Klinikai radiológia

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2023-2024

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 28 óra

gyakorlat: 28 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 56 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OOK-KRA-T
  • 4 kredit
  • Általános orvos
  • Klinikai modul
  • Őszi
Előfeltétel:

OOP-PA2-T teljesített , OOP-SPR-T teljesített

Vizsgakurzus:

Igen

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 200 fő

Tematika

Megismertetni a hallgatókat a hagyományos és a legmodernebb képalkotó diagnosztikai módszerekkel, a vizsgáló módszerek által adott információtartalommal, az esetleges szükséges előkészítéssel. Az oktatás alatt a leggyakoribb kórképek tipikus megjelenését, fontos és gyakori elváltozások kivizsgálásának algoritmusát mutatjuk be. Hangsúlyozni kívánjuk a radiológiai diagnózishoz szükséges klinikai adatok, anamnézis szükségességét. Az oktatás további fontos elemei az intervenciós radiológiai és nukleáris medicina módszerek, azok lényegének, eszközeinek ismertetése, a korábbi terápiás eljárásokhoz való viszonyának (sebészet, gyógyszerek, stb.), valamint a terápiás és anyagi előnyeinek bemutatása. Megismerteti a hallgatókkal az egyes képalkotó eljárások módszereit, információ-tartalmát, a radiológiai alapfogalmakat, a vizsgálatra való előkészítés módját, a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges klinikai adatokat, a különböző intervenciós radiológiai és képalkotó módszerek javallatait, ellenjavallatait és kockázatát.

Előadások

  • 1. Bevezetés, fizika, sugárvédelmi alapok I. - Dr. Bogner Péter
  • 2. Bevezetés, fizika, sugárvédelmi alapok II. - Dr. Bogner Péter
  • 3. Röntgenkészülékek, CT működési elve - Dr. Bogner Péter
  • 4. Nukleáris medicina alapjai, technikák, készülékek. - Dr. Bódisné Dr. Zámbó Katalin
  • 5. Ultrahang - Dr. Bogner Péter
  • 6. MRI - Dr. Bogner Péter
  • 7. Mellkas - Dr. Kovács András
  • 8. Mellkas - nukleáris medicina - Dr. Bódisné Dr. Zámbó Katalin
  • 9. Kardiovaszkuláris rendszer - Dr. Várady Edit
  • 10. Kardiovaszkuláris rendszer - nukleáris medicina - Dr. Bódisné Dr. Zámbó Katalin
  • 11. Fej-nyak - Dr. Molnár Krisztián
  • 12. Fej-nyak - nukleáris medicina - Dr. Bán Zsuzsanna
  • 13. Emlő, női kismedence - Dr. Kovács András
  • 14. Emlő, női kismedence - nukleáris medicina - Dr. Schmidt Erzsébet
  • 15. Gastrointestinalis rendszer - Dr. Faluhelyi Nándor
  • 16. Gastrointestinalis rendszer - nukleáris medicina - Dr. Schmidt Erzsébet
  • 17. Musculosceletalis rendszer - Dr. Giyab Omar
  • 18. Musculosceletalis rendszer - nukleáris medicina - Dr. Schmidt Erzsébet
  • 19. Neuroradiológia - Dr. Rostás Tamás
  • 20. Neuroradiológia - nukleáris medicina - Dr. Molnárné Dr. Szabó Zsuzsanna
  • 21. Urogenitális rendszer - Dr. Farkas Péter István
  • 22. Urogenitális rendszer - nukleáris medicina - Dr. Molnárné Dr. Szabó Zsuzsanna
  • 23. Gyerekradiológia - Dr. Péleyné Dr. Mohay Gabriella
  • 24. Gyerekradiológia - nukleáris medicina - Dr. Bán Zsuzsanna
  • 25. Vascularis intervenció - Dr. Battyáni István
  • 26. Non-vascularis intervenciós - Dr. Battyáni István
  • 27. A beutalás menete radiológiai vizsgálatokra. A radiológiai leletek értelmezése. - Dr. Faluhelyi Nándor
  • 28. Radioizotóp terápiás módszerek alfa- és béta-sugárzó radiofarmakonokkal - Dr. Schmidt Erzsébet

Gyakorlatok

  • 1. Diagnosztikai munkahelyek bemutatása, sugárveszélyes munkahely jellegzetességei. A Rtg készülék felépítése A sugárzás veszélyeinek ismertetése a pácienssel, beleegyező nyilatkozat.
  • 2. Vizsgálatok kivitelezése: Betegelőkészítés. Állványnál, asztalon készített vizsgálatok. Átvilágító használata. Sugárvédelem a gyakorlatban, ALARA elv gyakorlati alkalmazása (védőfelszerelések, távolság, blendézés, idő, stb).
  • 3. Beutalás, indikációk Vizsgálati módszer választás. A beutaló/klinikai információk fontossága. beutaló megfelelő kitöltése. Radiológiai beavatkozások előnye/hátránya.
  • 4. CT vizsgálat indikációk/kontraindikációk K.anyag adás indikáció/kontraindikáció
  • 5. UH indikációk, kontraindikációk. Betegelőkészítés. UH bemutatása: Transducerek. Frekvencia/felbontás/penetráció. B mód, CFM, Doppler. Mélység, fókusz, erősítés, frekvencia fontossága. UH gyakorlatban – kiscsoportos oktatás, akár ügyeleti időben, Skill-lab-es lehetőség szervezés alatt
  • 6. Nukleáris Medicina Tanszék bemutatása
  • 7. Technikai alapok: PA/AP, kétirány, testhelyzet, távolság Mrtg elemzés: anatómia (tüdőlebenyek, fissurák, trachea, bronchusok, pitvarok, kamrák, pulmonalis artériák, aorta, mediastinum képletei, diaphragma). Mrtg elemzés: denzitások, terminológiai alapok Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé.
  • 8. A mellkasba elhelyezett orvosi eszközök helyes és helytelen pozíciójának megítélése (endotrachealis tubus, centrális véna kanül, nasogastricus tubus, mellkasi drain, pacemaker). Kórképek Rtg és CT felvételeken: pneumonia, emphysema, tüdő és mediastinalis térfoglalások, mellkasi folyadékgyülem azonosítása. Pangás, tüdőödéma. Pneumothorax és feszülő pneumothorax felismerése a mellkas felvételen.
  • 9. Mellkas gyakorlat folytatás, majd cardiovascularis radiológia: Vizsgálati modalitások: rtg, UH, CT, MR Pulmonails embólia. Indikációk. Esetbemutatás.
  • 10. Akut aorta kórképek: Dissectio, aneurysma. Esetbemutatás. Coronaria CT: Indikációk. Esetbemutatás. Szív MRI: Indikációk. Esetbemutatás.
  • 11. Normális hasi anatómia felismerése a rtg, UH, CT és MRI felvételeken. Ileus/gastrointestinalis obstructio és perforatio jeleinek felismerése a rtg felvételeken.
  • 12. Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé. További esetek: tumorok (colorectalis, máj), gyulladásos kórképek (Crohn, diverticulitis, tályog, appendicitis, cholecystitis, pancreatitis), trauma, stb..
  • 13. Anatómiai képletek azonosítása CT és MRI képeken. Intracranialis vérzések felismerése, elkülönítése. Stroke diagnosztika Beékelődés (foramen magnum). Gerincvelői compressio jeleit felismerni.
  • 14. További esetek: pl tumorok. Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé.
  • 15. Neurorad szeminárium folytatása majd fej-nyak radiológia: Anatómiai képletek azonosítása az UH, CT és MRI képeken.
  • 16. Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé. Esetbemutatás.
  • 17. Anatómiai képletek azonosítása artg, UH, CT és MRI képeken. Esetbemutatás: Gyakoribb törések felismerése a rtg felvételeken (csukló, boka, csípő körüli törések, csigolyakompresszió, stb).
  • 18. További esetek: Degeneratív elváltozások (coxarthrosis, gonarthrosis, spondylosis). Csonttumorok. Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé.
  • 19. Vizsgálati protokollok (urorgraphia) Urogenitalis rendszer a keresztmetszeti képeken. Obstructio jeleinek felismerése UH, CT és MRI felvételeken. Akut nőgyógyászati kórképek
  • 20. További esetek: tumorok (RCC, prostata), trauma Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens felé.
  • 21. Eddigi gyakorlatok képanyagának áttekintése, ismétlés, pótlás I.
  • 22. Eddigi gyakorlatok képanyagának áttekintése, ismétlés, pótlás II.
  • 23. Skeletalis és mellkasi anatómiai képletek azonosítása rtg képeken. Csonttörések diagnosztikája rtg felvételeken.
  • 24. További esetek. Vizsgálatok és a vizsgálat eredményinek kommunikációja a páciens és a szülők felé.
  • 25. Interventio seminarium
  • 26. Esetbemutatás.
  • 27. Nukleáris medicina gyakorlat I.
  • 28. Nukleáris medicina gyakorlat II.

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

PotePediára feltöltve

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Palkó András: A radiológia tankönyve. Medicina, 2020
Bogner Péter. Az orvosi képalkotás fizikája. Medicina, 2014.
http://tamop.etk.pte.hu/tamop412A/tananyag/az_orvosi_kepalkotas_fizikaja/az_orvosi_kepalkotas_fizikaja.pdf
Fráter, Palkó, Makó, Kollár, Battyáni: Radiológia, egyetemi tankönyv, Medicina, 2014.
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_Radiologia/adatok.html
Bogner Péter, Berényi Ervin. Radiológiai Praktikum. Medicina, 2012.
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0054_radioligiai_praktikum/adatok.html
Palkó, Lonovics, Szarvas: Tünetorientált klinikoradiológia, Medicina, 2016
Herring: Learning Radiology, Saunders, 2015

A félév elfogadásának feltételei

A félév elismeréséhez legfeljebb 2 gyakorlatról való (4 óra) hiányzást tartunk megengedhetőnek. Amennyiben a hiányzás ennél több, az index aláírására nem kerül sor. A hiányzásról csak az ambuláns naplóban és orvosi dokumentációban is rögzített igazolást fogadunk el, melyhez a klinika igazgató engedélye szükséges.
A vizsga (A, B és C lehetőség is) írásbeli teszt (jelenléti online Moodle tesztvizsga), mely során feleletválasztós teszt formájában (egyszeres választás, igaz-hamis kérdések, relációanalízis) történik a számonkérés. Elméleti tesztkérdések mellett képanalízis is része a vizsgának: a képteszt során vizsgálati módszerek, fontosabb anatómiai struktúrák, alapvető elváltozások felismerése az elvárás.

Félévközi ellenőrzések

A félév során számos előadás alatt a Kahoot! (https://kahoot.it/) mobil applikáció segítésével pár perces tesztek lesznek az aznapi és a korábbi előadások témáiból. Attól függően, hogy a hallgató hány teszten (előadáson) vett részt, az írásbeli teszten extra ponto(ka)t kap, amennyiben - ezen extra pontok számítása nélkül - eléri az elégéses szintet. Az extra pontok beszámítása csak az A vizsga esetén lehetséges.
Az esetleges visszaéléseket elkerülendő, előre be nem jelentett előadásokon írásbeli katalógust is szervezünk. A jogtalanul kahoot pontot szerző hallgatók (pl. aznapi kahoot versenyben részt vevő, de az előadáson nem jelen levő hallgatók) az extra pont beszámítási lehetőségét elvesztik.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Másik oktató azonos tematikájú gyakorlatán pótolható a hiányzás.

Vizsgakérdések

1. A röntgen képalkotás alapelvei. Rtg készülékek. Sugárvédelem.
2. Keresztmetszeti képalkotó módszerek működési elvei, vizsgálati metodikák.
3. UH diagnosztika fizikai alapja és módszerei. Beteg előkészítés.
4. A tüdőgyulladások radiológiai diagnosztikája.
5. Mellkasi térfoglalások. Vizsgálati stratégia, differentciál diagnózis.
6. Tüdőembólia diagnosztikája és diagnosztikus problémái.
7. Pneumothorax, hydrothorax. Eredet, radiológiai jellegzetességek.
8. Interstitialis tüdőbetegségek. Tüdőfibrosisok. Silicosis. Emphysema.
9. Szívbetegségek radiológiai vizsgálata. Módszerek, javallatok. Szívizombetegségek. A pericardium betegségei.
10. Ischaemiás szívbetegségek és szívbillentyű betegségek radiológiai diagnosztikája.
11. Az aorta vizsgálata és az aorta betegségei, a CT és MR szerepe a diagnosztikában.
12. Képalkotó vizsgálatok heveny hasi katasztrófákban (akut has).
13. A nyelőcső, a gyomor és a vékonybelek betegségeinek radiológiai vizsgálata. Módszerek, javallatok, vizsgálati stratégia.
14. A vastagbél radiológiai vizsgálata. A vastagbél gyulladásos betegségei. Vastagbél diverticulosis. A vastagbél daganatai.
15. A máj és epeutak képalkotó vizsgálatának javallatai, módszerei és információi.
16. Pancreas és lép képalkotó vizsgálatának javallatai, módszerei és információi.
17. Képalkotó módszerek a vese és húgyutak vizsgálatára, javallataik, vizsgálati taktika. A vese gyulladásos betegségei, vesekő.
18. Onko-uroradiológia: mellékvese, vese, húgyhólyag, prosztata, here térfoglaló folyamatainak vizsgáló módszerei, vizsgálati taktika.
19. Az artériás rendszer vizsgálómódszerei, főbb betegségek. Az angiographiás vizsgálatok módszerei és eszközei. Indikációk és szövődmények.
20. A vénás és nyirokrendszer vizsgálómódszerei, főbb betegségek. A mélyvénás thrombosis diagnosztikája.
21. Musculoskeletális (csont és lágyrész) trauma radiológiai vizsgálata, törés gyógyulás röntgen jelei, terminológia.
22. Degeneratív ízületi betegségek radiológiai jelei a leggyakrabban érintett ízületekben.
23. Gyulladásos csont-izületi betegségek (osteomyelitis, arthritisek), asepticus csont necrosisok röntgen jelei
24. Csontmetastasisok képalkotó diagnosztikája.
25. Neurológiai képalkotó vizsgálatok javallatai és módszerei.
26. Akut agyi vascularis történések és ezek képi diagnosztikája.
27. Neurotrauma radiológiai vizsgálata.
28. Gyakoribb gerincbetegségek radiológiai vizsgálata.
29. Fej-nyak betegségek radiológiája. Vizsgálati módszerek, javallatok, taktika.
30. Az orbita és az orrmelléküregeket betegségeinek radiológiai vizsgálata. Vizsgálati módszerek, javallatok, vizsgálati taktika.
31. Az emlő képalkotó diagnosztikája. Mammographia, klinikai mammographia, UH.
32. Képalkotó stratégia kismedencei nőgyógyászati tumorok esetén.
33. Intravascularis radiológiai interventiók I. Revascularisatiós módszerek (PTA, stent implantatio, szelektív thrombolysis, katéteres thrombectomia/embolectomia).
34. Intravascularis radiológiai interventiók II. Vérzések interventiós radiológiai ellátása, vasoocclusiv módszerek (embolisatio, sclerotisatio).
35. Célzott szövetmintavétel képalkotó eljárások segítségével. Cystapunctio, drainage-ok (epe, vese, hólyag, stb.)
36. Interventiós radiológiai módszerek a tumor ellátásban (Tumorablatios módszerek, selectiv cytostatikus kezelés, chemoembolisatio).
37. A képalkotás alapjai a nukleáris medicinában, sugárzások fajtái, alkalmazásuk.
38. Hibrid berendezések előnyei (SPECT/CT, PET/CT).
39. A tüdőembólia izotópos diagnosztikája (perfúzió, inhaláció). A tüdődaganatok izotópos vizsgálati lehetőségei.
40. A szívizomperfúzió kimutatása izotópos technikával (tranziens és maradandó iszkémia, viabilitás). A szív pumpafunkciójának és a falmozgás zavarainak izotópos vizsgálata.
41. A pajzsmirigy betegségek izotópos diagnosztikája. A mellékpajzsmirigy szcintigráfia.
42. Nukleáris Medicina gyermekgyógyászati alkalmazási lehetőségei (vese, csont szcintigráfia, 123I-MIBG vizsgálat).
43. Izotópdiagnosztikai módszerek emlő és nőgyógyászati tumorokban. A sentinel nyirokcsomó szcintigráfia jelentősége.
44. Agyi perfúziós izotóp vizsgálat (indikáció, radiofarmakon, képalkotás).
45. Gastroenterológai izotópos vizsgálatok.
46. Kamerarenographia. Indikáció, radiopharmakon, képalkotás.
47. A csontszcintigráfia indikációi. A 3-fázisú csontszcintigráfia lényege, indikációja.
48. Radiojód terápia pajzsmirigy betegségekben.
49. Neuroendokrin, neuroectodermális tumorok radionuklid terápiája.

Vizsgáztatók

  • Dr. Bán Zsuzsanna
  • Dr. Battyáni István
  • Dr. Bódisné Dr. Zámbó Katalin
  • Dr. Bogner Péter
  • Dr. Botz Bálint
  • Dr. Faluhelyi Nándor
  • Dr. Farkas Orsolya
  • Dr. Giyab Omar
  • Dr. Járay Ákos
  • Dr. Molnárné Dr. Szabó Zsuzsanna
  • Dr. Rostás Tamás
  • Dr. Schmidt Erzsébet
  • Dr. Tóth András
  • Dr. Tóth Arnold
  • Dr. Várady Edit

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Bán Zsuzsanna
  • Dr. Blatniczky Sára
  • Dr. Bódisné Dr. Zámbó Katalin
  • Dr. Cholnoky Eszter
  • Dr. Deáki Lilla
  • Dr. Dezső Dániel
  • Dr. Doppler Hella Karolina
  • Dr. Dömötör Andrea
  • Dr. Farkas Péter István
  • Dr. Hamvas Zsófia
  • Dr. Herbert Zsuzsanna
  • Dr. Jáhner Kamilla
  • Dr. Kékkői László
  • Dr. Klespitz Péter
  • Dr. Kozma Réka Rita
  • Dr. Kulutácz György
  • Dr. Mirosnyicsenkó Gabriella
  • Dr. Molnárné Dr. Szabó Zsuzsanna
  • Dr. Németh Anita Katalin
  • Dr. Németh Kinga
  • Dr. Schmidt Erzsébet
  • Dr. Somogyvári-Müller Éva Adrienn
  • Dr. Sztrikovics Szilárd
  • Dr. Wlasitsch-Nagy Zsófia
  • Varga Eszter Fanni