Jövőt meghatározó fejlesztések

2015. december 21.

Sokáig fognak valószínűleg emlékezni 2015-re a pécsi Klinikai Központban, hiszen évtizedek óta húzódó óriási beruházások zárultak eredményesen idén. Ezzel együtt az egészségügyi rendszer válsága alól Pécsett sem tudják teljesen kihúzni magukat. Dr. Decsi Tamás főigazgatóval értékeltük az idei évet.

Kifejezetten mozgalmas évet zár a Klinikai Központ, hiszen óriási fejlesztések fejeződtek be, avagy értek célegyenesbe 2015-ben. Ezek legnagyobbja, a Janus Pannonius Klinikai Tömb kapcsán pedig talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt 40 év legfontosabb egészségügyi beruházása az egész régióban...

Mindenképpen a legnagyobb volt, és talán azt is kijelenthetjük, hogy a legfontosabb. Egy hosszú, több évtizedes történetben kezdődött új fejezet, hiszen az 1970-es évek elején felépített 400 ágyas annak idején az ország egyik legmodernebb kórházépületének számított. A kétezres évekre egyrészt már az épület sem volt modern, másrészt erősen amortizálódott, így egyre fontosabbá vált a felújítása - erre végül egy TIOPpályázat keretében nyílt lehetőség. A pályázat elindításától annak megvalósításáig is rengeteg idő, majdnem egy évtized telt el, és a sors úgy hozta, hogy épp az én főigazgatói mandátumom alatt, 2015-ben értünk ennek az óriási vállalkozásnak a végére. Ebben az immár nem 400, hanem 367 ágyas klinikai tömbben az a fajta és színvonalú betegellátás zajlik, amit megálmodtunk, és óriási előrelépés az úgynevezett egykapus sürgősségi ellátás, ami a betegek számára azt jelenti, hogy néhány kivételes kórképet leszámítva az összes sürgősségi ellátás egy helyen zajlik, azaz véget ért a különböző osztályokra, ügyeletekre való küldözgetés korszaka. Talán kijelenthetjük, hogy a Janus Pannonius Klinikai Tömb átadása nem csak a PTE, hanem az egész régió számára nagy esemény.

Ezen a beruházáson rengeteg ember dolgozott az elmúlt 10 évben, és nyilván egy ekkora volumenű építkezés és egyben korszerűsítés rengeteg megoldandó problémával jár. Mennyire elégedettek a végeredménnyel?

Úgy vélem, hogy a rendelkezésre álló pályázati keretből a maximumot hozták ki az ezzel foglalkozó kollégáim, ebből a szempontból tehát teljes mértékben elégedett vagyok. Más kérdés, hogy 367 ágyról beszélünk, miközben még ezer másik ágyon gyógyítjuk a betegeket, azaz a jövőben is nagy szükség lesz jelentős fejlesztésekre ahhoz, hogy az összes betegünket olyan körülmények között tudjuk ellátni, mint a Janus Pannonius Klinikai Tömbben.

Maguk a betegek hogyan fogadták az új épületet?

A visszajelzések alapján a környezettel igen elégedettek, hiszen itt kétágyas kórtermek találhatóak, amelyek mindegyikéhez külön vizesblokk tartozik. Óriási előrelépés a korábbi viszonyokhoz képest a légkondicionáló rendszer is, amelynek előnyeit persze majd jövő nyáron élvezhetik először igazán az itt fekvők. Az elmúlt hetek során a tévék is beszerelésre kerültek a kórtermek többségében, így az ellátás környezete tényleg ideálisnak mondható. Természetesen minden indulásnál vannak súrlódások, a Sürgősségi Betegellátó Osztály kapcsán járta meg a médiát az a hír, hogy a hozzátartozók nem minden fázisban maradhatnak a betegek mellett. Ennek kapcsán a közvélemény megértését kell kérnem. Fontos tudatosítani, hogy a sürgősségi osztályon esetenként öt-tíz perc alatt kell eldönteni az ott dolgozóknak, hogy az egyes esetek milyen veszélyt jelentenek, ezt pedig sajnos nem minden esetben lehetséges a hozzátartozók körében. A sürgősségi vizsgálat, ellátás szigorú szabályokkal folytatott tevékenység, nem lehet összevetni a háziorvosi ellátással.

2015 emellett nem csak a Janus Pannonius Klinikai Tömb átadásáról szólt, hiszen nemrég adták át a Rehabilitációs Központot, és lassan véget ér az Onkoterápiás Intézet épületének felújítása is. Mit hoznak ezek a fejlesztések a betegek számára?

A Rehabilitációs Központ révén 25 ágyon nyílik lehetőségünk olyan, elsősorban idegrendszeri sérülésekben és betegségekben szenvedő betegek rehabilitálására, akiket korábban nem tudtunk kezelni, ebből a szempontból mindenképpen óriási szakmai előrelépésről beszélhetünk, nem beszélve azokról a családokról, akiknek eddig egy hirtelen magatehetetlenné vált beteget kellett saját erőből gondozniuk. Az Onkoterápiás Intézet felújítása abból a szempontból talán még nagyobb vállalkozás, mint a Janus Pannonius Klinikai Tömb, hogy itt teljes egészében lebontásra került a régi épület. Abban bízom, hogy a betegek néhány hónap múlva visszaköltözhetnek ide, és megszépült, a legújabb elvárásoknak megfelelő környezetben zajlik majd a kezelésük. Mindez azért is kiemelten fontos, mert az élettartam egyébként örvendetes meghosszabbodásának egyik mellékhatása az onkológiai esetetek számának növekedése, így egyre több idős embert kell ellátnunk ezen a területen. Emellett az épület felújítás csak a történet egyik része, hiszen új sugárterápiás gépeket sikerült beszerezni és hadrendbe állítani.

Az elmúlt évek többek között a költözésekről szóltak a Klinikai Központ életében, és korábban deklarálta már, hogy fontos cél a pécsi klinikai rendszer szétszórt ingatlan- és telepállományának a koncentrálása, hiszen ez mind a betegek, mind a személyzet életét megkönnyíti, nem beszélve az anyagi vonatkozásokról. Hogy áll ez a történet?

A folyamat zajlik. Ennek része volt néhány évvel ezelőtt a Bőrgyógyászati Klinika átköltözése a Kodály utcai, leharcolt állapotú épületből az Akác utcai klinikai tömbbe, a következő fázis pedig a Munkácsy utcában található Fül-orr-gégészeti Klinika és Urológiai Klinika költözése lesz a Rákóczi úti telephelyre. Ezt követi majd a Nyár utcában található egységek Rákóczi útra és a József Attila utcai Gyermekgyógyászati Klinika épületébe költöztetése. Abban bízom, hogy mindez gondos előkészítés mellett még 2016- ban megtörténik.

Eddig a valóban látványos fejlődésről beszéltünk, ám az egészségügyről szóló hírek hosszú évek óta egyre súlyosbodó válsághelyzetről szólnak. Ennek az egyik legfontosabb összetevője a krónikus alulfinanszírozottság és hiány; hogy áll ebből a szempontból a Klinikai Központ?

Lényegesen jobban állunk, mint egy évvel ezelőtt, a nyáron lezajlott konszolidációs folyamat jelentősen javította az anyagi helyzetünket. A külső adósságállomány csökkenése mellett belső erőforrásainkat is mozgósítottuk, a szakmai zsargonnal szólva a teljesítményvolumen- korlát alá nem eső, azaz minden esetben teljes állami finanszírozással elvégezhető beavatkozások számának növelése révén sikerült többletforrásokat szereznünk. Mindezzel együtt az országosan érezhető problémák természetesen ránk is hatással vannak, nem véletlenül termelődnek újra és újra a kórházak adósságállományai. A betegellátási tevékenységek egy jelentős része nincs finanszírozva, hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem, az épületek, eszközök elavulását kompenzáló, úgynevezett amortizációs költségre nem jutnak források. Amit tudunk, azt pályázatokból fedezzük ezen a téren; okkal örülünk például a 400 ágyas felújításának, de ez csak fekvőbetegeink kevesebb, mint egyharmadát érinti. Azokon a területeken, ahova nem jutnak pályázati források, sokszor bizony a mindennapi működés feltételeit is csak nehezen tudjuk biztosítani. Hogy egy gyermekgyógyászként hozzám közel álló példát hozzak, a Gyermekgyógyászati Klinika eddig kimaradt ezekből a fejlesztésekből, így egy elromlott műszer cseréje és egy egyszerű karbantartási munka elvégzése is nagy nehézségeket okoz. Az országos hatások alól nem tudjuk kivonni magunkat, ám annyi előnyünk van, hogy klinikai központként munkatársaink az oktatásból és a tudományos munkából is ki tudják venni a részüket, és ez segít az itt tartásukban is. Ezért az orvoselvándorlás esetünkben nem annyira égető probléma, mint sok kisebb kórház esetében.

Az egészségügyi hírek többsége hosszú évek óta az orvosok, ápolók elvándorlásáról szól. Mit jelent az, hogy a pécsi Klinikai Központ jobban áll ezen a téren, mint az országos átlag?

Mintegy háromezer dolgozónk van, és éves szinten mintegy 300 dolgozó érkezik és távozik. Ez a tízszázalékos fluktuáció megítélésem szerint természetes és kedvező folyamat, hiszen ennek az is a része, hogy fiatal kollégáink külföldön szereznek néhány éves tapasztalatot - persze az is fontos, hogy aztán jöjjenek vissza. Az orvosok kapcsán mindez egyre inkább meg is valósul, ám a szakdolgozók terén már nem ennyire kedvező a helyzet, mi is érezzük a kivándorlás hatásait. Az a képzési rendszer, amit még egy zárt társadalom elvárásainak megfelelően alakítottak ki, nem tud egyelőre megbirkózni ezzel az új helyzettel. Jól képzett szakdolgozókat mindig fel tudunk venni, orvosokat azonban nem mindig.

Mennyire képes a klinikai központ arra, hogy saját eszközei révén csökkentse az alulfinanszírozottság hatásait?

Fontos meglátnunk és kiaknáznunk az országos egészségpolitikai változásai által kínált lehetőségeket. A vérképzőszervek rosszindulatú daganatos megbetegedéseit például immár korlátozás nélkül kezelhetjük, és az ilyen beavatkozások számának növelése révén némileg kompenzálhatjuk az egyéb területeken keletkezett hiányt. Szintén javult az egynapos sebészeti ellátások finanszírozása, így itt is többletbevételt tudunk elérni. A várólisták csökkentésére szánt forrásokat is hatékonyan tudtuk felhasználni, különösen jelentős előrelépést értünk el a szürkehályogműtétek terén, ahol több mint ezer fővel sikerült csökkentenünk a várakozók számát a pluszfinanszírozásnak megfelelően. Reméljük, hogy ezek a források a jövőben is rendelkezésre állnak, hiszen szemészeink készen állnak a munkára. Mindezek a sikerek persze nem változtatnak az alapvető, országos szinten százmilliárdos nagyságrendű alulfinanszírozottságon és az ebből fakadó eladósodottságon, hiszen hiába nem áll rendelkezésre a pénz egy beavatkozásra, nem mondhatjuk a betegnek, hogy sajnáljuk, elfogyott a pénz, menjen haza betegen. A probléma egyik része meglátásom szerint az egészségügy és a szociális szféra összecsúszása. Sokszor kell olyan humanitárius tevékenységet végeznünk, ami voltaképpen nem a mi profilunkba vág; hogy csak két példát említsek, ilyen a hajléktalanok ellátása, vagy olyan idős emberek benntartása a fekvőbetegek között, akiknek nem biztosított az otthoni kezelése. Mindez természetesen pénzbe kerül, ám nem térhetünk ki előlük.

Több mint három éve a Klinikai Központ főigazgatója, ez az idő pedig már elég arra, hogy némi számvetést készítsünk. Mennyire elégedett ezzel az időszakkal?

Egy óriási, háromezer főt foglalkoztató intézményről van szó, és egy ekkora tehetetlenségű szervezet életét csak kismértékben tudja befolyásolni egy vezető, avagy az egész vezetőség. Fontos eredménynek tartom, hogy sikerült az elmúlt évek során egy jól működő szervezetet és munkarendet kialakítanunk. Mindez azért nagy eredmény, mert amennyire nagy szervezet vagyunk, annyira új is, hiszen a Klinikai Központ ebben a szervezeti formájában nem egészen egy évtizede létezik. Ezen a téren, elődöm, Kollár Lajos professzor végzett úttörő munkát, és reményeim szerint én is hozzájárultam ehhez munkatársaimmal. Minden sikernek közösen örülünk, legyen szó akár a betegellátás területén elért fejlesztésről, akár kollégáink tudományos elismeréséről - szerencsére sok akad ezekből. Nagyon jó egyébként egy olyan közegben dolgozni, ahol 2500 orvostanhallgató készül az orvosi pályára, úgy gondolom, hogy ez mindenki számára inspiráló környezet.

A főigazgatói teendők mellett egy új feladata is van, hiszen nemrég átvette a Gyermekgyógyászati Klinika vezetését is. Mik itt a fő célkitűzései?

A közeljövő fő kihívása az ellátás egységesítése. Jelen pillanatban két osztályunk még a Nyár utcában működik, és mindennapos gondokat okoz, hogy két kilométerre a fő telephelytől történik 30 fekvőbeteg gyermek kezelése. Kezelendő probléma a gyermekgyógyász szakorvosok növekvő átlagéletkora, és az utánpótlás képzése terén egy egyetemi klinikának óriási felelőssége van. Szerencsés helyzetben vettem át a klinika vezetését, hiszen idén 10 rezidens kezdte meg képzését nálunk, ami a gyógyászati kapacitásunkat is növeli. Hosszabb távon a központi fejlesztési források határozzák meg a lehetőségeinket, és most remény mutatkozik a gyermektraumatológia célirányos fejlesztésére, és ezáltal a klinika százéves épületének állagjavítására. Jó lenne egy-két év múlva egy hasonló interjúban immár a gyermekgyógyászat körülményeinek a javulásáról is beszámolni.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!