Sokkal több lombikbébi születhet Pécsett

2017. június 20.

A baranyai párok közel húsz százaléka küzd valamilyen meddőségi problémával. A most júliusban hatályba lépő lombikbébi-kezelések kiterjesztéséről szóló szabály értelmében azonban kétszeresére emelkedik a kezelések támogatására fordítható keret, ennek köszönhetően a PTE IVF centrumában akár dupla ennyi beteget is el tudnak majd látni.

Jelenleg Magyarországon országosan tíz centrumnak van engedélye meddőségi kezelésekre, ezek közé tartozik az állami finanszírozású PTE IVF centruma, azaz a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Reprodukciós Központja is. Dr. Várnagy Ákos egyetemi adjunktus, a Központ vezetője elmondta, bár pontos vidéki statisztika nem ismert, azért az tudható, hogy a párok körülbelül húsz százaléka küzd valamilyen meddőségi problémával.

Európa több országában is eléri már a tíz százalékot az orvosi segítséggel fogant gyermekek aránya. Magyarországon egyelőre csak a gyermekek 3-4 százaléka születik így, ám az elfogadott változtatás részeként kétszeresére emelkedik a meddőségi kezelésekre országosan fordítható, nagyjából évi 2,5 milliárd forintos keret. Ez lehetőséget ad arra, hogy a jelenlegi évi mintegy 6500 mesterséges megtermékenyítési eljárásnál lényegesen többet végezhessenek el társadalombiztosítási finanszírozással.

Forrás

pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!