Amikor közel a segítség - orvostanhallgatók segítettek egy sérült motorosnak

2015. december 13.

Nem mindenki olyan szerencsés, mint az a motoros, akit 2015. december 9-én, a késő délutáni órákban ütközött össze egy személyautóval a Honvéd utcában.  A szerencse ezúttal azoknak az orvostanhallgatóknak a személyében érkezett, akik éppen akkor gyalogoltak arra és gyakorlatilag azonnal a szerencsétlenül járt robogós segítségére siettek - adta hírül a pecsma.hu.



(Fotó: Pál Sámuel)

A hallgatók éppen vizsgáról jöttek ki és a Honvéd utcán felfelé gyalogolva hallották a csattanást. Az egyik, a társaságukban lévő lány még éppen látta azt is, ahogy a motoros lerepült a járművéről. "Minden nagyon gyorsan történt. Azonnal rohanni kezdtem. Amikor odaértem láttam, hogy a motoros fel akar állni, és azonnal rászóltam, hogy maradjon nyugton" - mondta el az egyik ötödéves hallgatónk, aki először ért oda a sérülthöz. "Még négy diáktársam rohant oda egy pillanat alatt és ők is segítettek. A mentők is gyorsak voltak, néhány percen belül oda is értek".

A helyzet iróniája, hogy a hallgatók éppen a "Helyszíni sürgősségi ellátás elmélete" c. kurzus vizsgájáról tartottak hazafelé. "Szerencséje volt a motorosnak, nagyobb baj is történhetett volna. Ami szerintem nagyon fontos, az az, hogy az orvostanhallgatók akik ott voltak, kivétel nélkül odarohantak segíteni.” - mesélte a helyszínen lévő másik hallgatónk. "Egymástól függetlenül azonnal, ösztönösen odasiettünk, hogy a sérült segítéségre legyünk. A kurzuson elhangzottak szerint gyorsan megvizsgáltuk a férfit, felmértük az elsődleges sérüléseket és mentőt hívtunk. A segítség kiérkezéséig, ami néhány perc volt, a szakma szabályainak megfelelően felügyeltünk rá, tartottuk a fejét a kezünkkel, hogy egy esetleges gerincsérülés ne okozzon nagyobb egészségkárosodást, valamint igyekeztünk megnyugtatni a beteget."

A hallgatók egyike, egy gyakorlott mentődolgozó, külön kiemelte, mennyire büszke a hallgatótársaira, amiért gondolkodás nélkül azonnal a baleset helyszínére siettek és lélekjelenlétüket megőrizve nyújtottak szakszerű segítséget. Külön köszönetét szeretné kifejezni a mentősöknek is a gyorsaságért, amivel reagáltak.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!