PTE Roadshow a pécsi Árkádban - Teddy Maci Kórház és szűrések

2018. február 1.

A pécsi bevásárlóközpontba költözött néhány napra a Pécsi Tudományegyetem, ahol nemcsak az egyetemi képzésekbe, hanem a sokszínű egyetemi életbe is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

A kedden kezdődött programok között mindenki megtalálhatja a hozzá illőt, lesznek bemutatók, beszélgetések, színpadi előadások és kvízjátékok is.

A felvételizőket játékokkal, kérdőívekkel várják, valamint betekintést nyerhetnek a különböző karok életébe.

Az érdeklődők egy bírósági tárgyaláson is részt vehetnek, valamint a bátrak egy stúdióba is beülhetnek, ahol kipróbálhatják a súgógép használatát és interjúkat is készíthetnek.

A roadshow-n táncból sem lesz hiány: fellép a PTE Táncoló Egyetem, a PTE Táncegyüttes és a Konfuciusz Intézet növendékei is, akik kínai táncot mutatnak be a résztvevőknek.

A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg: játékasztal, kreatív sarok, szűrések és játszóház várja a gyerekeket.

programok

február 1. (csütörtök)

Színpadi programok

15.00-15.30 PTE Show (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

15.30-15.45 Elsősegélynyújtás lépésről lépésre előadó: Schiszler Bence (ETK Sürgősségi Ellátási és Egészségpedagógiai Intézet, szakoktató)

16.00-16.15 Fitt, vagy Fat? - A testösszetétel jelentősége előadó: Szabó Zoltán (ETK Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet, szakoktató)

16.15-16.45 Pannon Gyermekkar - vezényel Schóber Tamás

17.00-18.00 KTK Kvíz Night

PTE Pavilon programjai (15.00-19.00)

15.00-17.00 "játékasztal" Eisner Tímeával (Természettudományi Kar)

15.00-19.00 Kérdőív felvételizőknek - nyereményjátékkal (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

15.00-19.00 Játssz, és nyerj! Minden, ami PTE - Kvíz leendő egyetemistáknak (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

15.00-19.00 Kultúrával mérd magad! - Hány centi vagy? Mi megmérjük, és történelmi-kulturális érdekességekkel értékeljük a magasságodat (Bölcsészettudományi Kar)

15.00-19.00 KTK stand - Minden, amit az Közgazdaságtudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 Lásd 3D-ben - PTE 3D projekt bemutatkozása

15.00-19.00 ÁJK stand - Minden, amit a Jogi karról tudni érdemes

15.00-19.00 Sárkányos kalandok, kreatív sarok - kalligráfia és kínai papírkivágás (ETK HKO Konfuciusz Intézet)

15.00-19.00 ETK stand - Minden, amit az Egészségtudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 ÁOK stand - Teddy Maci kórház gyerekeknek és egészségügyi szűrések felnőtteknek

15.00-19.00 TTK stand - Minden, amit a Természettudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 Pedagógus kávézó - Beszélgetés, felvételiről, a tanári életpályához kapcsolódó továbbképzésekről, másoddiplomás képzésekről (PTE Tanárképző Központ)

16.00-19.00 Van egy jó ötleted? Fejleszd vállalkozássá (KTK Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ)

február 2. (péntek)

Színpadi programok

14.00-14.30 #PTE Show (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

14.45-15.00 THZ együttes (Tehetséges Hallgatók Zenekara, KPKVK Szekszárd)

15.00-16.45 A média világa - Próbáld ki magad TV-sként! - UNIV TV kihelyezett stúdió, súgógép kipróbálása, interjú készítési lehetőség (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

16.45-17.15 Zenés-táncos mozgásformák, bemutató óra, oktató: Kovácsné Dr. Bobály Viktória, Prémusz Viktória (Egészségtudományi Kar)

17.15-18.15 "Az ítélet napja" - helyszíni bírósági tárgyalás, preszimulációs előadás (Állam- és Jogtudományi Kar)

18.15-18.30 THZ együttes (Tehetséges Hallgatók Zenekara, KPKVK Szekszárd)

PTE Pavilon programjai (15.00-19.00)

15.00-18.30 Játszóház gyerekeknek - foglalkoztató óvónőképzős hallgatókkal (KPVK Szekszárd)

15.00-19.00 Kultúrával mérd magad! - Hány centi vagy? Mi megmérjük, és történelmi-kulturális érdekességekkel értékeljük a magasságodat (Bölcsészettudományi Kar)

15.00-19.00 KTK stand - Minden, amit az Közgazdaságtudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 Lásd 3D-ben - PTE 3D projekt bemutatkozása

15.00-19.00 ÁJK stand - Minden, amit a Jogi karról tudni érdemes

15.00-19.00 Sárkányos kalandok, kreatív sarok - kalligráfia és kínai papírkivágás (ETK HKO Konfuciusz Intézet)

15.00-19.00 ETK stand - Minden, amit az Egészségtudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 ÁOK stand - Teddy Maci kórház gyerekeknek és egészségügyi szűrések felnőtteknek

15.00-19.00 Érzékenyítő program - PTE Támogató Szolgálat

15.00-19.00 TTK stand - Minden, amit a Természettudományi Karról tudni érdemes

16.00-19.00 Van egy jó ötleted? Fejleszd vállalkozássá (KTK Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ)

február 3. (szombat)

Színpadi programok

14.30-15.00 #PTE Show (Rektori Hivatal Marketing Osztály)

15.00-15.15 Capoeira bemutató - pécsi CDO csapat

15.15-15.30 Anyatej a természet adománya - Az anyatejes táplálás jelentősége, előadó: Besszer Mónika (ETK Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, szakoktató)

15.35-16.00 Rúdtánc bemutató - Chrome Bunnies Pécs

16.00-16.15 Gondozás és gondoskodás - Az újszülött igénye, és kompetenciája, előadó: Besszer Mónika (ETK Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, szakoktató)

16.15-16.35 Operett, musical slágerek - Faragó Tina és Nagy-Kovács Máté (Bölcsészettudományi Kar, Műszaki és Informatikai Kar)

16.35-16.50 Otthon, édes otthon - Az első élethetek otthon-családdá alakulás, előadó: Besszer Mónika (ETK Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, szakoktató)

16.55-17.20 "Benned a létra" Integrált táncprodukció - Támogató szolgálat

17.20-17.35 Örökre szóló kötelék - Mit jelent a válaszkész gondozás? előadó: Besszer Mónika (ETK Ápolástudományi, Alapozó Egészségtudományi és Védőnői Intézet, szakoktató)

17.40-17.55 Pop-rock slágerek - Faragó Tina és Nagy-Kovács Máté (Bölcsészettudományi Kar, Műszaki és Informatikai Kar)

PTE Pavilon programjai (15.00-19.00)

15.00-18.30 Játszóház gyerekeknek - foglalkoztató óvónőképzős hallgatókkal (KPVK Szekszárd)

15.00-19.00 Kultúrával mérd magad! - Hány centi vagy? Mi megmérjük, és történelmi-kulturális érdekességekkel értékeljük a magasságodat (Bölcsészettudományi Kar)

15.00-18.00 Mit csinálunk a terepen? A Néprajz - Kulturális Antropológia Tanszék interaktív programja (Bölcsészettudományi Kar)

15.00-19.00 Lásd 3D-ben - PTE 3D projekt bemutatkozása

15.00-19.00 ÁJK stand - Minden, amit a Jogi karról tudni érdemes

15.00-19.00 ETK stand - Minden, amit az Egészségtudományi Karról tudni érdemes

15.00-19.00 TTK stand - Minden, amit a Természettudományi Karról tudni érdemes

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!