In memoriam Dr. Blasszauer Béla

2014. január 23.

 

In memoriam Dr. Blasszauer Béla

 

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi és Családorvostani Intézet munkatársai megrendüléssel tudatják, hogy Dr. Blasszauer Béla, kandidátus, nyugalmazott tudományos főmunkatárs, nagyra becsült és szeretett kollégánk 2014. január 20-án, életének 81. évében, hosszas betegség után elhunyt.

Blasszauer tanár úr Budapesten született 1933. december 23-án. Jogi diplomát Pécsett szerzett 1974-ben. Az orvostudományok kandidátusi fokozatát 1995-ben nyerte el orvosetika témájú disszertációjával. A Pécsi Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetében oktatott orvosi etikát, több mint 20 éven át. 1998-ban nyugdíjba vonult. Egyre súlyosbodó betegsége ellenére tudományos és oktatói munkásságát tudományos tanácsadóként a Családorvostani Intézetben folytatta 2013 tavaszáig.

Blasszauer Béla szerzője hat könyvnek, többek közt „A jó halál” c. kötetnek, tizennégy magyar és tizennyolc angol nyelvű könyvfejezetnek, több mint 100 tanulmánynak, amelyek magyar, illetve angol nyelven jelentek meg. Lefordította Elisabeth Kübler-Ross „Death and Dying” c. alapművét. „Az orvosi etika” tankönyve napjainkban is ajánlott olvasmány az orvostanhallgatók számára.

Blasszauer tanár úr számos nemzetközi ösztöndíjban részesült. Többek közt huzamosabb időt töltött az amerikai Hastings Centerben, a walesi Swansea-i Egyetemen, az omahai jezsuita Creighton, valamint a philadelphiai Jefferson Egyetemen. Részt vett számos nemzetközi projektben, felkérésre publikált az Encyclopedia of Bioethics három kiadásában, a The Cambridge World History of Medical Ethics-ben és az európai országok számára készült bioetikai tankönyvben. Két tanulmánnyal szerepelt az Európa Tanács gondozásában megjelent orvosi etika sorozatban. Külföldről az elmúlt huszonöt évben több, mint hatvan előadói meghívást kapott.

Három, egymást követő időszakban megválasztották a Nemzetközi Bioetikai Társaság Igazgató Tanácsába. Alapítója és elnöke volt a Közép-Európai Bioetikai Társaságnak.

Munkássága elismeréseként a Magyar Köztársaság Elnöke Blasszauer Bélát a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki 2004. március 15-én.

Blasszauer tanár úrral barátai, tanítványai, kollégái olyan személyiséget veszítettek el, aki tartalmas élete során, a világi humanizmuson alapuló igazságosságért és becsületességért küzdött. Példamutatása, bölcsessége, tudása hiányozni fog.

Munkatársai nevében: Dr. Jakab Tibor és Dr. Csikós Ágnes

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!