A mosoly anatómiája

2014. november 18.


ng.hu - 2014-11-17 

A michigani Wayne Állami Egyetem szakértői szerint hét évvel hosszabbíthatja meg az életünket, ha szánk sarka felfelé görbül. A tudósok és az anatómusok számos fajtáját különböztetik meg, hiszen ahány ember, annyiféle mosoly létezik. Reglődi Dóra, a Pécsi Tudományegyetem Anatómiai Intézetének kutatóorvosa és igazgatója ennek hátteréről beszélt:
„Agyunkban a motoros kéregben létezik egy agyi térkép, melyen minden izomnak megvan a maga képe. Ezen a térképen az arc óriási helyet foglal el - akkorát mint az alsó végtagok - , ezen belül pedig szintén nagy hangsúlyt kap maga a száj.  A mosolygás izommunkájában rengeteg apró izom vesz részt – például az arcon megjelenő gödröcske is a szájzugtól oldalra húzódó, külön mozgatható kis izmocskának köszönhető. A szélesebb mosolynál már a szem és a száj körüli izmok  -  többek között a járomcsonti izmok, a szájzugemelő- és felsőajak-emelő izom -  is működésbe lép.  A minden emberre egyedi módon jellemző mosoly azért alakul ki, mert a szem és a száj körüli apró izmok beidegződése nagyon finom, egy ideg nagyon kevés izomrostot idegez be. A mosoly asszimetriájának oka lehet, hogy az őszinte, szívből jövő mosoly inkább az érzelmi készségekért felelős jobb agyféltekéből indul, ezért inkább az arc bal oldalán jelentkezik, míg a tudatos, domináns bal agyféltekéből induló mosoly esetén inkább a jobb oldalon.”

http://www.ng.hu/Tudomany/2014/11/a_mosoly_anatomiaja

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!