Balassa-napi ünnepség Szekszárdon

2012. október 19.

Tudományos előadásokkal, kitüntetésekkel tisztelegtek a Tolna Megyei Balassa János Kórház dolgozói intézményük névadójának emléke előtt 2012. október 13.-án a szekszárdi régi Vármegyeházán. Az idén 11. alkalommal megrendezett Balassa-napi ünnepségen 11 Balassa-díjat, miniszteri okleveleket, kitüntetéseket, dicséreteket, életműdíjat, főorvosi, adjunktusi kinevezéseket adtak át.

A Tolna Megyei Balassa János Kórház által szervezett, egész napos programon délelőtt az intézményben dolgozó fiatal, 35 év alatti munkatársak mutatkoztak be tudományos pályamunkáikkal. Délután ünnepi tudományos ülésen neves előadók - prof. dr. Bódis József egyetemi tanár, rektor, dr. Schultz Károly nyugalmazott osztályvezető főorvos és dr. Kun Attila PhD főorvos, szülészet- nőgyógyászat - osztották meg legújabb kutatási eredményeiket a hallgatósággal. Az ökumenikus istentiszteletet - melyen Barics Gábriel római katolikus káplán hirdetett igét - követő ünnepségen részt vett dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások-minisztérium kabinettfőnöke, Rauch Edit, az Egészségügyi Továbbképző Intézet főigazgató- helyettese a GYEMSZI képviseletében, Tóth Ferenc kormánymegbízott és dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke. Tóth Ferenc köszöntötte a hivatásukat példamutató módon végző orvosokat, ápolókat, szakdolgozókat. Külön elismerését fejezte ki azoknak, akik kiemelkedő, példás munkájuk eredményeként a Balassa-napon kitüntetést kaptak.
Miklós államtitkár üdvözletének átadása után szólt az egészségügy jelenlegi helyzetéről, az öröklött problémákról, a kormány intézkedéseiről. Végül köszönetet mondott az ellátórendszerben részt vevő orvosoknak, szakdolgozóknak önfeláldozó munkájukért. A mostani egészségügyi kormányzat az ágazat átszervezését az alapoktól kezdte, hatalmas, szerteágazó feladatot szabott magának, kezdte dr. Muth Lajos ünnepi beszédét. A korábbi évekhez képest mindenképpen előrehaladás, hogy az egészségügyi tárca tisztában van a nehézségekkel. A megértés, a segítő szándék nyilvánvaló. Ugyanakkor rendkívül frusztráló az egészségügy szereplői számára, a betegágy mellett dolgozóktól a vezetőkig, hogy folyamatosan annak eldöntésére kényszerülnek, hogy a szűkülő források ellenére miként tudják biztosítani a beteg által még a mai napig remélt, a politikai vezetés által még soha nem módosított elvárást: az azonnali - vagy legalábbis rövid időn belüli -, legmagasabb színvonalú és ingyenes ellátást. A főigazgató szerint az anyagiak hiányán túl a humánerőforrás elöregedése és az elvándorlás a legnagyobb gond az egészségügyben. További béremelés szükséges, de szerinte még az sem lesz elegendő az orvosok, szakdolgozók külföldre távozásának megállításához. Ezért is üdvözölte azt az intézkedést, amely továbbra is biztosítja a nyugdíjas egészségügyi dolgozók foglalkoztatását.
A jelenlegi helyzetről szólva Muth Lajos elmondta, hogy január 1-jétől fenntartót váltottak, a megyei önkormányzattól a GYEMSZI-hez került a kórház. Hogy ez jó vagy nem, majd az idő eldönti. Szólt a kapacitáselosztásról, progresszivitásról. Ezzel kapcsolatban kijelentette: gond, hogy a Dombóvár környéki betegek Kaposvárra és nem Szekszárdra mennek, ugyanakkor a szekszárdi kórházhoz besorolt mohácsi betegek nem jönnek ide. Az intézmény pénzügyi helyzetéről szólva a főigazgató elmondta, hogy 2003-tól folyamatosan alulfinanszírozottak, a pincehelyi kórház működtetése is 50-60 millió forint negatívumot jelent évente.
A cseppet sem rózsás helyzet ellenére a kórház túl van több sikeres pályázaton és projekten. A 3,8 milliárd forintból megvalósuló tömbösítésből 1 milliárdot egészségügyi technikai eszközökre fordítottak. A korszerű, új sürgősségi osztályt szombaton adták át.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!