcsontjából kiinduló daganatot távolítsam el. Műszerpark hiányában azonban képtelen voltam erre. Szegény minden reggel, 7 óra tájban megjelent a szobám előtt, és könyörgött, hogy csináljak vele valamit. Soha nem felejtem el a tekintetét. Annyit tudtam tenni érte, hogy az utánunk egy hónappal érkező skót misszió vezetőjét megkértem, hozzanak magukkal megfelelő műszereket, és operálják meg a fiatalembert. Szerencsére meg is tették.

Azóta egyébként Afrikából nálunk töltött egy félévet egy kolléga, aki nemrég Malawi második fül-orr-gégész szakorvosa lett. Nagyon megkedveltük egymást, a múlt héten küldött egy fotót az újszülött kisfiáról is. Sokkoló élmények érték őt itt. Egyszer, amikor a városban sétáltunk, meglátta a Burger Kinget, és nagyon elcsodálkozott. Meghívtam vacsorázni, és csak úgy tömte magába a hamburgereket, itt evett ilyet először. Korábban havat sem látott, a téli kabátra és a téli cipőre valót mi dobtuk neki össze a kollégákkal.

- Miért tartja fontosnak, hogy Nepálba is eljusson?

- Szeretnék ott is segíteni, ez az elsőrendű ok, no meg a kihívás. Ez a nepáli lehetőség az angliai éveim alatt már adódott egyszer, de akkor nem engedhettem meg magamnak, hogy elrepüljek oda. Az egyik bakancslistás vágyam válhat most valóra, és nem mellesleg nagy megtiszteltetésnek érzem az angol kollégák meghívását. Nem szeretnék csalódást okozni sem nekik, sem pedig az ottani betegeknek. Emellett a példamutatás is fontos szempont, hisz ha többen vállalnak a jövőben ilyen missziókat, azzal a magyar fül-orr-gégészet presztízsét is növelik. Ezek a missziók megtanítottak arra is, hogy ne panaszkodjak, hanem értékeljem a körülményeimet, a műszerparkunkat és a kollégáimat is.

- Elégedett az itteni műszerezettséggel? Tudom, hogy sokat küzdött érte.

- Igen, a mi műszerparkunk semmiben sem tér el egy nyugat-európai egyetemétől, legfeljebb csak a darabszámban maradunk el tőlük. Korszerűek az operációs mikroszkópjaink, az endoszkópos felszereltségünk, és a kézi műszerparkunkat is időről időre megújítjuk. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a finanszírozás felét adták a különböző szponzorok, a másik felét pedig az egyetem. Szerencsére ebben is előreléptünk, mert a szegedi és a pesti kollégáimmal folytatott lobbink eredménnyel járt: az újszülöttkori hallásszűrés, valamint az implantológiai tevékenység évi húszmillió forinttal finanszírozott lesz kormányzati szinten, ami a műszerpark felfrissítését is segíti amellett, hogy új kollégák felvételére is lehetőség nyílik.

- Mikor van ideje írni? A két szakkönyve mellett két, művészettörténeti vonatkozású kötete is megjelent, a legutóbbi, a „Fül-orr-gégészeti karcolatok” épp tavaly.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy időt szakítsak a fiatal kollégáim képzésére, tájékoztatására, és emellett legyen lehetőségem a hobbimnak is hódolni, még ha erre nehéz is időt szakítani. Az elmúlt nyolc évben kétévente jelent meg könyvem, ebből kettő a szakma népszerűbb oldalával foglalkozik, historizáló jellegű, neves emberek és a hivatásunk történetével foglalkozik, a két másik pedig kimondottan szakmai jellegű. Az egyik a „Fülészeti mozaikok” című könyv, ami egy fülsebészeti atlasz, és egy gazdag tesztgyűjtemény a fiatal szakorvosoknak, a szakvizsgára való felkészülést segítendő. A másik a „Tünetorientált fül-orr-gégészet” címet viseli, és elsősorban a háziorvosok, valamint az ambuláns ellátást végző kollégák számára készült. Ebben nem az egyes betegségeket írom le és mutatom be külön-külön, hanem a tünetek oldaláról közelítek. Ez egy differenciál- diagnosztikai algoritmus, amit azért szeretnek, mert az összes nehéz, ritka és problémát okozó tünetet érintem. 17 ilyet szedtem össze, amiktől a fül-orr-gégészeknek föláll a szőr a hátán. Ilyen például a garati váladékcsorgás, a horkolás, a fülzúgás, a szédülés, a szájégés-és szárazság, az orrpörkösödés, és még számos hasonló tünet. Azt fontos tudni, hogy mi az az optimális algoritmus, aminek alapján ezeket kivizsgáljuk. Túlvizsgálni sem szabad az ilyen panaszokkal érkezőket, de jelentéktelennek sem szabad minősíteni a tüneteiket, mert akkor elnézhetünk valamit. Minden egyes tünet kivizsgálásához tartozik egy algoritmus.

Sok pozitív visszajelzés érkezett hozzám ezzel a könyvvel kapcsolatosan. Épp a múlt héten hívott fel a Honvéd Kórházból az egyik fiatal kolléganő, aki elmondta, hogy az általam adott algoritmus alapján egy orrpörkösödésben szenvedő személynél eljutott egy olyan ritka autoimmun betegséghez, amit eddig nem diagnosztizált. Ez óriási örömet jelentett neki, és persze nekem is, hisz ez azt jelenti, hogy érdemes volt erről írni.

Régi hobbim, hogy a szakmám művészettörténeti vonatkozásait gyűjtöm. Sokszor bosszantottam fel a múzeumokban a teremőröket azzal, hogy lefényképeztem a fül-orr-gégészeti motívumokat magukban rejtő műalkotásokat, de a kollégáim is küldtek számos ilyet. Amikor az 1990-es évek végén Angliában dolgoztam, volt egy Spencer nevű kollégám, aki megszállott művészettörténész volt, és tőle kaptam az első olyan képeket, amelyek felnyitották a szemem erre a területre. Az első sztori, amit tőle hallottam, III. Frigyes, porosz trónörököshöz kapcsolódott. Az ő fia volt II. Vilmos, aki később bevitte Németországot az első világháborúba. Ha nem halt volna meg III. Frigyes gégerákban, mert időben felismerik a betegségét, akkor - az én naiv elgondolásom alapján - lehet, hogy ki sem tört volna a világháború. Ő ugyanis angolbarát volt, lévén, hogy Viktória királynő lányát vette feleségül, és nem engedte volna, hogy Németország militarista irányba menjen el.

Aztán az egyik történet követte a másikat, egymás holdudvarából léptek elő, és egyszer csak azt vettem észre, hogy van 25 sztorim, amiből lett két könyvre való. Nagyon büszke vagyok, mert a „Fül-orr-gégészeti karcolatok” jelenleg a negyedik helyen van a Medicina Könyvkiadó népszerűségi listáján, és ez nagy elismerés számomra. A kiadó vezetője érdeklődött, hogy lesznek-e további kötetek, amire azt válaszoltam, hogy ha előbb nem is, nyugdíjas koromban biztosan folytatom a történetek gyűjtését és közreadását.

Az is nagyon érdekes, hogy annak idején, az adott korban ezekkel a hírességekkel miként foglalkoztak az akkori kollégák, milyen eljárásokkal kezelték őket. Tipikus példa erre Beethoven, akinek a süketségével nemigen tudtak mit kezdeni, lévén nem volt modern implantológia, és nem létezett a CT, valamint az MR sem. Mi már tudjuk, miért süketült meg / lassan progrediáló, autoimmun idegi halláscsökkenésben szenvedett /, süketségének a különböző stádiumaira ma már egy átlagosan képzett tanársegéd is tudna megoldásokat javasolni. Ez az aspektus is figyelemre méltó.

- A szakmán belül milyen volt a fogadtatása ezeknek a köteteknek? Rácsodálkoztak a kollégái, hogy Ön ilyesmivel is foglalkozik?

- A közvetlen környezetem nem csodálkozott rajta, sőt, az anyaggyűjtésben és a feldolgozásban a legfiatalabb kollégáim is segítettek. Az első könyv, a „Fül-orr-gégészeti históriák” - ami immár hét éve, 2012-ben jelent meg - a távolabbi környezetemben nagyobb meglepetést keltett, mint a mostani, második könyv. Az elsőt egy tehetséges nyomdász segítségével adtuk ki, akkor még nem voltam jártas a könyvkiadásban, ám a második már igazán igényes lett, köszönhetően a Medicinának. Sajnálom, hogy nem korábban ismertem meg őket.

- Vannak még rejtett tartalékai, eddig titkolt hobbija?

- A fotózás is ilyen. Szeretnék a műtétjeinkről, továbbá a külföldi útjaimról is jó minőségű felvételeket készíteni, amik lehet, hogy egyszer bekerülnek egy kiadványba is, ki tudja, ezért fontolgatom, hogy elmegyek egy fotósiskolába tanulni. Emellett hódolok a tenisznek, a heti két edzésnek bele kell férnie az időbeosztásomba. Van egy csaknem húsz éve együtt játszó, 20-25 tagú baráti kör, akikkel 6-8 pályát bérlünk az uránvárosi teniszstadionban. Inspiráló együttlétek ezek, és igazán nem is a teniszről szólnak, hanem az azt követő beszélgetésekről: mérnökök, orvosok, tanárok, vállalkozók, és velünk régóta együtt játszó munkásemberek cserélnek eszmét a legkülönfélébb témákban. Nagyon jó barátok vagyunk. Az egyetemről is számos professzor kolléga és főorvos jár ebbe a klubba. Ez jelenti az igazi kikapcsolódást, aminek még egészségmegőrző szerepe is van.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!