Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült Orsi Gergely

2017. február 10.

Orsi Gergely, az MTA-PTE Klinikai Idegtudományi Képalkotó Kutatócsoport tudományos munkatársa funkcionális MRI segítségével végzett fájdalomkutatásáért vehette át az elismerést az MTA Székházában.

„Büszkék vagyunk önökre – mondta a díjazottakat köszöntve Török Ádám, az MTA főtitkára. – Az érdeklődés, a kíváncsiság vezesse önöket továbbra is tudományos pályájukon, és remélem, hogy ha 15-20 év múlva találkozunk, a többségük már az MTA doktora lesz.”

Elismerésnek és bátorításnak nevezte az Akadémiai Ifjúsági Díjak átadását Lovász László, az MTA elnöke. Arra kérte a nyertes pályamunkák készítőit, hogy tudásukat osszák majd meg a következő kutatói generáció képviselőivel is, egyúttal reményét fejezte ki, hogy évtizedek múlva elégedetten tekinthetnek majd vissza tudományos pályájukra.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudósok elismerését összesen tizennyolcan kapták meg az idén. Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Az Akadémiai Ifjúsági Díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 1983-tól a pályázók korhatára 35 évre emelkedett, és az egyéni teljesítmény mellett a csoportmunka is elismerési lehetőséget kapott. A pályaműveket az MTA Titkárság illetékes tudományterületi főosztálya szakértők bevonásával rangsorolja. Ennek alapján az Akadémia főtitkára dönt a díjak odaítéléséről.

A PTE Orvostudományi Kara nevében szívből gratulálunk a díjazottaknak!

További részletek

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!