„A legjobb visszajelzés a gyermek mosolya"

2023. november 9.

Aki egész nap gyermekekkel foglalkozik, az legbelül maga is gyermek marad kicsit, vallja dr. Józsa Gergő gyermektraumatológus, akihez és kollégáihoz az egész Dél-Dunántúlról érkeznek baleseti és égési sérüléseket elszenvedő gyermekek. A pécsi gyermekklinika gyermektraumatológia részlegének vezetőjével többek között a gyermekbarát ellátásról, a gyermektraumatológia fejlődéséről és csapatépítő tevékenységéről beszélgettünk.

 

Stemler Miklós írása

 

Meglehetősen kacskaringós utat járt be dr. Józsa Gergő, aki serdülőként válogatott szinten focizott, a középiskolában állatorvosnak készült, majd gyermektraumatológus vált belőle. A különböző karrierutakat viszont összeköti az a céltudatosság és akaraterő, amely révén annak idején gyerekként a válogatottságig jutott, gimnazistaként állatorvos keresztapja mellett dolgozott, ma pedig mindent megtesz a gyermekbarát traumatológiai ellátás – és az ehhez szükséges szemlélet és szakmai tudás – elterjesztéséért.

„Mondhatni keresztapám mellett inaskodtam, segédkeztem neki az elléseknél, asszisztáltam a műtéteknél, és sok minden mást is megcsináltam a rendelőben” – idézi fel Józsa Gergő az orvoslással való első találkozását. Ezek után természetesen az Állatorvosi Egyetemet választotta első helyként a továbbtanulásra, ám miután ide a családja számára túl nagy anyagi terhet jelentő költségtérítéses képzésre vették fel, így következett a pécsi orvoskar, amit ma már igazán szerencsés, mondhatni sorszerű fordulatnak tart.

Józsa Gergő két dolgot már az egyetem kezdetén biztosan tudott: valamilyen manuális orvosszakmát akar választani, és gyerekekkel szeretne foglalkozni orvosként, mert mindig megtalálta velük a közös hangot. „Gyermekorvosként kicsit gyerek maradhat az ember, megőrizhet valamit a gyermekkor játékosságából. Pár évvel ezelőtt karácsonyi meglepetés videót készítettek a Gyermekklinika orvosainak, ennek kapcsán a kisfiam azt válaszolta arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozom, hogy apu egész nap a gyerekekkel játszik. Igen, így is meg lehet fogalmazni.”

Az egyetem végére az sem volt már kérdés, hogy az eredetileg Vácról származó fiatal orvos Pécsett marad, miután idekötötte akkori barátnője, mostani felesége. Rezidensként gyermeksebészettel kezdett foglalkozni, majd két fontos szakmai találkozás a gyermektraumatológia és a kézsebészet felé orientálta.

„Kassai Tamáshoz, az Országos Baleseti Intézet Gyermektraumatológiai Osztályának vezetőjéhez kerültem gyakorlatra, aki nem csak rendkívül sok létfontosságú szakmai tudást adott át nekem, hanem a szemléletemet is nagyban formálta. A mai napig tanítómesteremként tekintek rá, mind Budapesten, mind itt Pécsett komoly kézfejlődési rendellenességeket operálunk közösen. Nagyon fontosak az olyan egyéniségek, akik mind szakmailag, mind emberileg egy fiatal orvos mellé állnak, és példaértékű az az önzetlenség, amivel Kassai doktor megosztja a tudását, ahogy az az elhivatottság is, amivel a baleseti sérüléseket elszenvedett gyermekek felé fordul. Mellette pedig fontos megemlítenem Renner Antal professzor úr nevét is, aki a kézsebészet szakvizsgám megszerzése kapcsán nyújtott jelentős támogatást.”

Bár a gyermektraumatológia speciális terület, kicsinek egyáltalán nem mondható, hiszen idetartoznak a baleseti sérülések legkülönbözőbb fajtáit elszenvedő gyermekek, az égési sérültek, ráadásul a kézsérülések kapcsán össze is ér a különböző kézfejlődési rendellenességek sebészeti kezelésével. Emellett egy viszonylag új, még kialakulóban lévő orvosszakmáról van szó, melynek sokszor ki kell vívnia az őt megillető szerepet.

„Ez érdekes kérdés, hiszen az országos gyakorlatban sok helyen traumatológusok látják el a gyermeksérülteket is, míg Pécsett úgy alakult, hogy a gyermeksebészek foglalkoznak velük, tizennyolc éves kor alatt hozzánk kerülnek az ellátásra szorulók. Ahogy pedig a felnőttsebészet is specializálódott, kisebb területekre oszlott az orvostudomány fejlődésével, úgy ez a gyermeksebészetre is igaz, és ennek egyik területe a gyermektraumatológia.”

Amellett, hogy a gyermekeket jellemzően másfajta sérülések érik, mint a felnőtteket, másfajta bánásmódot is igényelnek, ami miatt sem a személyzet, sem a kis betegek számára nem túl szerencsés, ha a felnőtt baleseti ellátásba kerülnek a sérült gyermekek.

„Sok felnőtt traumatológus kolléga úgymond tart a gyermek páciensektől, hiszen azon kívül, hogy másfajta törési formák jellemzőek rájuk, kommunikálni is teljesen máshogyan kell velük, mint egy felnőtt beteggel, aki többnyire bejön a rendelőbe, és elmondja, hogy mi történt vele és mije fáj. Mondani sem kell, hogy ez teljesen máshogyan zajlik egy öt-hat éves vagy még fiatalabb kisgyermeknél.

Az érem másik oldala viszont az, hogy egy traumatológus sokkal nagyobb rutinnal rendelkezik a baleseti sérülések kezelésében, mint egy gyermeksebész. A saját példámon tudom, hogy nagyon sokat kellett tanulnom traumatológiából, hogy a megfelelő ellátást tudjam nyújtani. Emellett pedig a serdülőkor igazi határterületet jelent, hiszen a test markánsan átalakul. Mindez folyamatos egyeztetést és együttműködést igényel a felnőtt és a gyermek ellátásban dolgozók között, hogy a lehető legjobban végezhessük a munkánkat.”

Az orvosszakmai szempontok mellett pedig van egy másik nyomós indoka is annak, hogy miért fontos dedikált gyerektraumatológiai ellátást biztosítani, amit legegyszerűbben talán úgy lehet megfogalmazni, hogy ne traumatizálódjanak tovább az egyébként is traumán átesett gyermekek.

„Felnőttként is megterhelő kórházba kerülni, de egy gyermek számára ez sokkal súlyosabb érzelmi sokkot jelent – gondoljunk csak bele abba, hogy milyen élmény lehet a számára egy ittas sérült mellett ülni a baleseti váróban. Ezt nem lehet gyermekbarát ellátásnak nevezni.”

Mindez pedig nem légből kapott példa, hiszen különböző okok miatt rengeteg helyen nem lehetséges a gyermek és a felnőtt baleseti sérültek elválasztása. Ezzel szemben a pécsi gyakorlat már a kórházba érkezéstől kezdve a gyermekek érdekeit tartja szem előtt.

„Nagyon fontos a bizalmi viszony megteremtése már azelőtt, hogy megkezdenénk az ellátást. A gyermekek és kísérőik nálunk egy olyan váróba érkeznek, ahol a falakat festmények borítják, mesét nézhetnek a falra függesztett képernyőn, és a személyzet ismeri a speciális igényeiket, így jóval stresszmentesebben kerül sor a diagnózis felállítására. Mindez nem azt jelenti, hogy csak mi értenénk, illetve mi értenénk a legjobban az ellátásukhoz, ahogy azt mindig elmondom a környékbeli kórházakban dolgozó traumatológus kollégáknak, de nálunk szerencsére adottak ezek a feltételek.”

Józsa Gergő és kollégái munkáját dicséri, hogy ma már nem csak a klasszikus ellátási körzetből érkeznek hozzájuk a betegek, hanem a Pécsett elérhető lehetőségek miatt egyre több távolabbi kórházból is, miután itt olyan műtéti eljárásokban és terápiákban részesülhetnek, ami az ország túlnyomó részén nem áll rendelkezésre. Ezek közé tartoznak például a felszívódó implantátumok, amelyeket Pécsett és Budapesten, az Országos Baleseti Intézetben alkalmaznak nagyobb számban.

„Ezeknek az implantátumoknak óriási előnye, hogy nem kell újabb műtétet végezni ahhoz, hogy eltávolítsuk őket, ám jóval drágábbak is, mint a hagyományosak. Szerencsére a nemzetközi tanulmányokban való részvétel és a Klinikai Központ vezetésének támogatása révén be tudjuk szerezni ezeket, és nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy megismertessük ezt a lehetőséget a környező kórházakkal. Ma már napi szinten egyeztetünk a traumatológus kollégákkal, hogy melyik eseteknél érdemes használni őket, és hozzánk küldeni a sérült gyermeket. Ilyenfajta szakmai együttműködésre korábban nem igazán volt példa, holott ez a legfontosabb: mi a legjobb a gyermekeknek.”

A felszívódó implantátumokon túl pedig több más új kezelési formát bevezettek az elmúlt években a pécsi gyermeksebészet traumatológiai részlegén, amelyek mind a gyermekbarát ellátást segítik elő. Ilyen a szövetragasztó, amely révén fájdalommentesen kezelhető számos sérülés, valamint az égési sérülések kezelésére használt új módszer, amellyel töredékére lehetett csökkenteni az altatással járó kötéscserék számát és a kórházban töltött időtartam hosszát.

Mindehhez persze elengedhetetlen egy elkötelezett csapat, hiszen ahogy Józsa Gergő mondja, nem egyéni sebészi bravúrokra van szükség, pontosabban önmagában az nem elég.

„Sok munka kell ahhoz, hogy a sebész elvégezhesse az operációt, legyen szó az ezt megelőző diagnosztikáról, adminisztratív munkáról, a műtét során nyújtott segítségről. Utána pedig óriási szerepe van az osztályon dolgozó nővéreknek, a rehabilitációt segítő fizioterapeutáknak, illetve bizonyos esetekben a lelki trauma feldolgozását támogató pszichológusoknak. Ez rengeteg ember közös, összehangolt munkáját jelenti.

Emellett az osztályon kívüli együttműködés is nagyon fontos. Ilyen például a Transzlációs Intézettel folytatott közös munka, ahol Garami Andrással dolgozunk együtt az égési sérülések kezelésének új módszerein, vagy a PTE 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ, ahol Maróti Péter csapatával készítünk csontmodelleket a különböző törések kezelésére, és a különböző implantátumok tulajdonságait kutatjuk.”

A csapat megtartásához, illetve tovább fejlesztéséhez az utánpótlás megteremtése is kritikus fontosságú, Józsa Gergő pedig ezen a téren is igen aktív.

„Már egyetemi éveim alatt lehetőségem volt oktatóként kipróbálni magam az Anatómiai Intézetben, ahol tíz éven át tartottam órákat, és ez remek alapot jelentett. Ezután Juhász Zsolt kollégám és barátom segítségével már a szakvizsgám előtt együtt dolgozhattam TDK munkát végző hallgatókkal, és azóta sokan írták és írják nálam a szakdolgozataikat – szerencsére nagy az érdeklődés a gyermektraumatológusi pálya iránt.”

Valószínűleg az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy Józsa Gergő nem tartozik azok közé, akik a műszak végeztével leteszik a munkát. Számára a gyógyítás, a kutatás és az oktatás életre szóló küldetés, ami persze komoly fizikai és szellemi megterhelést is jelent.

„Sokszor kérdezik, hogy hogyan bírom, amire azt tudom válaszolni, hogy ez nem menne a családom támogatása nélkül. Szerencsém van, hiszen a feleségem mindenben támogat, és ő maga szemész szakorvosként hasonlóan elhivatott. Két csodálatos fiunk is jól viseli, hogy »apu egész nap a gyerekekkel játszik.« Fontos, hogy az ember fel tudjon töltődni otthon, és másnap újult energiával tudjon belevágni a munkába. Emellett óriási érzelmi erőt nyújtanak a kezelt gyermekek is, és ehhez nem is kell a köszönet, elég egy rajz vagy akár egy gesztus. A legjobb visszajelzés a napi munkám során egy gyermek mosolya.”

A feltöltődés pedig azért is fontos, mert Józsa Gergő hosszútávra tervez nem csak saját magát, hanem az egész pécsi gyermektraumatológiai ellátást illetően.

„Természetesen túlzás lenne iskoláról, iskolateremtő tevékenységről beszélnem, de a szemem előtt Pintér András professzor úr példája lebeg, aki munkásságával új alapokra helyezte, és nemzetközi szinten is ismertté tette a pécsi gyermeksebészetet, és tanítványai révén öröksége sokáig velünk marad. Ehhez persze több évtizednyi kemény, kitartó munkára van szükség, de ez mindenképpen méltó cél.”

Fotó:

Kalmár Lajos