„Ez egy valódi párbeszéd, ami tudományos eredményekhez is vezethet”

2017. április 7.

- villáminterjú dr. Mihai Răzvan Ungureanuval, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorával

Karunkra látogatott dr. Mihai Răzvan Ungureanu, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora, Románia korábbi miniszterelnöke. Április 3-án a bölcsészkaron „Modernity and the formation/challanges of 19th century East-European nation-states” címmel tartott előadást, majd ezután karunkon, a dékáni tanácsteremben hallhatták az érdeklődők „The State of Health of the Romanian Health System” címmel. 

Schweier Rita írása

 

-Mi az apropója annak, hogy Pécsre látogatott?

-2012-ben ért az a megtiszteltetés, hogy díszdoktorává fogadott a Pécsi Tudományegyetem. A kapcsolatot azóta is tartom az egyetem vezetőivel, nagy örömmel jövök ide elődásokat tartani,  amikkel igyekszem az egyetem javát szolgálni. Dr. Miseta Attila dékán úrral remek az együttműködésünk, és az elmúlt évek alatt arra jutottunk, hogy érdemes lenne ezt más karokra is kiterjeszteni. Így most az ismerkedés és a kapcsolatépítés céljából is érkeztem. Mindig élvezet számomra, ha egyetemi oktatók közt, tudományos környezetben tölthetem az időt. A pécsi egyetem kiemelkedő szerepet tölt be úgy oktatási tevékenységét, mint tudományos eredményeit tekintve. Az pedig különösen kellemes érzéssel tölt el, hogy Pécs nagyban hasonlít a szülővárosomhoz.

-Orvoskari előadásában Románia egészségügyi rendszerének jelen állapotáról beszélt, párhuzamban a közép-európai országok helyzetével és mutatóival. Riasztó adatokat említett a megbetegedések arányait illetően, de utalt a megoldási lehetőségekre is.

-Az volt a szándékom az előadással, hogy felvázoljam a problémákat, amivel a romániai egészségügy jelenleg küzd. Nem az elrettentés volt a célom, sokkal inkább az, hogy rámutassak:  minden betegségre létezik megfelelő kezelés, és a megoldások feltárásában nem vagyunk egyedül.   Nemcsak Románia jár élen számos megbetegedésben, hanem Közép-Európa számos más országa is. Nem kell tehát „újra feltalálnunk a kereket”, pusztán követnünk kell a jól működő rendszereket és módszereket. Fontos ehhez a jó vezetés, a hatékony menedzsment, a költségvetési források megfontolt elosztása, a tisztességes és professzionális bánásmód az orvosokkal és az egészségügyi dolgozókkal, valamint – korántsem az utolsó helyen – a betegek érdekeinek és igényeinek tiszteletben tartása.

-A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a pécsi orvoskar együttműködése nyithat-e új távlatokat a közös gondolkodás mentén?

-Igen, a két fakultás között jó a kapcsolat, de ezt fontos lenne tovább szélesíteni, a kétoldali megállapodások terén mindkét országnak van pótolni valója. Az együttműködés számos területe kihasználatlan jelenleg, ezek áttekintése helyett inkább nyugatról várunk segítséget. Jó cél lehetne az, ha a pécsi egyetem más román városok felé is nyitna. A diákcseréknek, a tudományos munkatársak kommunikációjának csak pozitív hatása lehet mindkét fél számára.

-Hogyan érezte magát itt az elmúlt néhány napban? Milyen benyomásokkal távozik?

-Nagyon jó volt itt, a vendéglátás kiváló, az egyetem karaival elindított kapcsolatépítés pedig optimizmussal tölt el. Ez egy valódi párbeszéd, ami tudományos eredményekhez is vezethet a jövőben mindkét közösség életében, hisz az elvárásaink közösek.

 

Dr. Mihai Răzvan Ungureanu  2004-ben Románia legfiatalabb külügyminisztere lett, majd 2012-ben Románia miniszterelnöke. Ez idő alatt komoly lépéseket tett a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerésztudományi Egyetem magyar fakultásának megalapítására, összhangban a román alkotmánnyal és tanügyi törvénnyel. 

A Pécsi Tudományegyetem rektora és szenátusa 2012-ben a Pécsi Tudományegyetem díszdoktorává fogadta dr. Mihai Răzvan Ungureanut, Románia korábbi miniszterelnökét, akit dr. Miseta Attila professzor, karunk dékánja terjesztett fel a megtisztelő címre. 

Kapcsolódó galéria

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!