Hírek

Egyéb hírek - 2019. február 5, kedd

„Úgy oktatom a nephrológiát, hogy olyan legyen, akár egy detektívregény”

A hallgatói voksok alapján tavaly immár hatodszor nyerte el a „Kiváló gyakorlatvezető” elismerést dr. Molnár Gergő, a Klinikai Központ II-es számú Belgyógyászati Klinikájának és Nephrológiai Centrumának egyetemi docense, aki a tavalyi és a mostani tanévben kiváló előadóként megkapta a Romhányi emlékérmet is. Ezek a visszaigazolások nagyon fontosak a számára ahhoz, hogy oktatóként, klinikusként és kutatóként a jövőben is megállja a helyét sokszínű feladatrendszerében. 

 

Schweier Rita írása

 

- Egy olyan teremben vagyunk a klinikájukon, ahol az okítás céljára tábla és kréta is rendelkezésre áll. Ön még használja ezeket a ma már ódivatúnak számító eszközöket?

- Ritkán, de azért előfordul, főként a nephrológia tantárgy oktatásakor. A papírt és a tollat rendszeresen elővetetem a diákokkal, és olyan is van, hogy én rajzolok szemléltető ábrákat a füzeteikbe. Fontosnak tartom, hogy jegyzeteljenek a gyakorlatokon, hisz annak nyoma marad. A hallgatók jelentős része gyakran tablettel és telefonnal jön az órákra, sokszor lefényképezi a táblán látott rajzot, rögzíti az előadást, vagy a modern eszközökkel jegyzetel.

- Gondolom, zömében a betegágy mellett oktat.

- Igen, hiszen klinikai tantárgyakról van szó. Belgyógyászatból propedeutikát oktatunk először, a hallgatóknak meg kell tanulniuk, hogyan kérdezzék ki és miként vizsgálják meg a beteget. Ez természetesen a betegágy mellett történik, kis csoportokban. Demonstráljuk a diákoknak az egyes lépéseket, amiket utánunk csinálnak, sok-sok gyakorlással, hogy berögzüljön. A nephrológia és a diabetológia oktatásakor a beteg vizsgálata valamivel kisebb súllyal esik a latba, ott inkább az általunk vizsgált személy betegségének az értelmezése a fontos, azaz hogyan lehet megállapítani, és más kórképektől elkülöníteni. Emellett tartunk hatodéves konzultációt is, ami jórészt elméletet jelent, ennek során a leggyakoribb kórképeket beszéljük át a napi életre, és a vizsgára összpontosítva. Emellett vannak tantermi előadásaim is.

- Van-e különbség a nephrológia és a diabetológia oktatásában?

- Az eszköz-és metódusrendszer egységes, pusztán az óraszámban van eltérés: diabetológia elméletet és gyakorlatot jelenleg négy hetes időintervallumban oktatunk, nephrológiát pedig a teljes, 14 hetes periódusban.

- Egy-egy nephrológia óra hogyan épül fel?

- A betegágy mellett felteszik a hallgatók az összes olyan kérdést, amely a betegre vonatkozik. Ezután elvonulunk az egyik oktatási helyiségbe, ahol részletesen átbeszéljük a beteg eredményeit, a vizsgálatok értékeit, feltérképezzük, mindezt hogyan állapítottuk meg, és mik a következő teendők a beteggel, milyen a prognózis. Vannak olyan információk, amelyeket nem a beteg előtt beszélünk meg, ennek oka az is, hogy a kórtermeink nem egyágyasak.

- Milyen elvárásaik vannak a hallgatók felé?

- Vannak minimum elvárásaink, amik állnak az alapszindrómáknak az ismeretéből, azok diagnosztikus kritériumaiból, valamint a leggyakoribb nephrológiai kórképek felismeréséből. Erre épül rá a többlettudás, ami már a belgyógyászat egészét felöleli. Egy betegnek általában nem pusztán egy nephrológiai betegsége van, hanem három-négy kísérőbetegsége is, amiket ugyancsak  végigbeszélünk. Alapvetően tehát belgyógyászatot tanítunk, kiemelt súlypontokkal. A diabetológia is egy nagyon dinamikusan fejlődő területe az orvostudománynak, sok a beteg, széles a merítés az új gyógyszerlehetőségekből, ezért azon vagyunk, hogy áttekintsük, a jövőben miként tudjuk több órában oktatni ezt a tantárgyat is.

- Ön mióta oktat?

- Nappali tagozatos PhD-hallgatóként már volt lehetőségem arra, hogy belekóstoljak ebbe a területbe, és ezért nagyon hálás vagyok. Ezután külföldön voltam, de a hazaérkezésem óta, 2007-től folyamatosan oktatok, azaz lassan 12 éve. Szeretem ezt csinálni, és ezt megérzik a hallgatók is.

- Volt mestere?

- Igen, többen is. A klinikánkon az oktatás mindig lényeges volt, már az alapítónknak, Hámori Artúr professzornak is híresek voltak a tantermi előadásai. TDK-hallgató koromban Wittmann István professzor és Nagy Judit professzor asszony tanítottak előadni, ők nagyon sokat foglalkoztak velem. Többféle módszert, trükköt ellestem a tanáraimtól, és ezek beépültek az oktatásomba. A nehézséget az okozza ebben, hogy egyikünknek sincs dedikált végzettsége erről, ezért aztán a hallgatók visszajelzése az, ami meggyőz minket arról, jól csináljuk-e. Az sem biztos, hogy ez minden tantárgynál hasonlóan sikerül.

Klinikánkon nagy hangsúlyt helyezünk az interaktivitásra, és arra is, hogy a hatékonyság érdekében kisebb csoportokban oktassunk. Fontosnak tartjuk a folyamatos rákérdezést az érthetőségre, és azt is, hogy a hallgatók maguktól jöjjenek rá az összefüggésekre, önállóan találjanak ki dolgokat, mert az jobban megmarad bennük. Úgy oktatom a nephrológiát, hogy az olyan legyen a diákok számára, akár egy detektívregény. Bejön a beteg, elmondja az első néhány panaszát, ezek alapján próbálunk egyre több információt szerezni róla, majd a végén rábukkanunk, mi is a baj. A mindennapokban ez nyilván nem így működik, de az oktatásban jól beválik, mert aktivitásra buzdítja a hallgatókat, egyben rámutat arra, miként jutunk el egy folyamat végéig. Úgy látom, hogy ez a hallgatóknak is tetszik.

- Egy oktató a személyiségével is hat, motivál. Foglalkozott személyiségfejlesztéssel is?

- Úgy fogalmaznék inkább, hogy ügyeltem az oktatói készségeim fejlesztésére. Erre többféle mód is nyílt és nyílik ma is, különböző, szervezett formákban. Tudományos fórumokon is sokat adunk elő, és azok keretében is lehetőség van arra, hogy az oktatói, előadói készségeinket mérlegre tegyük.

- Bár a „Kiváló gyakorlatvezető” elismerést tavaly már hatodjára kapta meg, azt gondolom, mégsem dől hátra, hisz a hivatásában állandóan meg kell újulnia, és mindig jönnek újabb hallgatók is, akikkel meg kell találnia a hangot.

- Valóban, a hallgatókra egyénileg és a csoportban is oda kell figyelni, hisz más a felkészültségük, az igényeik, emberileg is különböznek, ami eltérő kommunikációt kíván tőlünk. Alkalomról alkalomra változik a hangsúly, a légkör, a stílus. A szakmai ismereteink bővítése is elengedhetetlen, hisz új gyógyszerek és kezelési módok jelennek meg, amikkel kapcsolatban ugyancsak naprakésznek kell lenni, így aztán nincs mód hátra dőlni.

A több évnyi rutin ellenére sem egyszerű az idegen nyelvű oktatás, ami esetemben főként németül zajlik. Klinikánkon szerencsére többen is vagyunk, akik németül tanítunk. Ezen a nyelven orvostudományt oktatni azért jóval nagyobb kihívást jelent, mint angolul, mert a szakmai terminológiát nehezebb megtanulni, kevesebb a latin kifejezés benne. Szerencsére az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézettel nagyon szoros az együttműködésünk, az ottani munkatársak sokat segítenek nemcsak nekünk, hanem a hallgatóknak is, egyrészt nyelvtudásuk karbantartásában, másrészt abban, hogy közreműködjenek demonstrátorokként is az oktatásban. Azt azért fájlalom, hogy nincs lehetőségem több magyar hallgatóval foglalkozni. Van olyan nap, amikor kétszer másfél óra gyakorlat után még következik egy másfél órás előadás, aztán szaladás a laborba, majd helytállás az osztályon. Sok a teendő, és ezért is tölt el jó érzéssel, ha kapok pozitív visszajelzéseket, és elismerik a munkámat. Ez megerősít abban, hogy érdemes dolgozni. A legjobban oktató klinikák között is jelen van az intézményünk, ez is motiváló erőként hat.

- A hallgatók mennyire segítik a munkáját? Lelkesek, aktívak, elkötelezettek a tudás iránt?

- Ebben a tekintetben nagy a különbség az oktatási formák között, hisz egy nagy előadás jóval kevésbé interaktív, mint egy betegágy melletti gyakorlat. Egy előadáson nehezebb hosszasan lekötni a hallgatók figyelmét, ez igényli a legnagyobb rutint és rátermettséget. Egy gyakorlaton könnyebb kiszúrni az ábrándozó hallgatót, feltenni célzottan neki egy kérdést, hogy felébresszük.

A német nyelvű hallgatók sokszor elmondják, milyen nagyban különbözik az itteni oktatás attól, amit ők az otthoni egyetemükön tapasztalnak. Ott nemigen van arra példa, hogy az előadó ismeri névről akár csak a diákok egy részét is, ugyanakkor nálunk igen, ebből a szempontból is előnyösek a kis, 10-12 fős csoportok. Személyes a kontaktus velük, úgy jönnek szigorlatra, hogy ismerjük őket.

Még a kezdetekből emlékszem olyan hallgatóra, aki a harmadév után elment Bécsbe tanulni, majd egy félév után visszajött, mert ott elveszett tömegben, nem figyeltek rá. A személyre szabott oktatásnak sok előnye van, és ez jó hatással van a diákokra is. Évekkel később is kapunk e-maileket, amikben ajánlólevelet kérnek munkavállaláshoz, ami ugyancsak pozitív visszajelzés.

- Szigorú oktatónak tartja magát?

- Igen, de igyekszem igazságos lenni. Arra törekszünk a kollégáimmal, hogy egységesek legyenek az oktatás szempontjai, az elvárásaink, és reálisan, korrektül vizsgáztassunk. Sokszor kérnek a hallgatók vizsga előtt lehetőséget arra, hogy közösen nézzük át a betegvizsgálatot, erre mindig próbálok időt szánni, még ha nem is egyszerű ezt megoldani. 

- Előadóként is elismerték a munkáját, hisz két alkalommal megkapta a Romhányi emlékérmet is.

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a tavalyi és a mostani tanévben is átvehettem ezt a kitüntetést. Életem nagy élménye volt most, amikor Szeberényi professzor mellett ülhettem ezen a díjátadón. Gimnazistaként egyetemi felvételi előkészítő tanfolyamon vettem részt, és ő volt az, aki koordinálta ezt a folyamatot. Több mint húsz éve professzor úrnak ítélik ezt a díjat, mint a legjobb tantermi előadást tartó elméleti szakembernek, ezért is volt jó érzés, hogy mellette, klinikusként én is megkaphattam. Wittmann professzor úr és Nagy Judit professzor asszony is többször részesült ebben az elismerésben, ami visszaigazolása annak, hogy kiváló mestereim voltak, és ez a  folytonosságot is jelzi.

Azt gondolom, hogy ezt a díjat nem pusztán én, egy személyben kaptam, hanem a klinikum, az egész klinika. Fontos hangsúlyozni, hogy azok az intézetek, klinikák kerülnek a hallgatók voksolásakor a sor elejére, akikkel ötöd-és hatodévben kapcsolatuk van, és ebből a szempontból mi előnyben vagyunk. Az idegen nyelvű oktatásnak is van ebben jelentősége, mert az angol és a német nyelvű hallgatók szavazatai háttérbe szorítják azokat a magyar nyelven oktatókat, akik legalább olyan jól végzik a dolgukat, mint mi.

Hírarchívum