Gyászhír- Elhunyt Dr. Szabadfi Krisztina

2014. december 9.

 

Megrendülten tudatjuk a Pécsi Tudományegyetem polgáraival, hogy Kollégánk,

Dr. Szabadfi Krisztina,

a Természettudományi Kar tudományos munkatársa

életének 31. évében 2014. december 7-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Fiatal kora ellenére kimagasló tudományos eredményeket tudhatott maga mögött, 33 nemzetközi tudományos közleményt jegyzett, több nemzetközi folyóirat számára végzett bírálói tevékenységet és elnyerte az Akira Arimura, és a Magyar Élettani Társaság fiatal kutatói díjakat.

Kriszta itt élt közöttünk, rendkívüli elhivatottsággal dolgozott, szerette munkáját és példamutató módon végzett minden rábízott feladatot. Aktívan részt vett a Kar közéletében, népszerűsítette a felsőoktatást és a tudományt és kihívta mindenki megbecsülését, akivel valaha is együtt dolgozott.

Életútja a céltudatos, mindig előre tekintő, az eredményekért dolgozni akaró ember pályája volt, mindemellett sok időt töltött baráti kapcsolatainak ápolásával, kollégái, pályatársai segítésével és a tágabb értelemben vett emberi kapcsolatok ápolásával.

Kollégái és barátai értetlenül állnak az események előtt, fájó űrt hagy maga után.

Emlékét ápoljuk és megőrizzük.

A Természettudományi Kar és Biológiai Intézet vezetése, valamint a Kísérletes Állattani és Neurobiológia Tanszék dolgozói nevében:

Dr. Gábriel Róbert
dékán

A Természettudományi Kar munkatársai mellett az Általános Orvostudományi Kar kutatói is megrendülten gyászolják Szabadfi Krisztinát, hiszen személyében egy rendkívül aktív kollaborátort és barátot vesztettek el az Anatómiai, Biokémiai, Farmakológiai Intézetek és a Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium munkatársai. 

Kolléganőnkkel készült legutóbbi interjú:

http://www.zgeneracio.hu/profil/dr._szabadfi_krisztina_2

 

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!