Felhívás Kutatók Éjszakája 2017 programon való részvételre

2017. július 20.

Az idei évben 2017. szeptember 29-én pénteken kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája 2017 elnevezésű országos rendezvény, melyhez Karaink (Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Kar) is csatlakoztak.

A kar által megvalósítandó programokat az idei évben is egy központi honlapon szükséges megjelentetni, és a programokra is ezen a központi oldalon keresztül tudnak majd az érdeklődők jelentkezni.  A kari programok feltöltését a marketing tevékenység koordinálását a Magyar Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda végzi ebben az évben is.

Kérjük, amennyiben részt kívánnak venni a programon intézeti bemutatókkal, ismeretterjesztő, szakmai előadásokkal az alábbi táblázat kitöltésével jelezzék számunkra. Kérjük a táblázatot 2017. augusztus 10-ig a zsofia.duga@aok.pte.hu e-mail címre elküldeni.

A kar a programok lebonyolításához szükséges kellékeket, eszközöket igény esetén biztosítja.

Tavalyi évi programkínálat - videó összefoglaló - képgaléria

A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információ kérhető:

Dr. Tamás Andrea - andreatamassz@gmail.com, vagy a 31828-as mellék

Dr. Duga Zsófia - zsofia.duga@aok.pte.hu vagy a 31129-es mellék

Szíves együttműködésüket köszönve,

Dr. Nyitrai Miklós egyetemi tanár, tudományos dékánhelyettes
Dr. Tamás Andrea egyetemi docens, Anatómiai Intézet
Dr. Duga Zsófia  irodavezető, Magyar Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda           

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!