„Az a célunk, hogy a nemzetközi porondon is jobban láttassuk magunkat”

2019. szeptember 3.

- tanévnyitó beszélgetés dr. Nyitrai Miklóssal és Varga Zsuzsannával

Nem hagyta unatkozni munkatársait az előző tanévben karunk dékánja, dr. Nyitrai Miklós, és ismerve terveit, ez nem változik szeptembertől sem. Innovatív, kreatív, előremutató elképzeléseinek eredményei már most is jól látszanak, és ezek hamarosan a nemzetközi porondon is megjelennek. Az elmúlt tanévet értékelő beszélgetésünkben számba vesszük az egyéves dékáni ciklusa során történteket, valamint az új tanév feladatait. Utóbbiak kidolgozásában és megvalósításában nagy szerephez jut Varga Zsuzsanna, a Dékáni Hivatal vezetője is.

 

Schweier Rita írása

 

- Dékán Úr, játsszunk egy kicsit a számokkal! Értékelné egy tízes skálán az elmúlt tanév történéseit, egyben egyéves dékáni ciklusát annak tükrében, hogy elképzeléseikből mit és mennyit sikerült megvalósítaniuk?

- Mérőszáma, mértékegysége nincs sem a sikernek, sem a kudarcnak, de összegezve azt mondhatom, hogy sokkal több siker és szép dolog történt velünk, mint amennyi kudarc vagy rossz élmény ért minket. Nem voltunk tökéletesek - és olyan év talán nem is lesz, amikor azt mondhatjuk, hogy hibátlanok voltunk -, így egy nyolcast mondanék.

Azt gondolom, hogy a dékáni vezetés elindított és megvalósított előremutató dolgokat, amik érintik a kutatás és az oktatás területét, továbbá a tanulmányi rendszert, a közösségi életet és a sportot. Ezeknek a fejlesztéseknek már vannak részleges eredményei, és a jövőre nézve is biztatóak. Az volt a legfontosabb, hogy világossá váljon, az ezen a karon dolgozó emberek szeretnének fejlődni, és támogatóan állnak a különböző kezdeményezésekhez.

- Kezdjük az oktatással. Van-e elég karizmatikus, ikonikus oktatója a karnak, és vannak-e elkötelezett hallgatói?

- Az elmúlt tizenöt évben a hallgatói létszám sokkal dinamikusabban nőtt, mint az oktatói. Ez odáig vezetett, hogy jelenleg eltérünk az optimális hallgató-oktató aránytól. Célunk az, hogy eltoljuk ezt a létszámot az optimális irányba egyrészt azzal, hogy jobban megbecsüljük a nálunk dolgozókat, másrészt felvesszük azokat, akik minőséget, tudást hoznak. Mivel a hallgatók 60-70 százaléka külföldi, ezért fontosnak tartjuk, hogy a tanári karban is több nemzetközi oktató legyen. Ez egyelőre nagyon alacsony arányú, egy százaléknyi sincs. Dr. Reglődi Dóra tudományos dékánhelyettes vezetésével elindítottunk egy „Visiting Professorship” programot, amit a szenátus megszavazott, és költségvetési forrást is tudtunk mellékelni hozzá. Ez arról szól, hogy a hozzánk rövidebb-hosszabb időre érkező nemzetközi oktatókat, kutatókat vagy szakorvosokat tudjuk fogadni, és meg tudjuk őket jeleníteni a rendszerünkben.

Vannak komoly életúttal, kellő tapasztalattal és ismertséggel bíró oktatóink. Ők itt élnek közöttünk, nap mint nap találkozunk velük, és ezért talán még nem is vagyunk tisztában azzal, mit jelentenek ők nekünk. A régi korok nagyjait könnyebben azonosítjuk, hisz a történelem során tisztult a kép róluk. Az ikonikus személyiségek mellett azoknak az oktatóknak is lényeges a szerepük, akik még nem tartoznak a legendák közé, de napi kapcsolatban vannak a hallgatóinkkal.

Ami a hallgatókat illeti: a magyar programban a felvételi egy viszonylag kötött rendszer. A középiskolás eredményeik alapján bekerülnek a diákok egy adatbázisba, amiből láthatóak a jelentkezési arányszámok, majd az általunk maximálisan felvehető, 210-es létszámhoz beállítanak egy ponthatárt. A magyar beiskolázással foglalkozó kollégák remek munkát végeznek - ezt a mostani számok is igazolják -, ugyanis például a tavalyi, 304 első helyes jelentkező után az idén már 347 első helyes jelentkező volt az általános orvos szakon. Ez több mint tíz százalékos bővülést jelent egy elég komoly versenyt tartalmazó piacon. Tavaly 418 ponttal lehetett bekerülni az általános orvosképzésbe, idén pedig 422-vel. Tendenciát ezek alapján még nem lehet látni, ám ha a következő években is hasonlóan változnak a számaink, akkor biztosan jó az irány a fejlesztésekben.

A keretszámok változatlanok az angol és a német program esetén is, ezeket is minőségi, képzett hallgatókkal sikerült feltölteni.

- A dékáni vezetés kidolgozott egy többlépcsős ösztönzőrendszert munkatársai elismerésére, motiválására. Ennek legutóbbi eleme az a patinás férfi karóra, amit az újonnan kinevezett egyetemi docenseknek és egyetemi tanároknak terveztettek. Július elején ennek a női változata még csak elképzelés volt, Varga Zsuzsanna akkor azt mondta, augusztusban megszületnek a tervek is. Így lett?

- Igen, jóváhagytuk a terveket és a rendelés fázisába léptünk. Azt gondoltuk, hogy a női karórát a férfi inverzeként készíttessük el. Míg az uraknál a kék, addig a hölgyeknél a gyöngyház fehér szín dominál. Fontos számunkra, hogy a hallgatók és a munkatársak is jól érezzék itt magukat, hisz akkor tanulnak és dolgoznak hatékonyan. Ehhez több aprósággal szeretnénk hozzájárulni, ilyen a gyümölcsnap is, amit eddig havonta egyszer rendeztünk. A jövőben müzli-és gyümölcsszeletekkel is kiegészül a kínálat. A masszázst is elindítottuk első körben a Dékáni Hivatal adminisztratív munkatársainak a körében, szeptembertől pedig kiterjesztjük a többi szervezeti egység adminisztratív dolgozója felé, és tervezzük az oktatók bevonását is. Gondolkodunk továbbá egy hagyományteremtő sportnap elindításában, valamint a későbbiekben az „Orvoskar Hangja” tehetségkutató verseny megszervezésében, a „PTE Hangja” mintájára.

- Vannak-e visszajelzéseik arról, hogy ezek a kezdeményezések mennyire népszerűek?

- Igen, nagyon jók a tapasztalataink. Azt már előzetesen felmértük, hogy ha a kar vezetése támogatja a különféle sportversenyeken való részvételt, akkor erre van igény, így aztán a programokat kiterjesztettük a Testnevelés- és Mozgásközpont segítségével, és a kari egészségterv felelőseivel. A gyümölcsnap és a masszázs is nagy népszerűségnek örvend, utóbbira a későn jelentkezők már alig találtak szabad időpontokat.

- A karon zajló belső változtatások, innovációk mellett a campus külseje is megújult.

- Szerettük volna, ha a campus küllemében is élénkebbé, fiatalosabbá válik, ezért úgy döntöttünk, hogy napvitorlákkal ékesítjük a déli kertet. Ezek nemrégiben fel is kerültek, és általuk nemcsak hangulatosabbá vált ez a rész, de hasznunkra is váltak a rekkenő hőségben.

Ny.M.: -14 vitorlát helyeztettünk fel, amik darabonként 40-50 négyzetméteresek, és lefednek egy 500 négyzetméternyi területet. Az ötlet egyébként a várostól jött, a Király és az Irgalmasok utcák hangulatos napvitorlái adták.

- A többi ötlet is ered valahonnan?

Ny.M.: -Más intézményeknél is fontosnak tartják a munkatársak elismerését és motiválását, és járva hazánkat, valamint a külföldi országokat, sok jó ötletnek voltam szemtanúja. Vallom, hogy másoktól tanulni egyáltalán nem szégyen. Ezeken elgondolkodtunk, megnéztük, nálunk hogyan, miként adaptálhatóak, egyáltalán szükség lehet-e a megvalósításukra. Együttműködtünk például egy magyar multinacionális céggel, melynek vezetői elmesélték, ők hogyan figyelnek a dolgozóikra. Bevezették például az ingyenes reggelit, ami hasznosnak bizonyul egyrészt azért, mert a munkatársak pontosan bejárnak dolgozni, elkerülve a csúcsforgalmat, másrészt a különféle státuszú emberek beszédbe elegyednek egymással. Így vált ez az együttlét közösségi fórummá. Náluk az is hagyomány, hogy karácsonykor összegyűlnek a családok, és közösen ajándékozzák meg a gyermekeiket.

Külföldről jön az arany gyűrű ötlete, ma már szinte minden nagy nyugat-európai egyetemnek van ilyenje. Amikor ezzel előálltam Zsuzsinál, ő fél óra múlva felbukkant egy dobozzal, aminek a hátulján az állt, hogy 2016. február. Ez arra utalt, hogy az előző dékáni vezetés is gondolkodott ilyesmiben.

V.Zs.: -A gyűrűk mellett vannak kari kitűzők is, amiket minden munkatárs megkap. Többféle színben gyártattuk le ezeket. Bronz kitűzőt mindenkinek ajándékozunk, ez a napi viselet részévé is válhat, jelezve kapcsolódásunkat a karhoz. Emellett létezik sárga aranyból és ezüstből, az Alumni hallgatóknak antikolt bronzból, az emeritus professzoroknak pedig rosé aranyból. Ez a szimbolika is a közösséghez tartozást hangsúlyozza.

Ny.M.: -Nem biztos, hogy például az órát mindenki hordja majd, hisz sokféle ízlésű ember van. Ám ha a megajándékozott ott tartja a polcán, ránéz, és eszébe jut, hogy akkor kapta, amikor egyetemi docens vagy egyetemi tanár lett, az lelki feltöltődést, pozitív visszajelzést jelenthet számára. A szervezeti egységek vezetőinek nyakkendőt, a hölgyeknek sálat csináltattunk, mindegyiken szerepel a címerünk is.

V.Zs.: -Exkluzív termékként a jövőben selyemnyakkendők is lesznek, amiket a VIP vendégeinknek szánunk. Kiváló oktatóinkat is szeretnénk megbecsülni, és a Szerzők Ünnepéhez hasonlóan őket is megajándékozni. Egy címert ábrázoló szobrot kapnak, aminek a kiválasztása ugyancsak közönségszavazás alapján történt, ahogyan korábban a bagolyé.

Ny.M.: -Érdemes említést tenni új gasztronómiai elképzeléseinkről is. Meghirdettük a Bellagio étterem helyére az új üzemeltetőt, emellett folyamatban van az új oktatási tömb aljában létesülő nagy étterem üzemeltetőjének a megkeresése is. Számba vettük, hogy az általunk ideálisan elképzelt campuson milyen étkezési, kávézási lehetőségekre lesz szükség. Szakemberekkel terveztetjük meg ennek a víziónak az elemeit, egyikük dr. Kiss István professzor, aki az egészségprogramunkat is vezeti, a másikuk egy külsős séf-szaktanácsadó, Várvizi Péter, akit megbízással foglalkoztatunk.

- Nem sokat pihentek a munkatársai nyáron sem.

- Egy kis idő azért jutott a pihenésre is, de valóban szorgosak voltak. Azon dolgoztak, hogy megerősítsük három stratégiai lábunkat: az egyik az egyetemhez illeszkedő marketingkoncepció, a kari specialitások beiktatásával, és azok nemzetközi szintű bemutatásával. A másik a PotePédia, aminek a hátterét egy informatikai cég segít megteremteni, a harmadik pedig azon elképzelésünk, hogy csökkentsük a klinikai, gyakorlati képzésben részt vevő csoportok létszámát. Jelenleg 24-en vannak egy csoportban, ami egy páciens megtekintése során problémát jelent mind a betegnek, mind az oktatónak, mind pedig a hallgatóknak. Ebben már történt előrelépés: az I-es számú Belgyógyászati Klinika a kardiológiát és a gasztroenterológiát hat fős csoportoknak fogja oktatni szeptembertől. A rendszert természetesen nem tűzzel-vassal tervezzük bevezetni, hanem apránként, figyelve az adott klinika sajátosságaira: mekkora az oktatói létszám, milyen az infrastruktúra, a nyelvismeret, hogyan állnak rendelkezésre a dologi feltételek. Reményeim szerint a közeljövőben ezeket a gyakorlatokat hat, illetve maximum tizenkét fős csoportokban tudják majd végezni a hallgatók. Dr. Czopf László oktatási dékánhelyettes irányításával zajlik ez a folyamat, ami óriási feladatot jelent. Ha ez megvalósul, az az oktatásunk minőségén is tükröződni fog.

Fontosnak tartjuk, hogy a munkánkról folyamatosan kapjunk visszajelzéseket. Fel is állítottunk erre egy két-három fős csapatot, akik anonim közvélemény-kutatást végeznek. Nyolc hónap elteltével először a dékánhelyettesek véleményezték a tevékenységünket, majd megtették ezt a dékáni tanácsadók, a professzorok, és a kör tovább szélesedik. Már eddig is felmerült több olyan dolog, amely elgondolkodtató, és amelyből tanulhatunk. Ilyenek voltak a szervezeti működésre, vagy a viselkedésünkre vonatkozó észrevételek. Hadd említsem a legegzotikusabbat, ami épp engem érintett. Az egyik anonim tanácsadó azt javasolta, hogy látogassak meg egy stylistot. / mosolyog – a szerk. / Komolyan vettem. Kerestünk egy szakembert egy tüneményes hölgy személyében, aki első körben átnézte a ruhatáramat. Ugyan nem volt rossz véleménnyel a kínálatról és az öltözködésemről, de azért ajánlotta, hogy színesítsem kissé a repertoárt. Ezután elmentem vásárolni, és a színes ingek mellett új cipőt is vettem. / mosolyog – a szerk. / Összességében kellemes élmény volt, sokat tanultam belőle. Dr. Bauer Miklós professzor tanácsát is megfogadtam, aki azt mondta, fontos lenne, hogy legyen egy szmokingom. A szüleimtől ezt kértem karácsonyra. Egy debreceni szabó varrta meg, aki egy igazi, békebeli mesterember.

- A kutatás területén milyen előrelépések történtek?

- Tovább erősödnek azok a kutatócsoportok, akik eddig is remekül dolgoztak az alap-, illetve a felfedező kutatásokban. Az interdiszciplináris kutatásoknál is körvonalazódik egy új, egyre markánsabban mutatkozó irány, ami nem kizárólag a transzlációs medicinára korlátozódik, hanem a műszaki, informatikai területekkel való együttműködésre is. Húsba vágó kérdéseket fogalmaznak ugyanis meg az orvos-egészségügyi területek, amiknek a megválaszolása ma már a legkevésbé orvosi feladat, sokkal inkább a mérnököké, az informatikusoké vagy a gyógyszerészeké. Úgy gondolom, hogy ha a következő öt-tíz évben ebbe az irányba mozgunk, megfelelő partnerkapcsolatokat hozunk létre és tartunk fenn, akkor ez egy nagyon erős lábát adhatja a kutatási teljesítményünknek. A belső pályázati rendszerünk is igyekszik ezt követni. Dr. Reglődi Dóra tudományos dékánhelyettes bevezette a Tandem pályázati formát, ami közös pályázatra nyújt lehetőséget az elméleti és a klinikai területen tevékenykedő kutatók számára. Ennek eredményeként éves átlagban a publikációs teljesítményünk öt-tíz százalékkal bővül.

Az is látszik, hogy elindult egy tisztulási folyamat a közleményeknél. Ezek száma összességében ugyan csökken, ám a Q1-be és a Q2-be tartozó cikkek száma emelkedik, ami azt jelenti, hogy a jó minőségű cikkek száma nő. A Q3-ba és a Q4-be soroltak száma stagnál, a nem rangsoroltaké pedig meredeken zuhan.

A belső pályázati rendszerre a múlt évben 367 millió forintot költött a kar, és idén előreláthatólag ennél is többet fog. Azt, hogy a publikációs teljesítményünk miként változik, az impakt faktorú jutalmakként kifizetett összegben is mérni lehet. 2017-ben ez 49 millió forintot jelentett, tavaly 64 milliót, idén pedig már 80 milliót fog.

- A betegellátás feltételei is javulnak, folyamatosan újul a klinikák műszerparkja.

- A betegellátás a Klinikai Központhoz tartozik, a KK elnöke diszponál fölötte, az ÁOK dékánja elsősorban az oktatás és a kutatás szemszögéből szemléli és segíti a folyamatokat. A Modern Városok Program keretéből, annak pénzügyi forrásaiból tavaly 300 millió forintot ajánlottunk fel a klinikák eszközbeszerzésére. Kardinális feladatunknak tekintjük, hogy a klinikákon zajló képzéseket, azok feltételeinek a megteremtését mindinkább támogassuk.

- A beruházásokról annyit tudni, hogy az új oktatási, kutatási tömb átadása 2020 májusára várható, folyamatban van az új fogászati tömb közbeszerzése, és zajlik az Állatház közbeszerzése is. Megfelelnek ezek az információk a valóságnak?

- Igen. Az új épületünk munkálatai szépen haladnak, úgy tűnik, nem lesz csúszás. Reméljük, hogy a jövő év nyarán mind a négy intézetünk átköltözhet, és szeptember elsejére az új oktatási terek is rendelkezésünkre állnak. Az új fogorvosi tömb EFOP-pályázatból épül, a kivitelezője remélhetőleg hamarosan meglesz, és 2021 nyarára készül el. A Preklinikai Kutatóközpont, vagy más néven az Állatház kivitelezési szerződését jogi bonyodalmak miatt nem tudtuk aláírni, újra kellett indítani a tendert. Ez gyorsított eljárás lesz. Bízunk abban, hogy idén már látjuk azt is, hogy ki, milyen futamidővel, mennyi pénzből tudja megvalósítani.

Elkészültünk a „campus reorganizációs tervvel” is, ami az összes épület mintegy ötvenezer négyzetméterét gondolja újra. Nagyon szép terveket készítettek az építészek, ezek pontosítása zajlik. Ezekről tájékoztató anyagok is születnek, amikre majd visszajelzéseket is várunk.

- Az idei tanév is gazdag lesz eseményekben, történésekben. Mit emelne ki ezek közül?

- Egy fontos ünnepet, ami az Alumnihoz kapcsolódik. Idén 35 éves lesz az angol, és 15 éves a német képzésünk, amit összevontan tervezünk megünnepelni, Somodi Klára irányításával. Készül egy kiadvány, amiben a korábbi angol és német elnökökkel olvashatunk beszélgetést - kalandozva egy kicsit a múltban -, a könnyed és tartalmas ünnepség során pedig vendégül látjuk a korábban végzetteket. Szeretnénk, ha közelebb kerülnének alma materükhöz, és dolgozunk azon, hogy elősegítsük azt a kommunikációt, amit a jövőben tervezünk velük.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!