Kombinált művészet - fotók a festményekben

2015. január 6.

-interjú dr. Simán Benedek pécsi fogorvossal

Amerre a szem ellát, mindenütt festmények: a falakon, a polcokon, a padlón, a széken, a folyosón, a szobában, a konyhában - akár egy lakásgalériában. Alkotásai szerves részei mindennapjainak, csomagoltan, csomagolatlanul vele él négy év munkája. Női arcok sajátos felbontásban, gyümölcsök érzékletes színekben és megvilágításban, nonfiguratív alakzatok pacázott köntösben, virágszirmokkal, fűszerekkel teliszórtan. Különös harmónia egy különlegesen szimpatikus fiatalember otthonában.

- A Nádor Szállóban volt nemrégiben tárlata, hogyan fogadta a megkeresést?

- Óriási megtiszteltetésnek érzem, hogy az egyetem támogat, és elismerendőnek tartja a munkáimat. Ez volt eddig a harmadik tárlatom, és talán a legjobb. Az első bemutatkozásra a. Fogorvos Szaknapok programsorozata nyújtott lehetőséget az egyetemen, a másodikra pedig Ócsa, a Budapesthez közeli település. Oda is úgy ajánlott az egyik ismerősöm, aki a képeimet nyomtatja.

- Egy-egy kiállítás során kap visszajelzéseket?

-Ahhoz képest, hogy hányan vesznek részt a tárlaton, sajnos, alig akadnak, akik el is mondják a véleményüket, pedig fontos lenne nekem. Nagyon érdekes érzés egy-egy ilyen megnyitó kapcsán jelen lenni, és átélni azt, hogy akik eljönnek, belém látnak. Az alkotások által lemeztelenedem, és ezt még szoknom kell.

- Sikerült már el is adnia a képeit?

- Szerencsére igen, eddig ötöt vásároltak meg. Ennek nagyon örülök, ugyanakkor tudom, hogy nem feltétlen van összefüggés a képek eladása és a művészi értékük között. Az az álmom, hogy egyszer legyen egy saját galériám, ahol megmutathatom az alkotásaimat, crossover programokkal, sok performance-szal színesítve. Emellett persze, a fogorvoslás is fontos számomra, jelenleg a Fogászai Klinikán dolgozom, valamint a Lánc utcai ifjúságfogászati körzetben. A művészet és az orvoslás együttesen töltik ki az életem.

- Kihúz tehát majdan egy fogat, aztán elmegy igazgatni a galériáját, nem mellesleg megszervez néhány programot, melyeknek házigazdája is lesz.

- Igen, leginkább így tudom elképzelni a jövőmet.

- Mindezt Pécsett tenné? Ez a város ideális hely a jövőbeni terveihez?

- Nem, sajnos, Magyarországon csak a főváros jelentheti művészeti szempontból a perspektívát, vagy a külföldi országok valamelyike. Már a következő kiállításomat sem tudom ebben a városban elképzelni, a Nádort ilyen összefüggésben is a csúcspontnak tekintem. A tudományos munkásságom ugyanakkor ide köt, szeptemberben elkezdtem a három éves PhD képzést, és az már látszik, hogy fogorvosként Pécsett meg tudnék élni. A következő évek megadják majd a választ arra a kérdésre, évek múlva hol folytatom.

- Egyébként honnan jött Pécsre tanulni?

- Zalaegerszegről. Azonnal ide adtam be a jelentkezésem, szó sem esett más városról, ide akartam jönni. Életem egyik legjobb döntése volt, mert minden engem igazolt, ami az egyetemi éveim alatt történt. Az egyik legmeghatározóbb élményem a Confabula című egyetemi magazin szerkesztése volt, erre egyébként én magam jelentkeztem, már a gólyatáborban. Elsőrendűen fotósként akartam dolgozni benne, aztán később néhány cikk is született, a címlap sztorik, az írást is élveztem.

- Már gyerekként érdekelte a fotózás?

- Biztosan szunnyadt bennem valami, hiszen édesapám az orvosi hivatása mellett fotóművész, édesanyám pedig tanárként festeget, ezt láttam gyerekkoromban. Azt hiszem, igazán a Confabulával kezdődött a valódi érdeklődés. Akkoriban szükségem volt a határidőkre, hogy időre elkészüljek a munkákkal. Ebből alakult ki a későbbiekben az igény, hogy magamtól is kattintgassak. Ahogyan visszaemlékszem, érettségire értem meg annyira, hogy felismerjem a valós igényt magamban, addig éltem a kamaszok bohém életét. A szüleimnek nehéz dolguk volt velem, mert nem érdekelt a tanulás, csak a gördeszka, meg a bulik.

- Ki volt az az ember, aki megerősítette abban, hogy jó az, amit csinál?

-Első körös mentoraim a szüleim voltak, de fontos volt a hozzám közel állók, a barátok véleménye is. Másodéves lehettem, amikor dr. Tóth Pál tanár úr, anatómus professzor figyelt fel rám, és megtisztelt a dicséretével. Ez is nagy erőt adott a továbblépéshez.

- Hogyan kezdett el a festeni?

- Ez tényleg a véletlennek köszönhető. Balatongyörökön nyaraltam a barátaimmal, ahol egy vándorkiállítást rendeztek, amire mi is kíváncsiak voltunk. A képek kurátora kitalálta, hogy az, aki benéz a tárlatra, festhet is. Emlékszem, egy 10x10-es kis lapra festettem egy képet, ami nagyon megtetszett ennek az embernek, sőt, azt hitte, hogy én kimondottan ezzel foglalkozom. Ez a mozzanat indított el ezen az úton, 2010-ben.

- Mi hívta elő azt, hogy ezt a két művészeti ágat párosítsa?

- Édesapám számos alkalommal egyesíti a fotóit, az ötlet tőle jött. Egy természetfotó és egy akt egymásra vetüléséből érdekes kompozíciók születnek. Valójában egy digitális képalkotásról van szó, de a program csak eszköz az alkotásra. A festmények alapja sokszor egy fotó, ami aztán tovább variálódik, akár más anyagokkal is. A különféle matériák használata egyébként egy viszonylag új irány nálam, a festményeken megjelenő részletek a gesztusfestészet elemeit képezik. Ennek lényege, hogy az érzelmek irányítása alatt, azok hatására születik meg a kép. Ilyenkor előkerülnek a virágszirmok, a fűszerek, és ezekkel teleszórom a festményeimet.

- Harmóniát sugároznak a képei, még akkor is, ha néhol harsányabb színeket használ, olyan érzésem van, hogy békében születtek.

- Csak kipihenten tudok alkotni, a hétköznapi terheket ilyenkor lerakom, kikapcsolok, talán ezt érzi. Számomra akkor készül el egy kép, ha harmonikusnak látom, vizuális élményt nyújt. Vannak olyan munkáim, amelyek a mai napig nem készültek el, és lehet, hogy nem is fognak, vagy csak évek múlva. Sokat át is festek közülük.

- Hogyan telik egy átlagos napja? Van-e elég ideje a művészetre?

- Reggel nyolc órára járok dolgozni, hetente két alkalommal végzek délután négykor, a többi nap este hat-hét óra tájban. Ilyenkor többnyire már nem alkotok. Az igazi elmélyültséghez egy hosszú hétvége kell, vagy egy hosszabb szünet. Nagyon ritkán előfordul, hogy éjszaka is előveszek egy képet, de ez ritka. Nekem jókedv és sok érzelem szükséges ahhoz, hogy igazán jó alkotás szülessen, és ez többnyire már az első néhány percben eldől.

Az interjút készítette: Schweier Rita
Az írás az Orvoskari Hírmondó novemberi számában olvasható:

http://aok.pte.hu/hu/hirmondo

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!