Hírek

Egyéb hírek - 2009. március 19, csütörtök

Kutatók részére ösztöndíj-lehetőségek Párizsban

Posztdoktori ösztöndíjak Párizsban minden tudományterületen 2009/2010

Ösztöndíj-lehetőségek Párizsban A párizsi főpolgármesteri hivatal Párizs tudományos súlyának növelése érdekében 2003. óta minden évben számos külföldi kutatót fogad post-doc és szenior szinten annak érdekében, hogy a párizsi - költségvetési vagy önkormányzati szférába tartozó – laborok, kutatóhelyek egyikében dolgozva elősegítsék az adott intézmény nemzetközi kapcsolatainak erősítését. Eddig 207 ilyen ösztöndíjast fogadtak, ám a K+F és innováció területéért felelős főpolgármester-helyettes nyilatkozata szerint felismerve a tudásgazdaságba való befektetés abszolút szükségességét, Párizs megduplázza az erre fordítható forrás nagyságát. Azaz a jövőben 1,75 millió eurónyi éves kerettel gazdálkodva évente 80 kutató fogadására lesz lehetőség. A 2009-es pályázati fordulót Párizs városa meghirdette, a kizárólag elektronikus úton beaadandó pályázatok beadási határideje 2009. április 14. A pályázati lehetőség minden tudományterület számára nyitott, az elsődleges bírálati szempontok: a jelentkező szakmai előélete, a beadott munkaterv tartalma és minősége, a fogadó labor minősítése. A határidőig beérkezett pályázatokat Párizs városának tudományos tanácsa bírálja el, az eredményeket a www.recherche.paris.fr honlapon május 15-e után teszik közzé. A jelentkezés feltételei: Az ösztöndíjak kétharmada postdoc, egyharmada szenior kutatók fogadását szolgálja. A post-doc kategória kritériuma az öt éven belül megszerzett PhD fokozat, az öt évnél régebbi szeniornak számít. Az ösztöndíj mértéke: - 3-12 hónapos tartózkodás esetében post-doc kategóriában havi nettó 2500 EUR, - 2-6 hónapos tartózkodásra szeniorok esetében havi nettó 3000 EUR. A párizsi tartózkodás idejére a város fedezi az általános betegbiztosítást. Az utolsó havi ösztöndíj átutalásának feltétele egy körülbelül 15 oldalas jelentés elkészítése és beadása (angol vagy francia nyelven). Az útiköltség fedezésére a jelentkező országának földrajzi elhelyezkedése alapján megállapított átalány szolgál, de a kifizetés előfeltétele a számla bemutatása. Szükség esetén a város segítséget tud adni a szálláskeresésben, de a szállás költségét az ösztöndíjasnak magának kell fedeznie. A párizsi tartózkodást 2009. szeptember elseje és 2010. február 28-a között kell/lehet megkezdeni. A fogadó laboratóriummal szembeni kitétel, hogy az Párizs közigazgatási területén működjön (azaz az ötjegyű irányítószám első két számjegye 75 legyen). A jelentkezőnek saját országában működő kutatóhelyhez kell kötődnie, ott kell dolgoznia és életvitel szerűen tartózkodnia. A Franciaországban élő vagy már korábban dolgozó kutatók nem pályázhatnak! Nem pályázhat továbbá, aki: 1. más ösztöndíjat vagy bérjellegű jövedelmet kap(na) a megpályázott ösztöndíj időtartama alatt, 2. a korábbi években már nyert ösztöndíjat Párizs városától. A pályázatnak világosan be kell mutatnia a fogadó és küldő intézmény közötti kapcsolatot, illetve be kell mutatni mindazon célokat és várt jövőbeni eredményeket, amiket a két kutatóhely a jelölt párizsi munkájához köt. Jelentkezni lehet franciául a következő oldalról elindulva: http://www.paris.fr/portail/Education/Portal.lut?page_id=124 vagy közvetlenül innen: http://www.paris.fr/portail/Education/Portal.lut?page_id=9096 Francia nyelven maga a felhívás: http://www.paris.fr/portail/Education/Portal.lut?page_id=9096&document_type_id=5&document_id=65052&portlet_id=22045 Az angol nyelvű felhívás és a további teendők: http://www.paris.fr/portail/english/Portal.lut?page_id=9105&document_type_id=5&document_id=65213&portlet_id=22098 Felhívjuk a figyelmüket, hogy az Association Bernard Gregory Alapítvány honlapján folyamatosan újabb és újabb kutatói álláslehetőséget hirdetnek meg, szinte minden tudományterületen. Bővebb információk az aktuális lehetőségekről: http://www.emploi-scientifique.info/display.php?id=1749 Somogyi Norbert TéT-attasé, Párizs

Letölthető dokumentum(ok)

Hírarchívum