A stressz rombolja a memóriát, ám van ellenszere

2015. február 4.

infovilag.hu - 2015-02-03 

Szinte mindenki szenved a krónikus stressztől. Az agykutatók kimutatták, hogy nagyon szoros az összefüggés a stressz és az agyműködés között, súlyosan károsítja az agyat, sőt, a rettegett Alzheimer-kór fő okozója is. Az agykutatás középpontjába lépett jelenség azonban kezelhető; nem gyógyszerrel, hanem főleg a magatartás megváltoztatásával. A többi között erről beszélt dr. Ábrahám István neuro-endokrinológus a Professzionális Coaching Egyesület szakmai programján.
Európában évente 72 milliárd eurót emésztenek fel az agyi betegségek kezelése és következményeik, csaknem a kétszeresét, mint a szív- és érrendszeri betegségek és a daganatos betegségek kezelése együttesen, amelyek ugyancsak hatalmas összegbe, 32 milliárd euróba kerülnek. S ha tudjuk azt, hogy ez utóbbi bajok is szorosan kapcsolódnak az agyműködéshez és a stresszhez, akkor nagyon is érthető, hogy egyre komolyabban veszik az agykutatást, és tetemes pénzt is áldoznak erre a célra. Mert a mai ismeretek szerint már csak alig maradt tíz éve az emberiségnek, hogy ezt a súlyos helyzetet orvosolni tudja, olyan rohamos a romlás – mondta dr. Ábrahám István neuro-endokrinológus a Professzionális Coaching Egyesület szakmai programján.

 http://infovilag.hu/hir-31797-stressz_rombolja_memoriat_am_van_ellensz.html

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!