Astellas-díj – Az év orvosa pályázat

2014. október 18.

Tisztelettel szeretnénk figyelmükbe ajánlani a 2014 októberében, immár nyolcadik alkalommal meghirdetett Astellas-díj – Az év orvosa pályázatunkat, amely idén is a magyar egészségügy társadalmi megbecsülésének erősítését, valamint a nagyszerű emberi és orvosi teljesítmények megismertetését tűzte ki céljául.

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy szakmai környezetükben, illetve az Egyetem gyógyító egységein belül segítsék a pályázat minél szélesebb körben való megismertetését, a felkarolt célok népszerűsítését. Kérjük, hogy szíves egyetértésük esetén a maguk eszközeivel is támogassák az elismerésre méltó kollégák szakmai felterjesztését, valamint a laikus közönség jelöléseit, amelyek szintén az Egyetem jó hírét növelhetik.

Az egyes Intézmények, valamint Klinikák szakmai vezetőit az elmúlt napokban már tájékoztattuk a pályázati lehetőségről, valamint a jelölés módjáról, de ettől függetlenül hálásan megköszönjük, ha saját, belső kommunikációs csatornájukon keresztül Önök is szorgalmazzák, népszerűsítik a felterjesztés lehetőségét a vezetők körében. 

További információkért kérjük, látogassanak el a pályázat weboldalára (www.astellasasdij.hu/evorvosa), bármilyen kérdés vagy észrevétel esetén pedig keressenek bennünket bizalommal a (30) 330 3000-es információs telefonszámon, illetve e-mailben az evorvosa@astellasasdij.hu elérhetőségen.

 

Pozitív visszajelzésüket, együttműködésüket előre is hálásan köszönjük!

Őszinte tisztelettel,

Morva Gábor

pályázati programvezető

Astellas-díj - Az év egészségügyi orvosa pályázat

Telefon: (+36 1) 9200 620, (+36 30) 330 3000

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!