MTA Posztdoktori kutatói program 2015

2015. január 14.

 

A program célja az MTA kutatóközpontjaiba, kutatóintézeteibe, valamint a magyarországi egyetemeken működő kutatócsoportjaiba (beleértve a Lendület kutatócsoportokat is) 24 hónapnyi határozott idejű foglalkoztatás biztosítása magyar és külföldi kutatók számára posztdoktori kutatásra a természettudományok, az élettudományok, valamint a humán-és társadalomtudományok területén.

A posztdoktori kutatás az MTA kutatóközpontjaival, kutatóintézeteivel – egyetemi kutatócsoport esetén az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodájával – létesített, teljes munkaidejű foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében végezhető.

Pályázhatnak azok kutatók, akik 2010-ben vagy azt követően szereztek doktori (PhD vagy DLA), illetve azzal egyenértékű tudományos fokozatot, megfelelő kutatási tapasztalattal rendelkeznek, továbbá e pályázat keretében való foglalkoztatásuk kezdetekor nem töltik be a 35. életévüket.

A pályázati támogatás összege:

– havi bruttó 300.000 Ft,

– utazási és lakhatási támogatás, Európán belüli országból érkező és magyarországi kutatók esetében összesen legfeljebb évi 600.000 Ft, Európán kívüli országból érkező kutatók esetében összesen legfeljebb 1 200 000 Ft összegben.

A pályázati felhívásról további információ kérhető az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztály postdoc@titkarsag.mta.hu címen, illetve a +36 1 411 6258 telefonszámon.

Pályázati határidő: 2015. március 4. 12:00 óra 

A pályázat elérhetősége: 

http://mta.hu/cikkek/mta-posztdoktori-kutatoi-program-2015-135436

 

 A Europe Direct iroda csupán a pályázat legfontosabb elemeit kommunikálja, a teljes kiíráshoz kérjük, látogassa meg a kiíró szervezet honlapját.

Europe Direct Információs Hálózat | Europe Direct Information Network

Baranya Megyei Európai Információs Pont | Info Point Europe of Baranya County

KERNER Barbara
EIP-vezető | Head of Office

H–7621 Pécs, Apáca utca 2/1
Tel.: +36 72 520 553 | Fax: +36 72 520 552
 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!