Sikeres vizsgát tettek a tűzoltók a Disaster Medic instruktor képzésen

2018. január 25.

A Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködésének eredményeként jött létre 2016-ban a Disaster Medic képzés, aminek elsősorban az a célja, hogy a beavatkozó állományt felkészítse a szakszerű kárhelyszíni elsősegélynyújtásra.

Ezen megállapodás alapján a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ az egyetem Műveleti Medicina Tanszékével karöltve kialakította a kárhelyszíni elsősegélynyújtók (disaster medic) kiképzésének katasztrófavédelmi szakterülethez igazodó rendszerét.

Maga a képzési program három lépcsőből áll, az első szint az alaptanfolyami végzettség (Disaster Medic I.), ezt idővel a teljes beavatkozó állománynak el kell végeznie. A második szint a szaktanfolyam (Disaster Medic II.), ami már átfogóbb ismereteket ad, itt "harctéri" körülmények között is szakszerű ellátást tudnak nyújtani a tűzoltók. A harmadik szint az instruktori végzettség (Disaster Medic III.), aki ezt a szintet teljesíti, már oktathat is.

A napokban oktatták azt a tizenhárom megyéből érkezett tűzoltót, akik a sikeres vizsga után átadhatják tudásukat a Disaster Medic I. képzés anyagáról a beavatkozó állománynak.

Első nap kommunikációs technikákat, a kommunikáció során jelentkező klasszikus hibákat, metakommunikációs jeleket sajátíthattak el a leendő instruktorok, majd a négylépcsős oktatási módszer alapján kiképezték őket abból, hogyan lehet az elsősegély ismereteket a tanulóknak átadni. Második nap ismertették velük magát az oktatandó tananyagot, ami arról szólt, hogyan lehet ezt a tudást átadni, valamint ismerkedtek az anatómiával, ami a prehospitális ellátás során fontos számukra. A képzés utolsó napján a gyakorlatban kellett megmutatniuk, hogyan tanítják majd a hallgatókat.

Forrás

pecsiujsag.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!