PTE Sajtóközlemény- Nagyprojektté nyilvánították a Pécsi 400 Ágyas Klinika felújítását

2015. április 10.

Mint az ismertté vált, a tegnapi napon több mint 160 millió euró (mintegy 48 milliárd forint) uniós támogatást hagyott jóvá magyarországi, köztük pécsi egészségügyi beruházásokra az Európai Bizottság. Ezzel a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ 400 ágyas klinikai tömb projektjét nagyprojektté nyilvánították, vagyis immár az Európai Unió is elismerte annak jelentőségét, fontosságát.

A támogatást még az előző, a 2007 és 2013 közötti pénzügyi időszak keretéből ítélte meg a bizottság. Ez azt jelenti, hogy korábban indult, már folyamatban lévő, illetve magyar forrásokból akár már meg is valósult beruházásokhoz hagyták jóvá pénz kifizetését Magyarországnak az unió regionális fejlesztési alapjából.

Ez Pécs Városa és a Pécsi Tudományegyetem esetében a 400 ágyas klinikai tömb részben már megvalósult, részben az idei évben befejezésre kerülő nagyberuházására vonatkozik, és azt jelenti, hogy immár az Európai Unió is elismerte a pécsi projekt jelentőségét és fontosságát. Nem jelent ugyanakkor új forrást, hanem a beruházás során a Kormány által megelőlegezett költségnövekmény „visszafinanszírozását” jelenti Magyarország számára.

A TIOP-2.2.2-08/2-2010-0001 „Janus Pannonius Sürgősségi Program – Korszerű sürgősségi ellátás a történelmi régióban” és a TIOP-2.2.7-07/2F/2-2010-0001 „Janus Pannonius Program - Korszerű egészségügy a történelmi régióban” projektek keretében megvalósuló fejlesztési beruházások várhatóan az ősszel fejeződnek be, melynek köszönhetően egy szerkezetében, felszereltségében és működésében is rendkívül modern komplexumban látják majd el a pécsi ”400 ágyasba” érkező betegeket. 

 

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!