Kevesebb egyetemi vezetővel számol a kancellár

2015. február 13.

Új Dunántúli Napló - 2015-02-13 - 1,2. oldal


Hivatalosan január tizedike óta dolgozik a Pécsi Tudományegyetem kancellárjaként Jenei Zoltán. Hogy mennyire pörgős napokat hozott neki ez az egy hónap, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mi is csak most tudtunk beszélni vele. Interjúnkból az is kiderül, hogy a szervezeti változás valószínűleg pozíciók megszüntetését is magával hozza majd, illetve hogy az egyetem 2015. december 31-ig minden tartozását rendezni szeretné.



- Immár egy hónap telt el a kinevezése óta. Nagyjából lezajlott már az átadás-átvétel bonyolult procedúrája? 
- Dehogy! Én úgy számolok, vagyis inkább abban bízom, hogy július elsejéig sikerül mindenkivel beszélnem, mindent átlátnom, mindent átvennem. Gyakorlatilag éjt nappallá téve ezen dolgozom.

- Merthogy az egész struktúra megváltozik?
- Igen. Részint a törvény is ezt írja elő, részint meg én is szeretném a saját elképzeléseimet megvalósítani. Masszív alapokat kell lefektetni, mert csak akkor indulhat el az építkezés, amihez a hátteret majd én biztosítom. A stabilizáció elengedhetetlen, ezért célom, hogy 2015. december 31-ig az egyetem az összes kifizetetlen számláját rendezze, nullszaldósak legyünk. Sőt, elárulom: én annak örülnék igazán, ha egy kis tartalékunk is lenne már addigra.

- Szép kihívás, tagadhatatlan. 
- Tudom, de erre kell törekedni. Azt egy hónap munka után is világosan látom, hogy sok olyan terület van, ahol bőven nyílik lehetőség az előrelépésre.

- Néhányat azért áruljon el, ne hagyjuk az olvasókat kétségek között! 
- Akár többet is. Az egyik, ha úgy tetszik, a legevidensebb: a párhuzamosságok megszüntetése. Ez egy óriási intézmény, ahogy szoktam mondani, a Dél-Dunántúl legnagyobb "vállalata", amelyben azonban a hagyományok miatt egy sor olyan részegység működik, amelynek a feladatát máshol is el lehet látni. Ez pedig nem jó, nem gazdaságos.

- Igen, de ez óhatatlanul is elbocsátásokat hoz. 
- Nem feltétlenül, sőt, arra törekszem, hogy mindenkinek találjunk munkát az átszervezés után is. Lehet, hogy más feladatokat kell majd végezni, de nem szeretnénk senki kezét elengedni.

- A régebb óta emlegetett párhuzamosságok felszámolása mellett ön szerint miben fejlődhet még az egyetem? 
- Az imázst kell megerősíteni. Amikor kiderült, hogy idekerülök, több ismerősöm is beszélt a pécsi egyetemről, s bizony nem szépeket mondtak. Pedig néhányan nem is ismerik különösebben a PTE-t - egyszerűen a hírekre hagyatkoztak. Ezt a negatív képet nagyon gyorsan el kell tüntetni. A pécsi egyetemben óriási lehetőségek vannak: nézze csak meg a minden szempontból világszínvonalú Szentágothai János Kutatóközpontot, vagy éppen az épületként is gyönyörű Tudásközpontot - hogyhogy erről nem tud mindenki az országban?

- Azok az egyetemi vezetők akikkel eddig sikerült találkoznia, mit szóltak az elképzeléseihez? 
- Tudja, egyelőre azt érzem, hogy pozitívan állnak hozzám, érzik, hogy egy kicsit leveszem a vállukról a terhet. Tőlem pedig mindenki megkapja a bizalmat, de azt is világossá teszem, hogy senkinek nincsen bérelt helye. Az említett párhuzamosságok felszámolása bárkire vonatkozhat. Például azt már szinte biztosan kijelenthetem, hogy a mostaninál kevesebb vezetővel számolok.

- De azt azért tudja, hogy ezekkel a döntésekkel nem lesz egy népszerű ember?
- Az én népszeruségem teljesen másodlagos ebben a kérdésben. Meg aztán, ha az egyetem gazdaságilag stabil lesz, s ez a folyamat az én nevemmel kapcsolódik össze, én maximálisan elégedetten dőlök majd hátra.

Kaposvárról jár be mindennap az új munkahelyére 
Bár arról, hogy a kancellárokat a különböző felsőoktatási intézmények élére mi alapján választották ki, vajmi keveset tudunk, egy szempont azért háttérbeszélgetésekben többször elhangzott. Eszerint a minisztérium olyan vezetőket keresett, akik az adott intézményhez nem kötődnek. Nos, Jenei Zoltánt ebből a szempontból nem érheti kritika: a Pécsi Tudományegyetem kancellárja ugyanis Kaposváron él, hosszú éveken keresztül ott is dolgozott. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon a gazdasági igazgatóságot vezette, innen került fel a fővárosba, az ORFK-hoz, hasonló munkakörbe. "Mindig az erőforrás- gazdálkodás érdekelt, tehát az, hogy miként tudom biztosítani egy szervezet megfelelő működéséhez a hátteret" - mondta ennek kapcsán lapunknak Jenei Zoltán. A PTE új vezetője hivatalosan január tizedike óta tölti be pozícióját, s azóta ingázik kaposvári otthona és pécsi munkahelye között. "Szigetvár felé megyek, s most már mondhatom, hogy elég jól ismerem az útvonalat", árulta el a kancellár.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!