Világszínvonalú kórház van Magyarországon

2015. május 26.

kitekinto.hu - 2015-05-22 

Feladatunk a NATO parancsnoki struktúrjának valamint a szövetségi államok egészségügyi és civil szervezeteinek támogatása a katonaorvoslás témakörében. Ezt tesszük úgy, hogy igyekszünk e tárgykörben szakértelmet átadni, illetve hatékony gyógyászati módszereket fejlesztünk ki. Különös figyelmet szánunk arra, hogy a munkásságunkkal a külföldi kiküldetéseink egészségügyi ellátási színvonalát növeljük. Mindezt a változatos tevékenységek révén tudjuk elérni. Egyéni egészségügyi továbbképzéseket tartunk, illetve több nemzet tagjainak a részvételével történő egészségügyi gyakorlatokat szervezünk meg. Értékeljük az orvosi egységeink munkásságát. Különböző egészségügyi kríziseseteket tanulmányozunk és az ebből adódó tanulságokat levonjuk, majd az ebből következő leckéket oktatjuk és átadjuk a „Legjobb eljárások” (Best Practices) program keretében. Feladatunk még továbbá a már említett egészségügyi tudásközpontunk kezelése valamint a hadászati környezetben levő, bevetett csapataink egészségügyi állapotának vizsgálata. Emellett részt veszünk különböző NATO munkacsoportok munkájában és olyan találkozókat, műhelyeket és nagy-szabású nemzetközi konferenciákat szervezünk, amelyek a katonaorvoslás különböző témaköreit vizsgálják. Ezen felül tekintettel arra, hogy a hadi egészségügy a nem-hadászati egészségügyi fejlesztéseken alapszik, együttműködünk a civil szektorral, így példának okáért a Semmelweis Egyetemmel vagy a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karával.

http://kitekinto.hu/europa/2015/05/22/vilagszinvonalo_korhaz_van_magyarorszagon/

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!