Digital Soldier 2.0 - tudományos konferencia és kiállítás

2019. április 18.

A PTE ÁOK delegációja élen járó technológiák felvonultatásával vesz részt a Magyar Honvédség által „Digital Soldier 2.0 – Fókuszban a katona” címmel meghirdetett konferencián és szakmai kiállításon.

A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete 2019. április 30-án, a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban rendezi meg az emberek (katonák) kognitív képességeinek fejlesztése témakörét fókuszba állító konferenciáját, amely a maga nemében, az első hazánkban. A szervezők elmondása szerint eddig ebben a témakörben nem volt hasonló tudományos konferencia és jelentős abból a szempontból is, hogy a szakmai előadásokkal párhuzamosan a helyszínen a témával kapcsolatos technikai-technológiai bemutató is zajlik.

Az esemény iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés is, de a cél elsősorban a hazai tudás és képességek összegyűjtése és felderítése. Az innováció nem csupán a technológiai területen fontos, hanem az emberi erőforrás fejlesztése területén is. Amellett, hogy a konferencia a katonákra fókuszál, az előadásokban elhangzó megoldások részben vagy egészben alkalmazhatók a mindennapi életben, valamint az ipar és az oktatás számos területén is. Mindeközben lehetőség nyílik a haderő és a védelmi ipar szereplői által bemutatott modern technikai eszközök kiállításának megtekintésére egészen az esemény végéig.

A kiállítások és bemutatók között láthatóak lesznek hololens, VR, AR technológiák; szimulációs képzés bemutatók, agyi kapacitás fejlesztés, korszerű fegyverek, drónok és az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár statikus bemutatója is.

A PTE részéről a rendezvényen a 3D Központ, a PTE ÁOK Szimulációs Oktatási Központ, a Műveleti Medicina Tanszék, valamint a Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Osztálya (KTTO) munkatársai vesznek részt. A kiállításon a 3D Központ, és a Szimulációs Oktatási Központ mutatják be VR technológiai fejlesztéseiket illetve kiállítják a „Neurorehabilitációs és ember-gép kapcsolat” projektben használt ReWalk exoskeletonokat (a Speeding Kft-vel közösen). Emellett bemutatják a CAE Engineering Kft-vel közös VR (Virtual Reality) területen végzett közös fejlesztésüket is.

A konferenciát a delegáció szervezői nemcsak a tapasztalatszerzés és más szervezetektől való tanulás szempontjából tartják fontosnak, hanem kapcsolat építés lehetőségét látják más, hasonló profilú akadémiai és piaci szereplőkkel, valamint lendületet adhatnak a Műveleti Medicina KFI projektjeinek.

jelentkezés

Az esemény 2019. április 30-án 09:00-kor veszi kezdetét és előreláthatólag 15:00-ig tart; a beléptetés az előzetes regisztráció alapján 08:00-tól kezdődik. A konferencián való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött, amelyet az alábbi linken vagy QR kódon keresztül tudnak megtenni az érdeklődők:

https://forms.gle/W1ENX7H95rfTwP9aA

A teljes részletes programról a regisztrálókat e-mailben tájékoztatják, illetve az az esemény folyamatosan frissülő Facebook oldalán is nyomon követhető:

https://www.facebook.com/events/288414075388896/?active_tab=about

A rendezvényről igény esetén további felvilágosítást kapható a +36 1236 5111/24501-es melléken.

 

Szabó Gábor

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!