Kórház várólista nélkül, öt várakozási kategóriával

2015. január 13.

Új Dunántúli Napló - 2015-01-13 - 1,4. oldal


Pécs-  Ma lesz a 400 ágyas klinika "A" és "C" szárnyának, valamint Sürgősségi betegellátó osztályának hivatalos, ünnepélyes átadása. A "Vészhelyzet" című tévésorozatban megismert intézményhez hasonló sürgősségi betegellátóról az osztály vezetője, dr. Verzár Zsófia elmondta: ez az önálló minikórház 1,3 milliárd forintból készült el, 1300 négyzetméteren fekszik, ahol több mint félszázan dolgoznak. Az országban csak négy-öt hasonló osztály működik, s itt nincs várólista, de várakozás is csak annyi, amilyen kategóriába az érkezéskor besorolják a beteget.




Ma adják át az új rendszerben működő sürgősségi betegellátó osztályt a pécsi 400 ágyas klinikán. Itt egyáltalán nincs várólista, az pedig a bejáratnál dől el, ki mikor kerül sorra - tudtuk meg dr. Verzár Zsófiától az osztály vezetőjétől.

-  Mit tud ez az új betegellátó rendszer? 
- Ma zajlik az ünnepélyes átadás, de már októbertől ugyanitt s ugyanígy működik minden. Még egy nagy változás júliusban várható, amikor a volt Honvédkórházból ideköltözik a traumatológia is.

- Mennyire hasonlít ez az egység a Vészhelyzet című tévésorozatban látottakhoz? 
- Szeretnénk, ha itt is minden legalább olyan jól működne, de már a betegek megérkezése is másként történik. Ide az jön, aki a panasza észlelésekor a háziorvosi rendeléséről már lemaradt, s itt jelentkeznek minden, a betegek által sürgősnek gondolt kórképpel. Ideirányítják az infarktusgyanúk egy részét, valamennyi belgyógyászati, neurológiai beteget, az agyvérzési tünetekkel rendelkezőket, urológiai, fül-orr-gégészeti, továbbá a végstádiumú daganatos betegeket, de idekerülnek az utcán talált részegek, hajléktalanok is. A baleseti sérültek majd csak júliustól érkeznek ide. S mondanék egy érzékletes példát is: a szilveszteri városi buli után tizenhét fiatalt kezeltünk itt részegséggel és fagyási sérülésekkel.

-  Itt nincs várólista, és azonnali szakellátást kap minden beteg? 
- Éppen ez a gond, mert sok olyan beteggel kell foglalkoznunk, akik a szociális háló gondjai miatt kerülnek ide, például alkoholisták, hajléktalanok, s bár rászorulnak az orvosi segítségre, de a sürgős ellátást hátráltatják. Másrészt egyes betegségek esetében hónapokat kell várni egy CT-vizsgálatra, ám a sürgősségin a panaszok fokozódását jelezve megkerülhetik a hosszú várakozást. Sajnos ez ellen nincs mit tenni, nincs erre megfelelőbb morális megoldás.

- Mekkora az osztály? 
- Ez a minikórház 1,3 milliárd forintból készült el, 1300 négyzetméteren fekszik, ahol félszázan dolgozunk. Az országban egyébként négy-öt helyen működik hasonló, de a pécsi a legkorszerűbbek egyike.

- Érkezéskor rögtön megmondják, mennyit kell majd várni? 
- Igen, a vizsgálóban szakember osztályozza az eseteket, s öt ellátási kategóriába kerülnek a betegek. A első kategória az újraélesztés vagy nagyon sürgős beavatkozás, a második a tíz percen belüli orvosi ellátást igénylő, míg a legutolsó akár hatórás várakozást is megenged. A beteg ezt követően korszerű fekvőágyon járja körbe a vizsgálókat, útját pedig komputeren követik.

Tíz évig intenzív osztályt vezetett 
Dr. Verzár Zsófia 1958-ban született Budapesten. A fővárosi József Attila Gimnáziumban érettségizett, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen diplomázott 1984-ben. Tanszékvezető egyetemi docens, három szakvizsgával: aneszteziológia-intenzív terápia, kardiológia, sürgősségi betegellátás. 1995-ben került Pécsre, a Baranya Megyei Kórházba, ahol a Szülészet- Nőgyógyászat aneszteziológusaként dolgozott, majd tíz évig vezette a Megyei Kórház Aneszteziológiai és Intenzív Osztályát, 2012-től a Sürgősségi Betegellátási Osztály vezetője. Férje dr. Szabados Sándor szívsebész, lányuk, Judit Anna 26 éves közgazdász, unokájuk egyesztendős.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!