Gyógyszerészhallgatók Pártfogója

2008. március 13.

Átadták a Patronus Alumnorum Pharmaciae díjakat

2008. március 8-án a Gyógyszerészhallgatók Báljának keretében adták át a Patronus Alumnorum Pharmaciae díjakat. A 2007-ben végzett évfolyam Prof.Dr. Botz Lajosnak a Gyógyszerészeti Intézet és Egyetemi Gyógyszertár vezetőjének, a 2008-ban végző évfolyam pedig Dr. Mayer Klárának, a Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet adjunktusának ítelte meg az elismerést. A díjat a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerész Szakának 2007-ben diplomázott hallgatói alapították „Patronus Alumnorum Pharmaciae" (Gyógyszerészhallgatók Pártfogója) címmel, melyet a végzős évfolyam szavaz meg annak a személynek, aki az évfolyamot a szokványos oktató-hallgató viszonyrendszeren túlmutatóan segítette egyetemi évei alatt, vagy valamely nemes, akár egyszeri gesztusával ezt a bizalmat kiérdemelte. A díjat a végzős évfolyam az utólsó előadását követően, az államvizsga gyakorlat megkezdése előtt szavazza meg zárt ajtók mögött, jelöltállítást, és vitát követő titkos szavazással, egyszerű szavazattöbbséggel. Az elismerést az évfolyam képviselői a Gyógyszerészhallgatók Báljának fénypontjaként adják át rövid indoklás kíséretében. A díj szent Damjánt (Kr.u. 303+) a gyógyszerészek védőszentjét ábrázoló bronzplakett, a Magyar Szent Koronán található tűzzománc kép után mintázta értő műgonddal Keményffy Gábor szobrász.
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!