Egy igazi nővér, és nem csak elméletben

2014. augusztus 5.


Új Dunántúli Napló - 2014-08-05 - 4. oldal

Sasváriné Bojtor Anna Astellas-díjas

Az országban 849 egészségügyi dolgozót jelöltek idén a legkiemelkedőbb munkát végzők Astellas- díjára, a három egyéni győztes közt pedig ismét ott található egy pécsi hölgy: Sasváriné Bojtor Anna, a baranyai nővérszolgálat egyik vezetője.

- Mivel érdemelte ki a kitüntetést?
- Nem tudtam róla, hogy a munkatársaim felterjesztettek az elismerésre, így aztán dupla öröm volt a siker. Ők ismerik a teljesítményemet, a munkamorálomat, az értékrendemet, amit a gyakorlatban a betegeknek, elméletben a PTE hallgatóinak igyekszem továbbadni. Úgy látszik, ez mások számára is figyelemre méltó volt.

- Az alapellátásban lett a legjobb. Mit jelent ez pontosan?
- Több mint húsz éve, hogy az elsők között az országban Baranyában elindítottam az otthoni szakápolást, mely lerövidíti, vagy kiváltja a kórházi kezelést. Orvosi elrendelés szerint otthonukban keressük fel a rászorulókat, és elvégezzük például a sebellátást, gyógytornát, fizikoterápiás kezelést. Havonta mintegy száz beteggel foglalkozik így a csoportunk a megye minden részében.

- Került már a munkája kapcsán kritikus helyzetbe?
- Megtörtént, hogy életmentő intézkedéseket kellett hoznom, amint a beteghez érkeztem. Mi egyébként képzettségünk szerint az emberi szervezeten belüli beavatkozásokat nem végezhetünk, de adhatunk infúziót, kezelhetjük a külső sérüléseket, s a magasabb szintű orvosi ellátásra irányíthatjuk a betegeket.

- Milyen a létjogosultsága a nővérszolgálatnak?
- Eleinte nagy volt az ellenállás. Hárman kezdtük, önerőből, később pályázati forrásokból boldogultunk, ma már ötször ennyien vagyunk és az országban mindenhol elindult a nővérszolgálati ellátás. Mi több, csaknem két évtizede társadalombiztosítási finanszírozással végezzük a tevékenységünket, és így sem tudjuk az igényeket teljes mértékben kielégíteni.

- Ez tehát a gyakorlat. Hol kapcsolódik ide az elmélet?
- Egy életen át nemcsak tanultam, de tanítottam is, főiskolai adjunktusként mentem pár éve nyugdíjba, de még óraadó vagyok az egyetemen ápolási szakon.

- Azért marad némi magánélete?
- Sajnos a férjem, Sasvári Attila nem él már. Zenepedagógus volt, szakpszichológusként a zeneterápiás képzés magyarországi megalapítója. A zenei érdeklődése nyomán azonban én is nagy zenebarát lettem, több műfaj is megérint a klasszikusoktól az operetten át a modern tánczenéig. No és mindig nagy örömmel olvasom híres zeneszerzők élettörténeteit.

Nővérszolgálat, de nem középfokon

Sasváriné Bojtor Anna 1947-ben született Balmazújvárosban. Debrecenbe járt egészségügyi szakképzőbe, ott is érettségizett a Fazakas Mihály Gimnáziumban, majd az Orvostovábbképző Intézet főiskoláján szerzett egészségügyi diplomát. Ezt követően elvégezte Pécsett a Janus Pannonius Egyetemen a pedagógia-nevelésszociológia szakot. Három évtizede él Pécsett, 1992-ben megalapította a nővérszolgálatot és azóta tanít is a Pécsi Tudományegyetemen. Férje, Sasvári Attila sokáig a Zeneművészeti Főiskola vezetője volt, 2005-ben elhunyt. Egy fia van, Gyula 45 éves, orvos.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!