A Magyar Szemorvostársaság 2015. évi Kongresszusa

2015. június 17.

Csütörtökön kezdődik Pécsett, a Kodály Központban a Magyar Szemorvostársaság (MSZT) 2015. évi Kongresszusa, melyre több mint ötszáz szemorvost várnak a szervezők. Ez is jelzi az esemény jelentőségét, hiszen Magyarországon összesen mintegy nyolcszáz aktív szemész gyógyítja a betegeket. 101 előadás, 35 poszter, 20 kurzus és 7 céges szimpózium – ezek a kongresszus legfontosabb számadatai.

A kongresszuson szó lesz az ún. makula-degenerációs betegek legújabb kezelési módszeréről. Ez a betegség az időskori emberek jelentős részének megkeseríti az életét, hiszen az éleslátást rontja, ellehetetlenítve így az olvasás, vagy tévénézés élményét. A betegség okát régóta ismerik – ez a szemben lévő erek elmeszesedése, egyfajta keringési zavar a szemen belül -, de a kezelésére csak a közelmúltban találtak hatékony megoldást. A kongresszus fő témája lesz továbbá a szemészet és az ideggyógyászat kapcsolata, olyan nagynevű, nemzetközileg is elismert előadók részvételével, mint Dóczi Tamás vagy Komoly Sámuel, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárai.

Az ünnepélyes megnyitóra, valamint a MSZT díjainak, kitüntetéseinek átadására csütörtökön 12 órakor kerül sor a pécsi Kodály Központban.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!