Az egyetemen is óvintézkedéseket vezetnek be az ebola miatt

2014. augusztus 26.

Új Dunántúli Napló - 2014-08-26 - 1,3. oldal

Szakértők szerint ugyan minimális az esélye, hogy az ebolafertőzés Magyarországon is terjedjen, de a Pécsi Tudományegyetemen is tesznek óvintézkedéseket. Várhatóan negyvennyolc diák érkezik a járvánnyal érintett országokból; tőlük s az összes többi hallgatótól is nyilatkozatot kérnek, jártak-e az elmúlt hat hét során a veszélyeztetett országokban. Az igennel válaszolók, illetve az érintett országokból érkezők a kockázat megítélésére szolgáló nyilatkozatot is kitöltenek, ha pedig valakinél a legkisebb esély mutatkozik a fertőzésre, kivizsgálják.

Az ebolajárvány miatt óvintézkedéseket tesznek a Pécsi Tudományegyetemen is, ahol negyvennyolc olyan afrikai diák tanul ősztől, akik a fertőzéssel érintett országokból érkeznek.

Az ország többi olyan egyeteméhez hasonlóan, ahol afrikai diákok is tanulnak, a PTE-n is óvintézkedéseket tesznek az ebolajárvány miatt. Az egyetem Oktatási Igazgatóságán elmondták, várhatóan negyvennyolc olyan diák kezdi meg tanulmányait ősztől, akik az ebolafertőzéssel érintett országokból érkeznek. 
A megyei tiszti főorvos megkeresésére őket s az összes többi hallgatójukat is felszólítják, nyilatkozzanak, jártak-e Nigériában, Guineában, Sierra Leonéban vagy Libériában az elmúlt hat hétben. Az igennel válaszolók, illetve az érintett országokból érkezők a járványügyi kockázat megítélésére és kezelésére szolgáló nyilatkozatot is kitöltenek. 
Annak alapján, ha csak minimális esély is mutatkozik a fertőzésre, illetve ha tünetek jelentkeznek a hallgatókon, a Klinikai Központban kerül sor haladéktalanul a további vizsgálatokra.


Minimális az esély, mondja a pécsi professzor 

A pécsi professzor, Ternák Gábor szerint bár minimális az esélye annak, hogy Magyarországon, azon belül akár Pécsett is megjelenjen a betegség, de nem is zárható ki. A kórokozót nemcsak az Afrikából érkező diákok, hanem az oda utazó magyarok is behurcolhatják. A fertőző betegségek elismert kutatója úgy véli, utóbbiak tájékozottsága sokszor nem megfelelő, így könnyen elkaphatják a helyi vírusos megbetegedéseket. Ternák Gábor hangsúlyozta, megítélése szerint kizárható, hogy Magyarországon is kialakuljon járvány, mivel a betegség továbbterjedését meg tudják akadályozni az orvosok a betegek szigorú elkülönítésével - az ehhez szükséges eszközök Budapesten rendelkezésre állnak. A professzor, aki többször is gyógyított Kenyában, újra Afrikába készül: őt nevezték ki Nigéria magyarországi nagykövetének.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!